A rock and roll folyamatos forradalom fétisben szenved, ez életkori sajátosság, a 20 év körüli rockoló fiatalokhoz közelebb áll a szakállas Marx, mint az állítólag szintén szakállas Jóisten.

Később aztán jó esetben rájönnek hogy a frígiai sapka senkinek nem áll jól, de vannak akik nem nőttek ki a rövidnadrágból, a Che-pólóból, a grunge-ból, sem az emós power-popból, vagy éppen a stoner rock and rollból. Az Biffy Clyro Only Revolutions és s Them Crooked Vultures bemutatkozó anyagával ismerkedünk meg.

Az Only Revolutions című Biffy Clyro album nem olyan jó, mint a kissé teátrális 2007-es Puzzle, de a 2009-es év soft-rock termékei közül azért kimagaslik. Míg a magyar kábelszolgáltatók igényt tartottak az MTV2-re, addig voltak jócskán Biffy-számok, a terméket úgymond bevezették a piacra, itthon is ismertek lettek, de az in house tesztjeim azért azt mutatták, hogy az áhított forradalom elmaradt, Magyarországot elkerülte a Biffy Clyro-hisztéria. Pedig. 

A lemeznek talán az a legfőbb sajátossága, hogy nagyon erős a húzása, dinamikus az anyag, van is néhány váratlan esemény is az albumon, viszont a gitár soundból levették az igazán metálos rezonanciát, így inkább pop mint rock a cucc. A That Golden Rule, a The Captain nagyzenekari imitációi megadják a lemez kezdő lökését, a Bubbles című hármas track még egy ügyes, már kevésbé kemény popsláger, de a God &Satan című bölcsesség már leülteti a lemezt. 

A szélsőségesen pop cuccoktól a Muse giccses prog-rockjáig van itt minden, de mivel mindig jók a hatások keverési arányai, mégis azt mondhatjuk, hogy van egy jól körülírható Biffy Clyro-féle zenés univerzum. A hatásos riffeket remekül lazítják fel a vonós hangszerelésű betétek, vagy a zongorára épített témák, de mégsem kap alapvetően kreatív gellert ez a himnikus, hatásvadászatra építő anyag, így aztán megmarad a szerethető pop tartományában.

Szintén trióval folytatjuk, egy olyan alkalmi formációval, akiknek némileg több közük van a rock and roll alakulástörténetéhez, mint a Biffy Clyrónak. Olyan bölcs zenészek dugták össze a fejüket, mint a Led Zeppelin basszusgitárosa, John Paul Jones, a Nirvana dobosa, Dave Grohl, és a Queens Of The Stone Age énekes-gitárosa, Josh Homme. Az egy éve alakult szupergroupról, a Them Crooked Vultures-ról van szó. 

Az anyag alapvetően a Queens Of The Stone Age világára épít, bár nem a stooner karakter kapja a legnagyobb hangsúlyokat, hanem egyfajta progresszív ős-rock. A recept igen egyszerű volt: végy három zseniális zenészt, nézd meg mit hoznak ki egymásból. Nos, alapvetően a Birthday Party-féle krízis-rockot, a QOTSTA-hangképét, és a Led Zeppelin koncerteken érezhető spiritualitást hozták közös nevezőre. 

A csoda mégis elmaradt, inkább csak egy közös jammelés eredménye a munka, mintsem egymást kiválóan ismerő, összeszokott zenészek professzionális anyaga lenne. Inkább erőfitogtatás, mint ihletett dalok gyűjteménye az anyag, de így is minden kétséget kizáróan a múlt év végének zenei szenzációjáról van szó. Koncerten biztos hogy ellenállhatatlanok, de a lemezről mégis azt kell mondanunk, hogy három nagyszerű elme örömzenélése, amitől nekünk is keselyű fejünk nőhet, mint a borítón látható lénynek.