Minden Éva nő, és minden nő Éva. Rossz helyre nyúlnak, meg sem égetik a kezüket, meg se bánják, a szopós Ádám szinte rámegy – de Éva már tudja, hogy mégsem, a történelem pedig pont így halad jól.
Madách Imrének mondjuk kellett egy házisárkány, hogy ilyen okos-ügyes kis Éva-koncepciót állítson fel Az ember tragédiájában. Még a házisárkányok házisárkányát kifogó Karinthy Frigyes is elismeréssel írt a szerencsétlen Imre szenvedéseiről. Másfelől: nekünk (ó, az emberiségnek, igen) pedig kellett egy Madách és kellett egy nagyon jól kitalált (vagy sikerült) teremtéstörténet, hogy a kettőt összeütögetve elkészüljön a nagy mű.Ami egyébként a világirodalom hasonló dolgaival összehasonlítva nem tűnik éppen megkerülhetetlen műnek (Milton elvarratlan szálait húzza ki nagyon okosan és tényleg elismerésre méltó módon), de mi magyarok szeretjük azt mondani, hogy a Tragédia: az Tragédia, minden vitán felül áll.
Szerintem ami minden vitán felül áll, az a Tragédia Évája. Ezzel az Évával lehetett volna örökérvényű világirodalmi klasszikust főzetni, ez az Éva (a háttérben Madách-néval) megér egy Faust- vagy Bovaryné-szintű misét, és Madách-nak minden (ti. a saját élete) kézreállt ahhoz, hogy megírja. Nagyobbat akart, így sikerült. (Mellesleg Karinthy is megírhatta volna a nagy nő-alapvetést, így most cikkekből, humoreszkekből, novellákból kell összeraknunk – bár megvan, az tény.)
Nos, hát nincsenek véletlenek. Éva névnapja Jézus születésének napja. Ádámé is, de ebben a mai kontextusban Ádám csak amolyan Szent József, kívül van a fontos dolgokon, de minden jelentős csoportképen szerepelnie kell – valamint dobnak felé egy glóriát, a megaláztatásért cserébe. Éva, a NŐ, az első, az igazi, az összes nők és minden ember anyja és Szűz Mária, aki ugye az új ember anyja: érdekesen konnotálnak a mai napon. Két nagy alaptörténet főszereplői.
Mindkettő ígéret, mindkettő ígér. Éva szelesebb, Szűz Mária megfoghatatlanul komoly nő, lényegében hihetetlen. Nem húsból van. Éva annál inkább. Hajajj, de mennyire! Leáll a kígyóval, mert érdekes anyagúnak és formájúnak tartja, és örül, hogy az beszél hozzá – hiszen Ádámnak a boldogságról való szövegelését már rettenetesen unja. Évának finom a paradicsomi lét, de nem érzi, hogy köze lenne hozzá: Ádám jogán kapta, Istentől. A kígyó viszont olyan boldogságot ígér neki, amiben ő maga is részes lehet. Aztán dönt, és oda nyúl, ahova nem kéne. Egy pesties bocsikával rántja vissza a kezét, és Ádámra néz: a tekintetében benne van, hogy nem is én voltam, és benne van, hogy ugye vállalod helyettem. Ádám vállalja. Belekóstol ő is az almába, nem kíváncsiságtól és nem éhségtól, hanem felelősségtudattól vezetve, a dolog pedig ezzel el van döntve. És ő is szív miatta.
A Madách-i hányattatás és sodródás nagy részében Éva egy dísz Ádám késének a nyelén. Hol van értéke, hol nincs. Ádám néha öklendezik tőle, de a nőt viszi magával mindenhova. A díszből abban a pillanatban lesz a teremtő lényeg, ahogy Éva bemondja a terhességet. Az egyetlen kártyát. Ádám tablószereplő lesz, szentjózsef lesz, a világ innentől kezdve már csak az érkező fiúról szól. Ádám tigrisként való háttérbe szorítása annak a bizonyítéka, hogy Éva jó anya. Hogy a gyerek fiú lesz, afelől ne legyenek kétségeink – fiúnak kell lennie, Éva nem viselne el még egy nőt magán kívül Ádám mellett. Megfojtaná, de azonnal.
Igen, vezéreljük túl, rontsuk el, keverjük össze, legyen teljes a fogalomzavar: ezt a fiút, a nagybetűs Éva fiát szüli meg ma este egy hozzá képest kisbetűs legenda.