A Katona nagyszínpadán Oszkár és Marianne, az Örkény színpadán Kasimir és Karoline példázza a gazdasági válság emberi kapcsolatokig legyűrűző hatásait. A századforduló és a gazdasági világválság darabjai, így Ödön von Horváth népszínművei is azt a felsimerést helyezik a központba, hogy a ’szex, szerelem, gyengédség’-nek árfolyama van. Manapság pedig ezek a modern szerzők kelendőek a színpadokon, nem véletlenül.
Színházjárt nézőknek nem lesz újdonság Bagossy „találmánya”, a bekeretezett kivágásban lévő „színpad a színpadon”, ami már Katharina Blum regény-adaptációjának szereplőit is érdekes, egy a tévéhez vagy mozivászonhoz hasonló, síkban való gondolkodásra késztette a térhasználatot tekintve.A technika Bagossy színpadán itt is egyszerűbb, mint annak idején Pinczés István nagy sikerű „Gézagyerek”-rendezésének három párhuzamosan váltogatott „képernyője”, viszont a Kasimirben van egy nagyon kézenfekvő, oktoberfestesen-városligetesen negédes hangulatot idéző ötlet.
Darvas Ferenc zongorajátéka nemcsak zenei kísérőként „hab a tortán”: mindentudó mesélőként ironikus távolságtartással, ’wiener’ ujjgyakorlat-muzsikával kíséri végig az ötvenkilenc jelenetet. A mobil bábszínpadot idéző, elfüggönyözött keret mögött játszódó történet két fiatal párjára atyai jóindulattal tekint. Könnyed eleganciával ajánlja figyelmünkbe a jeleneteket, amelyekben olykor, sőt, elég gyakran „csak néznek” illetve „néznek egymás után” a fiatalok.
Ebben a dramaturgiai fogásban áll az előadás másik nagy bája: a Parti Nagy-féle, olykor túlnegéd „nyelvesítésekkel” a Polgár-Szandtner-Máthé és Széles-Hámori (később módosuló felállású) párosaival egy-egy képeslapszerű állóképet kapunk: csillagnézéssel, szerelemféltéssel, ábrándozással, fagyizással és játszmákkal a fedlapon. Öntudatra ébredő nők, kamaszkorból kilépő férfiak ők, akik elképzeléseiket, cselekedeteiket tekintve örök gyerekek maradnak egy számukra idegenül felnőtt, mert kíméletlenül racionalizálódó világban.
Fotók: Gordon Eszter
Az albumba pedig olykor-olykor egy össznépi panoráma is kerül: a cirkusz vagy a sörsátor helyszínének zsúfoltságát érzékletesen adja vissza a rendelkezésre álló térben összeültetett kereskedelmi tanácsosok és vastag harisnyás, copfos éjszakai pillangók egy-egy pillanatra egymáshoz simuló csöndje. Együtt bámulják a népünnepély cirkusz-attrakcióit, vagy tekintenek a zeppelin után, világuk azonban minden zene, spektákulum és koccintás ellenére is egyre szűkösebbnek tetszik a leengedett-felhúzott függöny mögött. Néhány szereplőnek óhatatlanul ki kell hullnia innét, hogy hely szabaduljon fel.
A rendező jó arányérzettel a legvégén bontjatja le a díszletet, és szóratja a szereplőkkel a vörös rózsszirmokat. Bagossy csak olykor énekelteti a főbb figurákat, és ha kell, mint a túlérzékeny gorillalány esetében, indokoltan hamisan. A jelenethosszok ritmusának váltogatásával, a történet szálának észrevétlen továbbgördítésével, valamint a tükörjelenetekben felismerhető dupla szereposztással érzékelteti: bár a partnerek változnak, a tapasztalatok bővülnek, és mintha Karoline (Szandtner Anna), aki naiv „becsvágyával” talán a legsablonosabb figura az összes közül, a többieknél közelebb kerülne a boldogtalansághoz – mégsem változik semmi. A világ forgása nem módosul: a nő ki van szolgáltatva a férfiaknak, a férfiak a hatalomnak, a hatalom pedig a pénz világának.
Az Örkény von Horváth előadása volksstück-„tökösebb”, mint a Katonában mesélő bécsi erdők. Azok sűrűbbek; a történelmi kulisszákat, a belső mozgatórugókat egyenként, aprólékosan dolgozzák ki a színészek. Az Örkényben a szűk játéktér ellenére is tágasabbnak tűnik a tér, játékosabb az előadás, hozzáférhetőbbek, szerethetőbbek a figurák.
Bagossy a Mácsai vezette Örkény elképzelésnek megfelelően helyet hagy a polgári, szórakoztató ’népszínház’ jófajta sitcom-betéteinek, a jellemkomikumnak: Hámori Ernája már a pofon előtt is szemrebbenés nélkül esik össze, Polgár Csaba duzzogva elkisemberesedő Kasimirja félintellektüell kiejtéssel fogalmazza meg ideáljait, a pénzes urakból sörkoccintós Hacsek (Csuja Imre) és Sajó (Mácsai Pál) páros válik. Sőt, mintha Ascher-abszurdok is bekacsintanának a színpadról lerohanó, szőrős lábú gorillalány és az „elszáguldó” plüss-paci révén. Jógyerekek ezek, egy "rosszuló" korban.
Kasimir és Karoline, hangsúlyozottan e-vel a végén jó kis páros; a Bagossy-von Horváth-Parti Nagy pedig jó kis trió. Már csak jó közönség kell hozzá, estéről-estére...
Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline – népszínmű
Fordította: Parti Nagy Lajos
R: Bagossy László
SZ: Balassa Jusztina, Csuja Imre, Hámori Gabriella, Kiss-Végh Emőke, Máthé Zsolt, Polgár Csaba, Szandtner Anna, Széles László
Bemutató: Örkény Színház, 2009. december 19.
További időpontok: 2010. január 17. (V), 29. (P), 19.00
Ödön von Horváth (1901-1938) a Monarchia magyar-osztrák származású, német Kleist-díjjal is kitüntetett szerzőjeként már életében több nagysikerű népszínművet jegyzett. Nestroy után von Horváth az életszerű, köznyelvi fordulatokat felhasználó, ironikus dialógustechnikájával a műfaj megújítójának számít; mai követői közt volt Franz Xaver Kroetz és Werner Schwab is. Itthon gyakorta játszott darabjai a Mesél a bécsi erdő (1931) és a Kasimir és Karoline (1932). Utóbbi bemutatója a szerző életében olyan sikeres volt, hogy a lipcsei, berlini bemutatók után Bécsben két színház is felvette a repertoárjába, ami akkoriban szenzációnak számított. A szerző műveinek számos megfilmesített változata van, ezen kívül regényeket is írt: Az Istentelen ifjúság adaptációja tavalytól látható a Bárka Színház műsorán. A főként Berlinben élő, majd a fasizmus felerősödése miatt Salzburgba költöző, mindössze 37 éves szerző halála anekdotába illő, valósan megtörtént baleset: egy viharban letörő faág sújtotta halálra a Champs-Élysées-n.
