Újra megnyitott Budapest egyik legfontosabb lemezboltja, a Musicland. Igaz, nem a József körúti üzletben, és már nem is Moszkva tér mögött működnek, hanem egy harmadik helyen, az Almássy téren találtunk rájuk.
A teljes megértéshez kissé vissza kell menjünk az időben. 2007 májusában tíz év után bezártuk a József körúti boltunkat. Egyrészt azért, mert kinőttük és az árusításnak komoly fizikai akadályai lettek; a készlet egy részét a bolton kívül, a webáruházunk üzemeltetésével foglalkozó irodánkban kellett tárolnunk, ami idővel kényelmetlenné és kezelhetetlenné vált. Másrészről az egyre szűkülő és bizonytalan piaci körülmények közepette nem tudtunk és nem is akartunk fenntartani két telephelyet. Az online forgalmunk os erőteljesen növekedett. Idővel, pontosabban úgy egy év után viszont be kellett látnom, hogy tévedtem. Nem a forgalom esett vissza, hanem a vásárlók hiányolták a klasszikus CD-boltot, ahol kedvükre tudnak válogatni a lemezek között. Naponta 20-30 ember jött hozzánk, akár a világ végéről is egy budapesti bérház második emeleti lakásába, hogy vásároljon és közben finoman jelezze nekünk, hogy hiányzik a régi bolt… Szóval, beláttam, hogy anno rossz döntést hoztam és nekiláttam megvalósítani inkább az „iroda-megy-a-boltba” modellt.
Nemrég nyitottatok. Hogy érzed, érdemes volt belevágni?
Szeptemberben nyitottunk és nem tudok egyértelműen válaszolni. Sajnos a bolt újraindítása sokkal nagyobb munkát igényelt, mint azt hittük. Még most sem működünk 100%-osan, bár lehet, hogy a kisebb-nagyobb hiányosságokat csak az én szemem látja. Akik már jártak nálunk az új boltban, azok szinte mind elismerően szóltak. Ez a legfontosabb és hatalmas lökést ad nekünk a folytatáshoz. Ugyanakkor a régi forgalmat és vásárlási trendet már el kellett felejtenünk. Ez már nem az a világ. Az embereknek még a mi áraink is néha olyan extra kiadásokat jelentenek, amit nem mindenki tud vállalni. Régen elő nem fordulhatott, hogy mondjuk egy Neil Young vagy Portishead CD-t ne vigyenek el egy-két napon belül, most meg árazzuk egyre lejjebb, hátha…ugyanez vonatkozik a jazzre vagy más műfajokra, de akár a magyarok közül az ismert és valaha jól eladható nevekre is.
Igen, nagy mértékben. A webes rendelések általában hűen tükrözik az aktuális trendeket. Tehát, ha Michael Jackson jelenik meg épp, akkor azt rendelik sokan, ha Beyoncé, akkor azt, ha Metallica…és így tovább. Vagy akár mondhatom azt a példát is, hogy –bár én nem igazán nézek tévét- majdnem pontosan tudom, milyen filmeket adtak az elmúlt napokban, mert a zenéjét biztosan egy páran megrendelik. Persze a weben is vannak régi törzsvásárlók, akik nem a trendekkel haladnak, hanem a gyűjteményüket bővítik-építik függetlenül attól, hogy új vagy régi megjelenés-e. A boltban, ahol 85 százalékban használt CD-k vannak, természetesen más ízlés szerint vásárolnak, hiszen a választék közel sem olyan széles, mint a több, mint 300.000 kiadványt tartalmazó webáruházunkban. Itt azt veszik, ami éppen van: a nagy nevektől kezdve a tuvai torokéneken át a szinte hallgathatatlan free jazz-ig.
Megállapítható egy ún. célcsoport (50-es proggerek, indie-arcok, emósok, stb.), hogy kik járnak hozzátok, vagy vegyes az összkép?
Nem kifejezetten, eléggé vegyes az összkép. Inkább részbontásban lehet megadni: nagyrészt az „öreg motorosok”, akik még a bakelit-korszakban szocializálódtak és váltak fanatikus vagy egyszerű gyűjtővé, zeneszeretővé. Ők főleg a klasszikus Beatles-Stones-Floyd és társaik vonalon mozognak, de ide sorolhatjuk a jazz-őrülteket is. Kisebb részben az eggyel fiatalabb, harmincas korosztály, akik a „nekem-eredetiben-kell” valláshoz tartoznak és a rockon át az indie-ig bezárólag bárkik lehetnek. Még kisebb részben azok, akik igazából mindenevők, tehát az aktuális jó zenétől kezdve a klasszikus előadókig bárkit szívesen megvesznek, miután letöltötték és meggyőződtek róla, hogy érdemes rá pénzt áldozni, mert egynél több jó szám van a kérdéses lemezen. És persze legkisebb részt pedig azok, akik csak úgy megveszik, mert olcsó vagy mert csak. Például az a lány, aki szinte hitetlenkedve jött be karácsony előtt és azt kérdezte, hogy jól látta-e weben, hogy az Anti Fitness Club CD-je 490 forint, mert akkor szeretné azonnal megvenni. Borzasztóan örült, hogy ennyiért hozzájutott és mi is örültünk, hogy Ő ennyire örült. Meg annak, hogy végre valaki elvitte.
Miért nem árusítotok bakelitet?
Valaha árusítottunk. Középtávú terveink közt szerepel is, de egyelőre nem, mert így is van még bőven teendőnk, ezért nem tudjuk most bevállalni egy újabb nagy odafigyelést és helyet igénylő termék készletezését.
Itt először is külön kell bontani az új és a használt CD-ket. Az új CD-knél elmondható, hogy friss megjelenések ára nem igen változott sem felfelé, sem lefelé. Szerintem ez igen szomorú. A nagy kiadóknak ideje lenne észbe kapni és szembesülni a tényekkel, hogy ezeken az árakon már nem lehet eladni egy sima CD-t. Persze vannak kivételek itt is, amit megint csak nem sorolnék. A nem friss megjelenéseknél, a régi, úgynevezett back catalogue kiadványoknál bizonyos kiadók esetében viszont teljesen pozitív változás tapasztalható. Egyre inkább igyekeznek elfogadható szintre csökkenteni az árakat. Sajnos üröm az örömben, ezek a „jóárasított” CD-k csak addig kaphatók, amíg a raktárkészletek ki nem fogynak, aztán már nem gyártják újra őket. A használt CD-k esetében érezhető, hogy míg 5 éve átlagosan 1990 forint volt egy CD nálunk, manapság az 1490 forintos ár az átlagos. Persze itt azért jó magyar kereskedőként hozzá kell tennem, hogy a rezsiköltségek, a járulékok és egyéb közterhek viszont egyre csak nőnek, így jóval több CD-t kell eladnunk, mint 5 éve, hogy fent tudjunk maradni.
Mi volt a számodra legértékesebb lemez, amit behoztak? Vagy CD-ben nincs ilyen kuriózum kategória?
Természetesen, mint minden, ami gyűjtők célpontja, a CD is olyan dolog, amiben léteznek kuriózumok. Hogy mi volt a legértékesebb, azt pontosan már nem tudom, mert gyakorlatilag mindig, így most is van a boltban több olyan CD, ami a nemzetközi piacokon, tehát hangsúlyozom: nem a hazai kereslet-kínálat mellet, tízezer vagy több tízezer forintos értéket képviselhet. Ezek általában olyan kiadványok, amelyek a CD hőskorában 1983-1990 között kerültek kiadásra csekély példányszámban és mondjuk valamilyen oknál fogva azóta sem adták ki újra. Ilyen volt például Freddie Mercury 1985-ös Mr. Bad Guy CD-je, ami azóta már megjelent egy box részeként, de önállóan nem, vagy a Traveling Wilburys Vol.1 és Vol.3 CD-je, mely 60-120 dollár között mozgott egészen 2007-ig, amikor is újra kiadták. Továbbá sok, csak Japánban kiadott CD-nek is igen borsos ára van, mint például a nálunk jelenleg 8990 forintos áron kapható Miles Davis „We want Miles” limitált változata. Persze vannak még extra kivitelű, például aranyozott CD-k, amik újonnan is drágák voltak és mostanra sem veszítettek az értékükből, sőt! Aztán van egy jó pár olyan CD a boltban, amiről tudjuk, hogy értékesebbek, de ugyanakkor tudjuk azt is, hogy idehaza esélytelen eladni akár ezer forintos áron is.
