Kora bronzkori temetőt tártak fel Szigetszentmiklós határában a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) régészei, akik 2008-ban és 2009-ben megelőző ásatásokat végeztek több ponton az M0-ás autóút délnyugati szakaszának szélesítési munkáihoz kapcsolódóan.

Mint Horváth M. Attila régész az MTI-nek elmondta, az ásatások során Budapest közigazgatási határától három kilométerre délre, a Csepel-szigeten, a soroksári Duna-ág partjától 100 méterre intenzív megtelepedésre utaló jeleket fedeztek fel. A Duna árteréből kiemelkedő széles dombháton, más korszakok emlékei mellett a Harangedény népének Kr.e. 2600/2500-2000/1900 közötti periódusból származó településrészlete került elő. A Dunától kissé távolabb, a településtől 350 méterre megtalálták az itt élt népcsoport temetőjét is, ahol összesen 130 sírt tártak fel.

"A Harangedények népe az Ibériai-félszigetről indult el, egész Európát behálózó település- és temetőrendszerük került elő, vagyis végigjárták egyebek közt Franciaország, Anglia, Németország, Hollandia, Lengyelország mai területét. Magyarországra a Cseh-Morva-medence felől érkeztek a kora bronzkorban" - mondta Horváth M. Attila.

A népcsoport nevét speciális, sávos díszítéssel ellátott vöröses színű edényeik után kapta. "Az adott kultúra elterjedésének egész területére jellemző ez az edényfajta, elsősorban temetkezéseknél, valószínűleg italáldozatok céljára használták" - közölte.

Tájékoztatása szerint a népesség, amely előszeretettel telepedett le a folyók mellett, elsősorban vadászattal-halászattal foglalkozott, de ismerte a földművelést is. A kora bronzkorban éltek itt, de az eszközeik - a tőrök, az ékszerek - többnyire rézből készültek, a nyílhegyek pedig egytől egyig pattintott kőből. Egy nagyon speciális eszközzel - pattintott, csiszolt csuklóvédő lemezzel - is rendelkeztek, amelyet az íjászok használtak, hogy megvédjék karjukat a visszapattanó íjhúrtól.

"Budapest területén leggyakrabban a Csepel-sziget területén és környékén találjuk meg a lelőhelyeiket. A most feltárt lelőhelynek az ad különleges tudományos jelentőséget, hogy Magyarországon először együtt került elő a népcsoport települése és temetője. Általában vagy temetőt találunk, vagy települést" - magyarázta a régész.

A leleteket sorolva, Horváth M. Attila elmondta, hogy a településeken nagy számú hulladékgödröt és agyagkitermelő-gödröt tártak fel. Az emberek íves oldalú cölöpvázas lakóházakban éltek. Ezek 10-16 méter hosszú épületek voltak: a földbe vert cölöpök közét sövénnyel fonták be, majd sárral betapasztották. A házak többségében a cölöplyukak alapján feltételezhető, hogy néhány helyiségre tagozódtak: az egyik rész a lakótér volt, a másikban pedig vélhetően a kisebb állatokat tartották.

Mint a régész kifejtette, a temetőben összesen 130, gazdag mellékletekkel ellátott sír került napvilágra, amelyekben harangedényeket, esetenként négy lábon álló tálakat, tőröket, csuklóvédő lemezeket találtak. A temetkezések többsége urnás és szórthamvasztásos volt. Sikerült azonban feltárni a Harangedények népének kultúrájára szintén jellemző zsugorított csontvázas temetkezést is.

Bár Szigetszentmiklós határában a Budapesti Történeti Múzeum az 1950-es évek óta folytat ásatásokat, a Csepel-sziget keleti partvidékén most első ízben sikerült fellelni a kultúra más lelőhelyein jól ismert körárkos sírokat. A körárkok (esetleg sírkertek) bejárata mindig kelet felé nyílik, és vélhetőleg a közösség előkelőségei és családtagjaik számára készülhettek. A körárok közepén lévő sírban egy esetben arany és ezüst fejdíszek, továbbá napszimbólumokkal díszített edény került felszínre.

"A település és temető különleges objektumai - íves oldalú házak, szimbolikus, és körárkos sírok, valamint a régészeti leletek sokasága újabb adatokat szolgáltat a Harangedények népének mindennapi élete és hitvilága megismeréséhez" - összegezte Horváth M. Attila.