Arra még gyaníthatóan várni kell néhány évet, hogy a Szépművészeti Múzeum csúcskiállítása egy Bada Dada retrospektív legyen, az viszont már most biztosra vehető: az életmű nem tuszkolható ki a köztudatból. A Nyitott Könyvműhely 2010 tavaszán az összegyűjtött versekkel megkezdi az életmű kiadását.

Bada Dada egyedi jelenség volt, megítélése a „tűrhetetlen idióta” és a „világmegváltó zseni” között ingadozott. Tolnai Ottó „ősavantgárdnak” nevezte, azok, akik utálták, jórészt inkább irigyelték a gyermeki bátorságot, a végletekig feszített szókimondást, a konvenciókkal nem törődő cselekvést, a művészet és az élet radikális egységét. Lassacskán meg lehet fogalmazni a kérdéseket, amelyeket Bada Dada élete és munkássága felvetett (és már nem „pofázhat bele”, nem rombolhatja le a legendát, amivé halála óta változott).

Zenész volt, aki nem tudott sem énekelni, sem hangszeren játszani. Irodalmár volt, magyar szakot végzett, de szövegei durva helyesírási hibáktól hemzsegtek. Képzőművész volt, de még a festéket sem tudta kikeverni. Mindezek „eredőjeként” pedig performer volt, de ebbéli „kompetenciáit” a legzseniálisabb művészettörténészek is csak nehezen tudnák komoly arccal és szabatosan megfogalmazni. 

Korai zenei próbálkozásai közé tartozik a Doktor Zsivagó Dark Stars nevű együttes (ebből nőtt ki a Jugoszláviai Tudósok, majd a Tudósok zenekar). Bada Dada egy tangóharmonikát kínzott és még énekelt is mellé. Műfajilag leginkább panel-punknak nevezhető. 1986-ban Szabadkán rendeztek egy huszonnégy órás Költői Marathont, ahová meghívták Badáékat is, akik érkezésük után bevették magukat a városi könyvtár igazgatójának elegáns irodájába, és pillanatok alatt elpusztították az ott fellelhető, nem csekély mennyiségű (reprezentációs célú) alkoholt, zsebre rakták a mini könyveket. A fellépés óriási siker volt: a felháborodott közönség leűzte a zenekart a színpadról. 

Műfajteremtő zenei pályafutása a következő években is hasonló színvonalon zajlott. Éneklés címén saját végtelen szövegeit mondta, de már profi zenészek - főleg Gas és Judy – kísérték. Fellépett a Flash, a Honecker, a Bëlga koncertjein is. A „dalok” mindegyikének volt négy-öt változata, s ha egyszer a huszadik század végét kutató művészettörténészek kritikai kiadást akarnak készíteni, nagy gondban lesznek a végső változatot illetőleg. 

Mint mindenben, a zene iránti rajongásban is végletes volt: szerette a pszichedelikus zenét és értékelte az igényes rockot. Ugyanakkor azt állította – talán egyetlenként a világon –, hogy művészi eszmélésében a legnagyobb szerepet a Boney M. játszotta „Tőlük tanult meg angolul” és jelentősen megváltoztatták életszemléletét, Bobby Farrell és a „többi kedves hölgy” nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy jó művész legyen, és „a világnak szép dolgokat adjon”, hiszen mi más lenne egy ilyen kaliberű művész célja. 

Disco iránti radikális rajongásának („én vagyok a diszkdzsoké / ahogy fingok úgy oké”) másik tárgya Demis Roussos volt, akinek emléke előtt egy teljes összművészeti programmal tisztelgett a már legendává vált Black-Black Galéria közönsége előtt. Az énekes fénymásolt képét az arcára ragasztva különböző helyeken/pózokban – például a WC-n ülve vagy húrtalan gitárral – fotózta magát. A fotókból és „emlékgrafikákból” összeállított kiállítás megnyitóján két működő NDK-s centrifuga tetején állva szavalta-skandálta a Roussos dalokra írott szövegeit. A szegedi JATE fesztiválon disco-karaokét csinált: az előadás csúcsaként az olasz nyelven lejátszott Internacionáléra skandálta a Pénzt, Pinát, Pálinkát! című örökbecsű slágerét. 

Hasonló kettősség mutatkozott a képzőművészetről alkotott elképzeléseiben. Tisztelte Van Gogh-ot, Munch-ot, de ezekhez hasonló értéket tulajdonított a gombolyaggal játszó macskákról készített vásári neogagyi hipergiccseknek. Képzőművészeti tevékenységének két nagy fázisa van. A hetvenes évektől a kilencvenes évekig kollázsokat és „gyerekrajzokat” csinált, nagyon erős, dadaista szöveggel megterhelt képeket. Ebben az időben fénymásolt fanzinokat is készített, mert nagyon szerette ezt a műfajt. (Kitűnő kalligráfus volt, az Új Symposion-ban például ő írta be a képregényekbe a szöveget.) 

Később a bu
dapesti Varga Stúdióban dolgozott, mint fázisrajzoló. Ebben az időben kezdte készíteni underground rajzfilmjeit (Pánik ping-pong; Holdrajz, Frontline, Ne zavarj!). Számos idétlen videót készítettek róla, amelyek a mai napig forognak az interneten: Bada Dada leveszi a kalapját a Boney M. előtt, Új kurvát találtam, Gitárgyilkosság (Barangóval), Jaj de furcsán jó ez a mai nap (Tolnai Szabolcs), Dadaista évszakok (Rózsa Iván), stb. 

A privát életében bekövetkezett törések (válás, betegség, elvonókúra) után kezdődött táblakép-festő korszaka, a Holdrajz-iskola. Persze, ez is Bada-módra: talán soha életében nem festett vászonra, lomtalanításban talált deszkákra, ajtókra, fatáblákra alkotta képeit. Különös örömmel használt éjjeliszekrény-ajtókat. Ekkoriban „kerültek képbe” a pingvinek, a hold, és ekkor kezdődött a Cseresznyéskert című ciklus, melyben kvázi-nonfiguratív módon, leginkább fauveistának nevezhető színkezeléssel kerültek a képek a falapokra. 

Senki nem értette, hogy mit ábrázolnak, viszont – a butuska nézőt segítendő – mindegyiknek hosszú, dallamos címet adott, és a kiállítás megnyitókon előszeretettel magyarázta saját festményeit. A körkörös és hullámzó, centrifugális felületek egyre jobban elhatalmasodtak, míg lassan elnyomtak minden egyebet – egyesek szerint ezzel lehetett mérni a művész becsavarodásának mértékét. 

Badát gyakorlatilag csak a művészet érdekelte. Szerencsére mindig volt mögötte valaki, család, vagy barátok, akik „vigyáztak rá”. Soha nem is értette, mit számítanak a számlák, a lakbér, a költségek. Minden idejét a művészetnek szentelte, és mindenből megpróbált művészetet csinálni. Anyagi helyzetét fellendítendő a legelvarázsoltabb ötletekkel állt elő: különböző rendezvényeken árulta a világ legeladhatatlanabb dolgait. Egy MU Színházban tartott farsangi rendezvényen például pezsgősdugókból készített cipőfűző nyakékeket árult „a hölgyek nagy örömére”. Eleinte pénzt kért értük, aztán már odaadta italért, végül a maradékot elajándékozta. 

Fecniken kallódó-sodródó irodalmi munkásságát – a feladat lehetetlenségével dacolva – a Bada Dada Alapítvány gyűjti már két éve. Verseit előszeretettel osztogatta pincérnőknek, barátoknak, alkalmi beszélgetőpartnereknek. Furcsa, hogy a tömegkommunikációnak köszönhetően két legszélsőségesebb szövege vált ismertté. Az Apa kocsit hajt egy gyermeki tisztaságú, naív-kedves darab, mely az emberi kötődésekről szól. A Szabó Rozáliát agyonbaszta a villám pedig egy durva, horrorisztikusan egyszerű, sokakban felháborodást keltő szöveg. Sok, ezeknél értékesebb szöveget is írt, melyek még sosem láttak nyomdafestéket… pedig tűrnék. 

Bada szinte minden jelentős magyar show-műsorban megfordult, de, ahogy romlottak a fogai, egyre kevésbé lehetett szalonképessé tenni. Körülbelül tíz-tizenegy évvel ezelőtt Fábry Sándor csinált neki jótékonysági aukciót a Puskin mozi kávézójában. Több festményt sikerült jó áron eladni, és arról volt szó, hogy a bevételből Bada Dada megcsináltatja a fogait. A pénz néhány nap alatt elfogyott: Bada állítólag festékeket vett belőle…

Tragikus öngyilkossága óta (2006.július 4.) felértékelődött művészete, komoly gyűjtök is keresni kezdték műveit. Az iwiv-en működő Bada Dada Emléklapnak több mint hétezer regisztrált tagja van, a Memorex-be írott kommentek és visszaemlékezések legalább 1600 nyomtatott oldalt tennének ki. 

A zeneszoveg.hu-ra feltett dalaira tavaly 46.987-szer kattintottak rá. Az Opál Színház Dadalok címen feldolgozta a dalait, melyeket Ladik Katalin, Paizs Miklós (Sickratman) és Bárdos Deák Ágnes énekelnek. Posztumusz portréfilm készült róla, két régi barát rendezésében Dada Univerzoom címmel. Szerkesztés alatt áll egy képzőművészeti album és irodalmi munkásságát összefoglaló kötet a Nyitott Könyvműhely kiadónál. A halála óta tucatnyinál több – egymástól független – emlékkiállításon mutatták be előkerült műveit.