Nagy Jeremiás, a Debrecenből elszármazott országgyűlési képviselő pechére épp akkor utazik szülővárosába, amikor ott hőségriadó van és sztrájkol a DKV. Foglyul ejti a cívis város, nem tehet mást: farkasszemet néz Debrecennel, a debreceniekkel, és szembe néz múltjával és önmagával. A helyi metrón tehát nem utazik, de lélekben annál nagyobb távolságokat tesz meg. Térey János jövőben játszódó drámájából kiderül, hogy mihez kezd egy modern kori fővárosi próféta egy vidéki nagyvárosban.

A múltban, 1956-ban játszódó, shakespeare-i tragédiát idéző, Papp Andrással közösen írt Kazamatákkal kezdődő és a Budapesti jelenben játszódó "polgári szalondrámával", az Asztalizenével folytatódó trilógiáját Térey János egy vidéken, és a jövőben játszódó misztériumdrámával fejezi be. Ahogy elkészültük évében már a trilógia első két része is, úgy a Jeremiás avagy Isten hidege is elnyerte az évad legjobb magyar drámája elismerést, így valószínűleg nem kell sokáig várnunk, hogy egy színházi rendező "kezelésbe vegye" a nyolc képből álló drámát, amely dacára a viszonylag hosszú terjedelemnek, nagyon is színpadra kívánkozik.

Hasonlóan a Kazamatákhoz és az Asztalizenéhez, a Jeremiás avagy Isten hidege is egy kiszakított, szűk térben játszódik, és a világot egy kitágított időpillanaton keresztül mutatja be. Nagy Jeremiás a DKV sztrájkja miatt nem tud visszautazni Pestre. A forróság elviselhetetlen, a metróban megállt a levegő, a városban megállt az amúgy is vidékiesen lelassult az élet. Jeremiás álmában végigutazik a debreceni metró vonalán, és minden egyes állomáson találkozik valakivel saját maga, vagy a város múltjából.

A misztériumjáték tehát egyben álomjáték is. A történések ugyan egy konkrét magyar város, létező helyszínein zajlanak, de ezen belül egy ember elméjében, így végig érzékelhető egy hullámzás a rögvalóság és a víziószerűség között. A futurisztikus háttértől kap egy leheletnyi sci-fi jelleget a dráma, de átlátszó betonfalak és csilli-villi metró ide, vagy oda, a földhözragadtság és az idő moccanatlanságának érzése mindenre ráül. Ahogy a szerző írja: az események az időszámításon kívül játszódnak.

A debreceni születésű Térey által szeretve, de cinikusan bemutatott ízes beszédű, "bigott szívű és nyakas testű Homo Debreceniensisek" világa egyszerre nagyon ismerős és mégis idegen. Pont úgy érezzük magunkat a drámát olvasva, mint Nagy Jeremiás, a Pestre "felkerült" ex-vidéki, aki menekülne Debrecenből, de vágyik is a gyökerek iránt, vágyja, hogy elfogadják azok, akik akkor is ismerték, amikor még nem ment el "prófétának". Álmában hol elveszetten és vakon, máskor elszántan és éléslátóan téblábol a metróaluljáróban, miközben volt osztálytársaival, egykori szerelmeivel és tanáraival, családtagjaival és riválisaival találkozik. Alvilági útján egykori osztálytársa és barátja, Cucor kíséri, aki mint valami Vergilius navigálja őt lelki purgatóriumában. "Ha már itt vagy, muszáj a vonalon végigmenned"- mondja Jeremiásnak.

A vidékiség és pestiség ellentéte, és a sehova nem tartozás témái mellett, Térey felvillant néhány keserűen cinikus társadalomkritikus szituációt, politikushoz dörgölőző firkásszal, kokaint áruló lelkésszel és a nagyvilági dámát játszó, két egzotikus utazás között a szakszervezeti sztrájkkal mellékesen foglalkozó polgármesterasszonnyal. De a misztériumjátéki formai keret, valamint a főhős és Jeremiás próféta közötti párhuzamok (vagy inkább ellentétek) tovább tágítják az értelmezési lehetőségeket. A rétegzettség a használt nyelvezetben is pontosan tükröződik. Ahogy már Téreytől megszokhattuk, a szöveg rendkívül sokféle nyelvi hagyományból táplálkozik. Szereplőiből hol filozofikusan talányos mondatok szakadnak ki, hol közönségesen vagy vulgárisan fejezik ki magukat. Felbukkannak ma már alig használt, archaikus hangulatot árasztó, vagy épp tájjellegű szavak, de a modern élet kitermelte kifejezések is. Jellemző például, hogy az egyik női szereplő attribútumai között egymás mellett szerepel, hogy tüzes kun szépség és, hogy személyzetis egy szoftverüzemeltető cégnél. Főszereplőnk egyaránt belesző mondandójába debreceni népi mondókát és Jeremiás próféta szavait. Miután a dráma zárlatában felkiált, hogy "Térj eszedre Jeruzsálem", hozzáteszi, hogy legszívesebben karikás ostort pattogtatna.

A vallási párhuzam nem teszi emelkedettebbé a drámát, épp ellenkezőleg, kiemeli az ábrázolt világ sivárságát, ürességét, az emberek (Istentől való) elhagyatottságát. Már az groteszk, hogy a prófétai hivatás megfelelője a drámában az országgyűlési képviselő. A karakterek bűnös, szánandó, kisszerű figurák. Mindegy, hogy olyanokkal találkozunk-e, akik Jeremiást bántották, vagy olyanokkal, akiket Jeremiás bántott: a sorsa mindenkinek magány és boldogtalanság. Nemcsak a várost fojtogató forróság, de Isten hidege miatt is igaz a városra, amit Jeremiás mond rá: "közepes pokol".

A bibliai Jeremiáshoz így szólt az úr: "gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj!" Jeremiás előre látta Jeruzsálem bukását és a zsidók babiloni fogságát, próféciáival próbálta a bűntől eltéríteni az embereket, hiába. Vívódott az Isten által rá rótt feladat miatt, zavarta, hogy próféciáit nem látják az emberek beteljesedni, börtönbe került, kút mélyére vetették, éhezett. Szenvedett, de hitt. Hitte, hogy feladata nem céltalan, hitte, hogy létezik egy felsőbb rend, ami szerint a bűnt büntetés követi. Nagy Jeremiás parlamenti képviselő ezzel szemben a semmiben hisz: "Senki soha semennyire sem segíthet senkin"- mondja. Számára jónak lenni annyit tesz, hogy valaki "megfelel az érvényes törvényeknek", kiüresedetten, cinikusan kiáltja a lelkésznek: "Egy-két-há, s illeszkedj be a társadalomba hamar". Ő nem vár türelmesen az Isteni igazságtételre, bekattan, ámokfutásba kezd. A misztikus utazás -a Nibelung lakóparkból, vagy a Kazamatákból már ismerős- pokoli mészárlásba torkollik. Mintha Isten igéjéből az "építs és plántálj" rész már nem is lehetne alternatíva, mintha csak a "pusztíts és rombolj" felszólításnak lenne értelme.