Iskolás korában galamb volt a kedvence, szereti a színvonalas kabarét, a zenés fellépéseket. Számos filmből ismerhetjük, és a Katona társulatának tagjaként sok egyéb színpadi felkérésnek tesz eleget. Bemutatói mellett Dyga Zsombor legújabb, a Szemlén debütáló filmjében közreműködik. Az újévben minél több időt szeretne kisfiával tölteni és örül annak, ha minél változatosabb kihívások érik.
A TÁP színészversenyének rendszeres résztvevőjeként készülsz-e még valamivel a fellépésekre?Nem, hiszen az a lényeg, hogy improvizálni kell, amire nem nagyon lehet készülni. Inkább egyfajta nyitottságot visz az ember ilyenkor magával, ami koncentrált állapotot igényel. Az improvizáció éberen tartja a színészt. Én nagyon szeretem ezt a műfajt a szabadsága miatt.
A TÁP színházban Vajdai Vili nagy szabadságot ad nekünk. Ez egy színészgyűjtő, mindenki élvezi, hogy olyat csinálhatunk, amit egy hagyományosabb előadásban nem szoktunk. Minél spontánabb, annál jobb. Vili sok mindent ránk bíz. A Hanuka-fesztiválos előadáson, ahol mindenki három részben mesélt el egy adott témához saját történetet, még dramatizálhattuk is a szövegünket. Ez az igazán izgalmas: a TÁP-ban az adott nap az adott diszpozíció szerint szerkesztesz, teljesítesz. Aznap este máshol zártam, mint ahol eredetileg akartam, és jobban is alakult a poén.
Mégis lehet egy reális verseny a színészek között a közönség kegyeiért, az ismertségért.
Ez a világ körülöttünk arról szól, hogy mindenkinek gyorsan be kell futni. A legkülönbözőbb emberek mérettetik meg magukat ország-világ és okos emberek előtt, akik megmondják róluk, elég jók-e valamiben. Én a saját színházamban mindig azt érzem, hogy jó helyre kerülnek a szerepek. Nem vagyok irigy: jó érzéssel tölt el, hogyha valaki azért kap meg egy szerepet, mert tényleg neki való.
A színészt nem szorítják be túlságosan az alkatából, habitusából adódó skatulyákba?
Egy olyan színházban vagyok, ahol a színészeket nem döntik el végérvényesen. Természetesen mindenkinek van egy alkata, ami predesztinál bizonyos szerepek eljátszására, de azon belül mindig van játéktér arra, hogy kipróbálja magát. A TÁP-ban az is jó, hogy nem veszi komolyan magát. Az ember csak annyit érez, hogy jól sikerül egy megoldás, és minél többet nevetnek a másikon, annyival jobban vesznek le engem is. Tétje persze mindennek van, hiszen x néző figyeli, mi fog kialakulni egy adott helyzetben. A színészek megpróbálják mindig a lehető legjobbat kihozni magukból.
Merre indultál eredetileg?
A főiskola előtt nagyon szerettem állatokat utánozni, a galamb volt például a kedvencem. A színművészetin Zsámbéki osztályába jártam, ahol már csak pedagógiai megfontolásból is mindig az alkatunkkal ellenkező szerepeket kaptunk, amiben aztán lubickolhattunk. Én élveztem, hogy nem mindig a kicsi, szerencsétlen figurákat adják nekem, hanem pont az ellenkezőjét.
Sokszor kicsit szerencsétlenebb figurákat kapok, de minden szerep összetettebb ennél. Nálam például az az érdekes, hogy egy kisemberből hogyan lesz zsarnok. Az alkatommal járó kedvességet irtják is belőlem, és én is próbálok figyelni, hogy ne legyek édeskés, hiszen van bennem egyfajta jovialitás. Az Ödön von Horváth előadásban nagyon fontos például, hogy ez a „jóravaló” Oszkár kemény legyen: a verekedésnél kőkeményen oda kell vágni a partnernőmet, Rezes Juditot, és való igaz, minél erősebb, karcosabb egy karakter, annál izgalmasabb.
A színházcsinálóban nem lettél volna szívesen a másik oldalon, a monomániás „főszerepben”?
Egyszer találkoznék ezzel a szereppel, de majd talán húsz év múlva, nem most. Láttam egy hihetetlenül érvényes előadást Sinkó Lászlóval, aki összegezte benne az addigi pályáját, mindent, amit a színészetről tudott. Tamási Zoltán nem akarta magát megmérettetni: egy három részes sorozat folytatásaként fogta fel a szerepet, ahol a trilógia mindegyike kamaradarab, ráadásul pokoli kamaradarab.
Nekem nagyon tetszik, hogy minden részben egy ember purgatóriumát jeleníti meg. Homonnai Katalin és az ő személyében számomra két nagyon hiteles emberrel játszom a darabban. Tetszik, hogy sokat kell mozognom, mindenféle „truvájt” csinálnom, kevés szöveggel. Tamási viszi is az egészet, minden mondata nagyon őszintén jön, és én megyek vele bárhova. A darabban elhangzik, hogy a vendéglátós is azért pincérkedik, mert pincérkednie kell, mert muszáj „pincérkednie”. Itthon erről szól az élet, és ez A színházcsináló sem akar többet.
Kellenek a filmek az érvényesüléshez?
Nagyszabású amerikai filmek forgatásain mindig nagyon lenyűgözött a technika. Viszont sokszor elgondolkodtam azon, így a Hellboy 2 forgatásán is, hogy díszletének egy részletéből meg tudtuk volna csinálni Dyga Zsombor filmjét, a Köntörfalakat, aminek a pénzhiány miatt többször kellett nekifutnunk. A film az idei szemlén kerül majd a mozikba. Ez például szívügyem, hiszen több évig készültünk rá, nyolc hónapot próbáltuk.
Reklámkampányban is részt vettél, még ironizáltál is a macin az egyik TÁP-előadáson.
Nem szégyellem a kampányt, ami amúgy elég rövid életű volt, és nem jellemző, hogy onnan ismernek fel. A felkérés akkor nagyon jó fajta anyagi biztonságot adott, és volt egy minőségi biztosíték is. Paczolay Béla rendező vigyázott ránk és a színházammal is egyeztettem.
Jelenleg mik a közvetlen teendőid?
Januárban Calderón-darabbal lesz bemutatóm a Kamrában. Rendezője a még főiskolás Kovács Dani, akinek már több jól sikerült bemutatója volt. Még nagyon benne vagyunk a munkában, de egy ambiciózus embert követünk és nem hagyományos Az élet álom bemutatóra készülünk. A szerepem szerint aggastyán tanítót alakítok, de egyáltalán nem azt kell majd játszanom. Tavasszal a Tünet Együttessel készül egy Katonás koprodukció .
Közeleg a farsang; van valamilyen emlékezetes jelmezed?
Igen, bele is került a Pelsőczy Réka által rendezett „Szemüveges kisfiúba”, hogy én Superman voltam kiskoromban. Elirigyeltem egy osztálytársamtól, akinek megmondtam, hogy majd én megmutatom, milyen egy igazi Superman. Február körül mindig viccesnek tartom, hogy meghívnak színészeket beöltözni valaminek. Én általában megpróbálok minél civilebb lenni, mert egy színésznek szerintem az a buli, ha egyszer nem kell jelmezt öltenie. Egyébként nagyon jó hagyománynak tartom a farsangot, az emberek szeretnek álarcok mögé bújni.
Ajánló
Barbárok, Katona József Színház, 2010. január 7. (CS) 24. (V) február 7. (V) 17. (SZE), 19.00
Mesél a bécsi erdő, Katona József Színház, 2010. január 11. (H), 19. (K), 20. (SZE) és február 3. (SZE), 10. (SZE), 18. (CS), 26. (P) 19.00
Éhség, Katona Kamra, 2010. január 21.(CS), február 5.(P), 13.(SZO), 23.(K), 28.(V)
A színházcsináló, Stúdió K, 2010. január 13. (SZE), 19.30
Koccanás, Katona József Színház, 2010. január 22. (P), február 2. (K), 12. (P), 14. (V), 19.00
Új bemutató: Az élet álom, Katona Kamra, 2010. január 30. (SZO), 19.00