Ellentétes érzelmeket vált ki Dallos Szilvia Utószinkron című tragikomédiája, hiszen egyszerre kacagtatóan kicsinyesnek és félelmetesnek festi le a Rákosi-korszak abszurditását és kegyetlenségét.

A kivitelezhetetlennek tűnő utasítás a legfelsőbb körökből érkezik, így a színészekre soha nem látott nyomás nehezedik, ami a feladat kaotikus teljesítése után össze is roppantja őket. Választhatnak: vagy a propaganda eszközeiként végleg behódolnak és koncepciós perek előre megírt, hamis beismerő vallomásait olvassák fel, vagy ők maguk válnak áldozattá.
A darab az 1956-os forradalom 50. évfordulójára íródott, megjelenésének évében elnyerte a József Attila Színház drámapályázatának különdíját, október elejétől pedig a Kamaraszínház színpadán látható. Különlegességét az adja, hogy a szereplők között olyan ismert szinkronszínészek láthatók, mint Haás Vander Péter, Czvetkó Sándor, Szélyes Imre vagy Kaszás Mihály.
Ők nemcsak mikrofon mögött, hanem színpadon is remekül teljesítenek, így nem is rajtuk vagy kollégáikon csúszik el a darab. A darab tele van ismétlésekkel. Ugyanazt a szinkronbakit hosszú percekig lovagolják meg, ill. többször, egy jelenettel korábban elhangzott poénok is feleslegesen kerülnek újra elő.
Ezek az időhúzások különösen azért irritálóak, mert két igazán rövid, negyven percig tartó felvonást kurtítanak meg. Emellett az Utószinkron leghumorosabbnak szánt jelenete, az élő szinkronos orosz-magyar koprodukció egyszerűen követhetetlenné válik a színészek megduplázódásának és a színpadon eluralkodó zűrzavarnak köszönhetően.
A produkció a hibái ellenére mégis emlékezetes marad, hiszen egyedi megközelítésből enged betekintést a történelem egy már szerencsére letűnt szakaszába.
R: Iglódi István
Bemutató: 2009 október 02.
Budapesti Kamaraszínház
További előadások: 2010 január 08. (P) és 17. (V)