Csillagmotor, csillagkulcs, hollywoodi csillag, ötcsillagos szállodák és csillagrenddel kitüntetetett tisztek. A csillagok évezredek óta foglalkoztatják az asztrológusok, asztronómusokat egyaránt. Év végi csillagszemle a galaxisok közepette.
A Tejúton kívül még durván százmilliárd körülire teszik a létező galaxisok számát. Minden egyes galaxis számtalan csillagnak ad otthon, ezek száma néhány milliótól százmilliárdig terjedhet. Vagyis a legszűkmarkúbb számítások szerint is közel hetventrilliárd (a hetes után huszonkét nullával) csillaggal számolhatunk, ha az űr végtelenje felé emeljük a tekintetünk -
a csillagok esetében valóban csillagászati számokról beszélhetünk.
A keresztény teremtéstörténet szerint Isten épp a teremtés hetének közepén, a negyedik napra alkotta meg a csillagokat: „És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek. És legyenek világítókul az ég mennyezetén, hogy világítsanak a földre. És úgy lőn.
Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat. És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre; és hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválasszák a világosságot a setétségtől. És látá Isten, hogy jó. És lőn este és lőn reggel, a negyedik nap.”
A galaxis szó az ógörög gala ’tej’ szóból származik: egy antik görög monda is mitológiai magyarázattal is szolgál a Tejút keletkezésére. Eszerint amikor az istenek atyja, Zeusz Alkménével lépett félre, szerelmükből egy fiú született, akit Héraklésznek neveztek el. Zeusz isteni erővel akarta felruházni a csecsemőt, ezért Héra (féltékeny hitvese) mellére fektette az éhes kicsit, amikor az istennő aludt. Héraklész már ekkor annyira erős volt, annyira mohón szívta magába az anyatejet, hogy Héra felébredt, és ijedten tolta félre a számára ismeretlen babát. A melléből kibuggyanó anyatej ekkor spriccelt szét az égen, ez lett a Tejút. Csak 1609-ben, új eszközével, a teleszkóppal ismerte fel Galilei, hogy a Tejutat valóban rengeteg csillag alkotja.
Mára már világos, mint a nap, hogy galaxisunk 27.000 fényévnyi nagyságú területet ölel fel. A hozzánk legközelebb eső csillag maga a Nap, ami csupán 0,000016 fényév távolságra van a Földtől, vagyis pontosan 8 fénypercnyire. Első hallásra nem nagy táv – vagy mégsem? Ha utána gondolunk, hogy a vörös bolygó eléréséhez szükséges négy fénypercnyi utat a szondák közel fél év alatt teszik meg, kissé hosszadalmasnak tűnhet bármilyen csillagközi vizsgálódás. Ennek fényében puszta időpocsékolás lenne egy szomszédos galaxis felé vennünk az irányt. Eltekintve az úttal járó egyéb kellemetlenségektől, 262.800 évig tartó utazással kellene számolnunk.
