Gerard Butler jogi karriert hagyott hátra a színészet kedvéért. A pályaválasztás sikerességét senki sem kérdőjelezheti meg, hiszen világszerte egyszerre három filmjét is vetítik a mozik.

A skót származású férfit az ügyvédi praxistól a Trainspotting egy színpadi változata csábította el. Kisebb szerepek után, Butler szinte már a kezdetekkor azonnal valóra váltotta álmát és egy színházi adaptációban eljátszotta a kultikus Welsh-regény Rentonját. Hollywood későbbi kedvence nem állt meg itt. 

Egy televíziós produkcióban Atillát, isten ostorát majd a Dracula 2000 vérszívóját alakította, később pedig egy Tomb Raider részben Angelina Jolie oldalán jelent meg. Az álomgyár ebben az akciófilmben kezdett igazán felfigyelni Butlerre. Az Operaház fantomja címszerepe után már nemzetközi ismertséget élvezett, majd Frank Miller 300 című képregényének filmes változatában Leonidas szerepében tetszelgett. 

2007-ben a kétszeres Oscar-díjas Hilary Swank mellett ríkatta meg a gyengébbik nemet a megkapóan érzelmes P.S. I love You című romantikus filmdrámában, tavaly pedig helyet kapott Guy Ritchie RocknRolla című filmjében is. Az idei év jóval mozgalmasabbra sikerült a sármőr számára, hiszen év végére három film, A csúf igazság, a Gamer és a Törvénytisztelő polgár főszerepében is találkozhatunk vele. De vajon érdemes-e mindhárom produkcióra jegyet váltanunk? 

A csúf igazság Sandra Bullock Nászajánlatán kívül az egyik legélvezhetőbb romantikus vígjátéknak bizonyult az idén. A filmbeli Mike (Butler) saját tévéműsorában cinikusan lebbenti le a fátylat a párkapcsolatokról, a maga arrogáns stílusában a csábítás trükkjeivel igyekszik bizonyítani, bármelyik nő megkapható. A nézők imádják durva és szexista kommentjeit, ezért a nagyobb nézettség kedvéért egy fuldokló tévécsatorna átveszi Mike-ot a műsorával együtt. A csatornánál a producerként dolgozó Abbyt (Katherine Heigl), a szerelemre vágyó egyedülálló nőt viszont sérti, hogy együtt kell dolgoznia a pökhendi férfival. 

A köztük lévő feszültség oka: az öntudatos, ámde magányos nő korábban betelefonált Mike szókimondó műsorába, ahol természetesen hidegzuhanyként érték őt a show házigazdájának kemény szavai. A férfi és nő ezért fogadást kötnek egymással. Mike vállalja, hogy felmond, ha nem sikerül összehoznia Abbyt a tökéletesnek hitt kiszemelttel. Természetesen a végzetüket nem kerülhetik el, a köztük lévő vonzalom gátat tör, és a zárójelenet giccses háttere előtt vallanak egymásnak szerelmet. 

A férfi és nő, azaz a tűz és víz között lévő kibékíthetetlen ellentétre rengeteg romantikus vígjáték épít, így nem csoda, hogy A csúf igazság alatt többek közt az A csábítás elmélete című 2001-es filmre asszociáltam. Abban valahogy Hugh Jackman sármosabbnak és keményebb legénynek tűnt, mint a nagyszájú Butler, sőt a megszállott nő szerepében Ashley Judd is szimpatikusabb volt a Grey’s Klinika üdvöskéjénél. Maximum annyi különbség fedezhető fel a Butler és Jackman alakította macsók között, hogy sokkal ízesebb, és már csak a káromkodások miatt is valóban mocskosabb beszólások hagyják el Butler száját. 

Ez nem feltétlenül jelent pozitívumot, de a lényeg, hogy Abby és Mike love storyja kellemes rózsaszín álomvilágba ringatja a nézőt, már pedig a romantikus szirupoktól ennél többet nem is kívánhatunk. Hogy Butlertől várhatunk-e ennél többet? Egy másik idei filmje, a Gamer alapján megállapítható: igen.
Az akció-sci-fiben lényegében elmosódik a valós és a virtuális világ, a jó és a rossz, ill. a fekete és a fehér közötti határ. Az erkölcs eltűnik, az amerikai gazdaság pedig teljesen elfogadhatatlan alapra helyeződik. 

A történet szerint az Államokat a börtönrendszer fenntartási költségei csőd közeli állapotba juttatták, de egy bizonyos Ken Castle (Michael C. Hall) által kifejlesztett technológia gyógymódot nyújtott a problémákra. Egyfelől létrehozott egy világsikernek örvendő játékot, a Slayerst. 

A kvázi élő videójátékban rabok kerülnek mások irányítása alá. A szabályok szerint harminc kör után a még mindig életben lévő elítélt automatikusan elnyeri szabadságát. A feltaláló emellett kialakított egy olyan virtuális valóságot is, ahol a tehetősebbek saját mocskos vágyaikat élhetik ki a kiszolgáltatott helyzetbe kerülőkön keresztül. 

Csak néhányan igyekeznek lebontani a bomlott erkölcsű társadalomban elfogadott, újfajta irányítási rendszert beteg játékaival együtt. Az egyikük Kable (Butler), aki a Slayers történetében először került közel a szabadlábra helyezéshez, és akinek felesége prostituáltként kénytelen dolgozni Castle másik világában. 

Természetesen Kable elengedését a rendszer akadályozza, hiszen a rab túl sokat látott és hallott, de szerencsére a férfit egy hacker csoport kisegíti. Véres és nyomasztó filmről van szó, amihez a keménykötésű Butler kiállása remekül passzolt. A történet az idei év sci-fi választékának egyik legjobbja, bármennyire is hajaz az a Death Race halálos börtönfutamaira. A két film közé húzható párhuzamok ellenére a mérleg nyelve egyértelműen a Gamer javára dől el, de Butler maga a Halálfutamban feszítő Jason Stathamnél is fényévekkel lehengerlőbbnek bizonyul. 

December elején debütált a Törvénytisztelő polgár, amelyben Butler családapát alakít, akinek feleségét és kislányát brutálisan meggyilkolják. A mindenét elvesztő férfi azonban nem kap megfelelő elégtételt a jogi kiskapuk és alkuk miatt. A kézre kerített tettesek egyike a bűncselekmény súlyosságához képest csak elhanyagolható hosszúságú szabadságvesztést kap. 

Az alig pár percben, gyorsan lepörgetett prológus után tíz évet ugrunk az időben. Butler bosszút esküszik, a gyilkosoknak lakolniuk kell, de a tárgyaláson részt vevő ügyvédeket is meg akarja leckéztetni, sőt az egész rendszer, a törvény számára kíván példát statuálni. Kegyetlenül végez családjának gyilkosaival, majd miután elkapják, ultimátumokat köt a szervekkel. Milyen alkualapja maradhat letartóztatottan? A börtön falain belül és azokon kívül is folytatja a mészárlást, míg korábbi, de most ellenfelévé vált ügyvédje meg nem állítja. 

Jó ötlettel operáló, izgalmas thrillerrel van dolgunk. Butler ambivalens karaktere jól eltalált: kegyetlen, hidegvérű gyilkost játszik, mégis átérezzük veszteségét, ezért szinte végig szimpatikus tud maradni. Erre ráerősít az is, hogy udvarias, intelligens emberrel van dolgunk. Ugyanakkor, az ilyen zseniális gyilkosok szerepében Anthony Hopkins és Kevin Spacey már többször kiemelkedően nagyot alakított, ezért Butler ezekkel az elődökkel szemben alulmarad. 

Felvetődik a kérdés, hogy érdemes-e Butlerrel foglalkozni, ha idei filmjei és karakterei ennyire hasonlítanak más produkciókra ill. mások szerepeire. Túlzás lenne, ha csak három mozis élmény alapján értékelnénk egy-egy színész egyediségét, ráadásul a tárgyalt filmek relatíve nagy kasszasikerek lettek. Az igazi áttörés számára még várat magára, de könnyen lehet, hogy a következő év róla szól majd.