Karinthy Márton itthon egyedül álló módon olyan színházat vezet, amely a saját nevét viseli. Személyes felelőssége huszonnégy órás. Ezen kívül kávéházakat nyit, még ha csak egy napra is. A Karinthy Színház nyilvános főpróbáján azt is megtudtuk, miért fontos része kultúránknak az Árvácska, és hogy színházigazgatóként jól megfér egymás mellett az ’aznap’ és az ’örökkévalóság’.
Valamilyen koncepcióba illik, hogy az Árvácska című Móricz-mű színpadi bemutatója éppen január 22-én van?Mivel a műsortervet negyven színházzal kell egyeztetnünk, szerencsés véletlen, hogy az Árvácska bemutatójának időpontja egybeesik a Magyar Kultúra Napjával. Vidovszky Györggyel A Tavasz ébredése volt az első beavató jellegű színházi előadásunk. Ez azt jelenti, hogy akár előadás előtt, akár utána, kérésre akár az iskolában drámapedagógusok foglalkoznak a nézőkkel. A diákokat nemcsak az adott előadásba avatjuk be, hanem úgymond a „színházba járásba” is: mit kell nézni, hogyan kell nézni, miről szólnak ezek az alapművek ma. A tavalyi szép siker után úgy gondoltam, hogy folytatni kell a sorozatot.
Mostanában az Úri murinak és a Rokonoknak mintha nagyobb keletje lett volna.
Kulturális műveltségünkhöz hozzátartozik, hogy Móricz teljes életművét ismerjük, az Árvácska pedig egy igen megrendítő történet. A rendezés azonban nem Árvácska egyszeri történetét meséli el, hanem a mindenkori Árvácskák, a mindenkori kisemmizettek történetét. Azt, hogy egy megalázott árvagyerek a semmibe születik, mintegy „kipottyantják” az anyja hasából, és hogy csak ellenséggel találkozik élete során.
Nemcsak Móricz korában volt ez így: aki árva, az a legárvább; annak a bőrén kívül semmije sincs. Úgy gondoltuk, hogy nem a filmet kell megismételni – hiszen Ranódy rendezése Cinkóczi Zsuzsával a főszerepben felülmúlhatatlan – hanem ezt a helyzetet kell körbejárni, költészettel, zenével, népi motívumokkal. A gyerekek nem képzett színészként is rendkívül szuggesztív, koncentrált előadást produkálnak, összjátékukkal szólítanak meg valamit ebből a móriczi „rögmagyar” valóságból. Aki bírja, rá tud hangolódni erre a kegyetlenségén túl is színtiszta költészetre. Hiszen arról is lehet, kell beszélni, hogy milyen kemény, kegyetlen a világ.
Az Ön felelőssége ebben a színházban minden új bemutatónál hatalmas; a név kötelez...
Nem szokták eléggé tudomásul venni, hogy nemcsak szellemileg, hanem anyagilag is személyes a felelősségem. Ez azt is jelenti, hogy a siker-bukás ténylegesen saját bőrre megy. Úgy gondolom, az elmúlt években erősen lépegetünk egy művészibb, konstruktívabb, asszociatívabb színház felé. A tavaly indult sorozat, a Tanner John házasságával vagy A tavasz ébredésével idén folytatódott Kéry Kitty első rendezésével, a Tudós nőkkel, illetve az Árvácskán kívül a magam rendezte Büszkeség és balítélettel. Úgy gondolom, szégyenre nincs okunk: sikeresen játszunk ilyen típusú előadásokat, méghozzá nem állami társulattal, hanem meghívottakkal, mindig újrakezdve az egész folyamatot. Persze egyszer-egyszer be kell mutatni egy régi típusú komédiát is, ami a nagy nevektől érdekes, pl. a Bermuda háromszög botrányt Bodrogi Gyula rendezte. Mégis, az elmúlt években elindultunk a magvasabb szórakoztatás felé, ami a színház védjegye lesz. A Karinthy színház programja színvonalas, vállalható, és most már színháztörténet.
Ezek szerint sikerül megtalálni a közönséget is egy közös sikertörténethez?
Kelenföldön népszínházat kell csinálni, különben felkopna az állunk. Lehet persze kísérletezni. Az Árvácska sem egy szabvány színházi este, inkább egy megrendítő oratórium. Fontosnak tartom, hogy az én színházamban van, hiszen most neveljük a jövő közönségét. Ők fognak tíz év múlva rendszeresen színházba járni, remélem, főleg hozzánk. Ezen természetesen az Árvácska, a klasszikusok kicsit frissebb, mai feldolgozásai sokat segítenek, ami nem erőszakos módosítást, hanem egyfajta játékosabb, esetleg hozzáférhetőbb megközelítést jelent.
A Büszkeség és balítélet már mindenki szívügye: a legolvasottabb literátortól kezdve az átlag tévénézőig. A világ száz legolvasottabb könyve között ez a mű az ötvenedik helyet foglalja el, nem véletlen tehát, hogy nagy az érdeklődés iránta. Mindenki viszont akarja látni a saját álmát, a saját Darcy-ját – különösen a hölgyek. És mivel, ezt szintén tapasztalatból tudom, a hölgyek járnak elsősorban színházba, bízom benne, hogy elhozzák a férjeiket is.
Mennyi ideje marad a tájékozódásra?
Mindenhova járok, mert minden érdekel. Gyerekkoromban is mindent megnéztem. Ezt őrzöm magamban: ma is csodának tekintem a színházat: nemcsak a „csinálást”, hanem a nézést is. Úgy gondolom, hogy Budapest színházi élete sokszínű. Viszont három évtizedes magánszínházi fennállásom óta tapasztalom, hogy még mindig ugyanazok az előre gyártott sablonok, előítéletek működnek, ugyanazok az ízléstendenciák változatlanul érvényben vannak. Pedig az ún. kommersz színházak, jómagamat is beleértve, igenis igyekeznek művészi lépéseket tenni, ugyanakkor jó nevű művészszínházak is csinálnak ócskának minősíthető darabokat.
A színházi „lét” olykor teher is lehet...
A színház egy huszonnégy órás életforma. Egyedül az írás rivalizál vele, most hétvégén két cikket is várnak tőlem. A kettő azonban jól kiegészíti egymást, így szerves az életem. Boldogan írok otthon, ha tudom, hogy közben a színházam sikeres, és boldogan töltöm a színházban az éjszakáimat is, ha tudom, hogy valami mozgat, amiből írás lesz. Akár kimondjuk, akár nem, mégiscsak azért ír az ember, mert valami maradandót akar hagyni maga után. A könyv kézbe vehető. Az előadás nem. Viszont az aznap és az örökkévaló együtt izgalmas az ember életében.
Nem próbálta összekötni a kettőt?
Nagyon sok átdolgozást csináltam, sokat fordítottam is, de a drámaírás nem izgat. Annyi jó darab van, ha az ember hatást akar elérni, az igazi remekművek annyi mindent elmondanak az emberi viszonylatoktól. Nekem most is legalább ötven színdarab van raktáron, ezeket bármikor boldogan megrendezném. Minden ellenpélda ellenére meggyőződésem, hogy a színház alapja a dráma, amit egyszer valaki megírt. Ha ezt jól bontja ki a rendező és a színészek megtöltik élettel, akkor szíven üt, hat ránk.
Mindemellett én író családból származom, és hiszek az írott szóban. Ha fellapozok egy Csehovot, ott minden jelző, pont és vessző, minden instrukció a helyén van, csak ki kell bontani, hogy mitől izgalmas ma. Várjuk az új Shakespeare-eket is. Sok darabot kapok, vannak érdekes felütések: egy Csehov azonban ritkán sétál be az ajtón.
Mindemellett én író családból származom, és hiszek az írott szóban. Ha fellapozok egy Csehovot, ott minden jelző, pont és vessző, minden instrukció a helyén van, csak ki kell bontani, hogy mitől izgalmas ma. Várjuk az új Shakespeare-eket is. Sok darabot kapok, vannak érdekes felütések: egy Csehov azonban ritkán sétál be az ajtón.
A mi színházi kultúránkból születhetnek Csehovok?
Nagyon sok erős drámaírónk van. Ne csak Molnárt vegyük, aki mára nagy találmány, és nincs olyan évad, hogy ne játszanának tőle valamit. Nagy álmom, hogy kortársai közül újra divatba hozzak egy-kettőt, Szomoryt, Bródyt, Szép Ernőt. Van olyan is, aki saját korában nem tudott színpadi szerzőként megszületni. Nagyapámat is említhetem, aki sok darabot írt. A kabaré, a bejáratott dolgok a sikeresek, ám rizikós a kísérletezés. Így volt ez a Holnap reggel-lel, magam is megbuktam már a Lepketánccal, de időnként elő kell venni őket, mert remekművek.
Nagyon jó, izgalmas mai írók Hamvai Kornél, Parti Nagy Lajos, Térey János vagy Szálinger Balázs. Belőlük kialakulhat a forró és izgalmas magyar dráma, csak kérdés, eljutnak-e a színpadokra, eljutnak-e a közönséghez. Magának a színháznak nincsen olyan keletje, mint mondjuk a ’30-as, vagy egy rendszert ugorva a ’60-as években. Most úgy érzem, a társadalom sok más baja mellett az embereknek nem marad annyi figyelme a színház felé, amennyi kellene. De azért csináljuk, mert úgy érezzük, hogy fontos és kell. Hogy mire megy majd be a néző, nem tudni előre: ez a színház csodája.
A Hadikot magam nyitottam meg, egy napra. Azóta is kérdezgetik, mi van vele, és kínos azt mondanom, hogy nem tudom. Akkor megvolt az öröm, de azóta nem készült el. Sok barátommal ott szeretnék találkozni, úgyhogy remélem, előbb-utóbb megnyílik. Viszont nem hiszem, hogy nekem hiányozna a kávéház, mint életforma. Azt sem hiszem, hogy én, „mi” hiányoznánk ennek az életformának. A jó kávéházhoz elsősorban nem jó kávé kell, hanem polgárság és jókedély. Majd ha ezek nem hiányoznak már, automatikusan kinyílnak a találkahelyek, és megint lehet majd hülyéskedni, alkotni, remekműveket írni, mint a régi New Yorkban vagy Hadikban. Addig várjuk azt az időt, amikor kissé jobb kedvünk lesz.
A beszélgetés az Árvácska nyilvános főpróbáján készült.
Bemutató: Karinthy XI. Színház (Bartók Béla út 130.)
2010. január 22., 19.00
További időpontok: január 27. (SZE) és február 10. (SZE),17.00
- beavató beszélgetéssel!
2010. január 22., 19.00
További időpontok: január 27. (SZE) és február 10. (SZE),17.00
- beavató beszélgetéssel!
