Január 15-én Anyagyilkosság, morfium és pszichoanalízis címmel tart előadást Kőváry Zoltán pszichológus Csáth Gézáról és Kosztolányi Dezsőről a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A droghasználó magyar írók traumatikus élményeiről és a magyar rockzenében rejlő lehetőségekről faggattuk az előadót, aki egyébként a The Trousers zenekar gitárosa is.
Csáth Géza még a kilencvenes években kezdett el foglalkoztatni, amikor magyar szakos voltam Szegeden. Közben elkezdett érdekelni a pszichoanalízis, és eldöntöttem, hogy pszichológus leszek. Ha a két információt összeadod, akkor talán nem furcsa, hogy a szakdolgozatomat is Csáth Gézából írtam. Nagy szerencsémre Szajbély professzor személyében olyan témavezetőm volt aki Csáth-szakértőnek számít. (A szakdolgozat rövidített változata aztán két helyen is megjelent.) Később pszichológusként elkanyarodtam a klinikum felé, dolgoztam kórházban, pszichiátrián, drogambulancián…
Csáth Gézához elég jó közelítést ad egy drogambulancia…
Nekem is volt valamifajta rokonlélek kötődésem az íróhoz, hiszen ő is a tudomány és a művészet közötti határmezsgyén mozgott. Aztán 2005-ben a PhD-képzés kapcsán vettem elő újra a témát, és összeállt az a művészetpszichológiai érdeklődés, amiből megszületett a témám, ami az alkotás lélektanával, és a kreativitással foglalkozik analitikus szempontból. A mostani témafelvetés egy 2008-as szabadkai Csáth-konferencia kapcsán jött.
Hogy jön ide Kosztolányi? Hiszen – a rokonság ellenére – Csáth-hoz képest ő egészen konszolidált.
A kutatások kezdeti fázisában még Csáthot Nietzschével hasonlítottam össze, hiszen a két karaktert sok minden összeköti. A mostani megközelítés onnan ered, hogy 2007-ben a Pszichoanalitikus Egyesület egyik gyűlésén szó volt az anyagyilkosságról, mint kriminálpszichológiai jelenségről, de az előadásban az Édes Anna, mint szimbolikus anyagyilkosság is felbukkant. És akkor jutott eszembe, hogy van egy másik , bár nem ennyire áttételes Anyagyilkosság, ráadásul mind a ketten használtak drogot is… és jöttek a párhuzamok egymás után, míg összeállt egy párhuzamos elemzés a két életmű bizonyos szeletéből.
Négy metszéspontot vizsgáltam meg tüzetesen. Az első a foglalkozásválasztás, ami Kosztolányinál egyértelmű, Csáthnál inkább doppelgänger jellegű, „író és tudós”. A másik metszéspont az eszmei hovatartozás, a pszichoanalízis és a lélekbúvárkodás, a harmadik a droghasználat. A negyedik pedig – és ez nyilván nem véletlen -, hogy mindketten megírták az anyagyilkosság-történetüket. Amikor ezek a csomópontok már élesen álltak előttem, akkor beugrott, hogy Szondi Lipót a sorsanalízis kapcsán azt írja, hogy az ember sorsát többek között a családi örökség határozza meg, ez az úgynevezett „kényszersors”, ami választáson keresztül fejti ki hatását. Ráadásul Szondi is négy területet jelölt ki, amin keresztül hat a családi tudattalan, és ezek gyakorlatilag egybeesnek azzal, ami az én kutatásom tárgya.
De mit mutatnak a hasonlóságokban rejlő különbözőségek?
Csáth sokkal impulzívabb volt, nem tudott mértéket tartani sem a drogokban, sem a lélekboncolásban. A művekben szereplő anyagyilkosságok különbözőségét is érdemes megvizsgálni, és közben ne feledjük, hogy Csáth sorsának a végén, amikor megölte a feleségét, tulajdonképpen egy szimbolikus anyagyilkosságot követett el. Nagyon fontos azt feltárni, hogy az alkotó miként képes belső indulatait alkotássá szublimálni, és mi történik, ha ez a képesség leépül, vagy elveszik. Erre a leépülésre nagyon pontos példa, ami Csáth Gézával történt: a droghasználat hatására a szimbolikus képessége elveszett, leépült. Ezt már korán észre lehet venni: az első és a második novelláskötet közti nyelvi különbségekben. Az első kötet nyelvezete zsúfolásig tele van szecessziós szimbolikával, de, ahogy megyünk előre az időben, egyre inkább naturalisztikus, analitikus, pszichiátriai szemléletű.
Közös nagyapjuk, Brenner József (Kosztolányi anyjának és Csáth apjának volt az apja) patikus volt, tehát ez már eleve diszponálta őket a szerek felé. A másik, ami nagyon érdekes, hogy ez a nagyapa úgy született, hogy az anyja meghalt a szülésben. Ez a fajta anyagyilkosság felbukkan Csáth-nál a „Találkoztam az anyámmal” című novellában.
Folyton ott motoszkál a kérdés, hogy valójában kell-e erről tudnom nekem, mint Olvasónak?
Sokan szokták mondani, hogy a pszichoanalitikus szemléletű irodalomkritika a XX. század első felének terméke, és mint ilyen, elavult. Én viszont azt gondolom, ha felmerülnek ilyen kérdések, akkor nem érdemes elvi okok miatt elsikkasztani a válaszokat. Szerintem ez nem vesz el az irodalmi mű értékéből semmit. Az ilyesmi – mint oly sok más dolog – akkor rossz, ha vulgárisan és dogmatikusan csinálják. A pszichológiának az ilyen alkalmazása igazában csak új vizsgálati szempontokat ad.
Saját magadat és a zenekarodat górcső alá vetted már ilyen szempontból?
Folyamatosan. Számomra is kérdés, hogy a látszólag távol álló dolgok miként kapcsolódnak össze az életemben. Én azt gondolom, hogy a rockzene hasonló pozícióban lévő önkifejezési eszköz, mint száz évvel ezelőtt a vers. Az, hogy önkifejezésnek a zenét és nem az irodalmat választottam, megint a gyerekkorban gyökerezik: apám, aki író (tehát ez a kép is bennem volt) már nagyon korán megfertőzött a hatvanas-hetvenes évek zenéjével. Ahhoz, hogy az ember ne érezze magát megrövidítve, meg kell találni azt a kifejezési formát, amelyben kiélhetők a gyermekkori vágyak.
Te egy pszichológiával foglalkozó rock-zenész vagy? Esetleg fordítva?
- Ez az összetettség - a több dologgal foglalkozás - azért jó, mert másfajta rálátást ad a többféle nézőpont. De, azért rossz, mert a többfajta irány egyidejű követése hatalmas energiákat emészt fel. Persze, azt sem feledhetjük, hogy ez a többféleség támaszt is jelent, hiszen a sikerek és a kudarcok könnyebben kiegyenlítik egymást. Ha nem megy az egyik, akkor még mindig ott a másik.
Mi van a zenekarok háza táján?
Az Amber Smith-ből még tavaly májusban kiléptem, azóta a saját zenekarommal és egy másik hobbizenekarral foglakozom. A The Trousers most készíti a második nagylemezét, ami márciusban fog kijönni. Ezen kívül is sok jó dolog történt, hiszen az elmúlt félévben elkészült egy videoklipünk, amit nyomtak Svájcban, aztán ugyanaz a dal egy belga rádiós szavazáson ötödik lett. Lesz egy csomó koncertünk: Prága, Kolozsvár… Amióta jobban belefolyok a zenekar menedzselésébe (ami nem egyszerű feladat) azóta egyre több dolog kinyílik, olyan lehetőségek, amelyeket korábban nem láttam, nem reméltem. Persze, sok függőben levő dolog is van, amiről még nem akarok beszélni.
