A Beatles Abbey Road borítóján látható bogár rendszámában ott az If, azaz a Ha… Mi lett volna ha a zenekar nem csak 13 sorlemezt készít, milyen lett volna a világ, ha John Lennon nem hal meg 1980-ban. Most nézzük meg, milyen volt a világ velük.

Végére értünk a remasztelirált Beatles-albumok számbavételének. A feladat nem volt könnyű, már csak azért sem, mert máig folynak viták arról, hogy a Past Masters kiadatlan felvételeket tartalmazókét album teljes érékű sorlemez-e, hogy a Magical Mystery Tour része-e a hivatalos diszkográfiának, illetve, hogy a Yellow Submarine egyáltalán mi… És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a The Beatles Album (White album) egynek, vagy kettőnek számít-e.

Az 1967. decemberében megjelent, akkor még csak 19 perces Magical Mystery Tour EP 1976 novemberében vált teljes értékű nagylemezzé. A pszichedelikus rock kis csodájának producere George Martin volt. A kezdetben úgynevezett dupla középlemezen megjelent anyag „kísérőjelensége” volt az azonos című fekete-fehér tévéfilmnek, amelyet 1967 karácsonyának másnapján mutatott be a BBC1, majd a BBC2 színesben is adta le. 

A film bukás volt, sem a közönség, se a szakma nem ájult el az egyre öntörvényűbb, egyre elszálltabb fiúktól. Amerikában csak a 1976-ban mutatták be mozifilm formájában, de a nosztalgia sem segített a varázsos úton. Hiába, csak Jancsó Miki bácsi gondolja úgy, hogy jól megírt forgatókönyv nélkül lehet filmet készíteni. A fiúk fogták magukat, útra keltek egy busszal, bízva abban, hogy majd jó kis mágikus izgalmakban lesz részük. 

Nos, nekik lehet, hogy abban volt részük, de ezt nem tudták jól elmesélni. Illetve mégis: mert a zene meglehetősen innovatív volt, ne feledjük, hogy Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band után, minden idők egyik legjobb poplemezének elkészülte után jelent meg a Magical Mystery Tour, melyen olyan felejthetetlen dalok szerepelnek, mint a Your Mother Should Know, vagy az I Am The Walrus című pszichedelikus matatás, mely egy Lennon dühös válasza volt iskolája, a Quarry Bank High School egyik angoltanárának. 

Aztán ott van kiegészítésképpen a Hello Goodbye, a zenekar egyik emblematikus felvétele, a Strawberry Fields Forever, de ezen a lemezen hallhatjuk a Penny Lane-t is. Utóbbi két, önéletrajzi ihletésű dal a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band-ra került volna, de az EMI kislemezt követelt a zenekartól, akik aztán odaadták. Gondoljunk bele, hogy mi lett volna, ha ez a két briliáns felvétel a Bors őrmesteren jelenik meg…. Újabb Beatle-mánia?

A filmet utólag nagyra tartotta számos rendező, annak ellenére, hogy a Magical Mystery Tournak nem volt rendezője, sem forgatókönyvírója, sem koncepciója. Hogy Brian Epstein halála utáni kiüresedés vagy a sokszor emlegetett túlhajtott kreatívitás volt az oka, nem tudni, az azonban bizonyos: a Magical Mystery Tour az egyik legtalányosabb Beatles-munka, a Marseillaise-t megidéző All You Need Is Love-al. A középlemez első oldalán a film dalai gallhatóak, míg a második oldalon az 1967-es kislemezek dalai.

Az 1968 novemberében megjelent The Beatles című dupla album, mely a puritán, fehér borítója miatt White Albumként is ismert 94 perc hamisítatlan Beatlest tartalmaz, a Sergent Peppers, a Revolver és az Abbey Road mellett talán a legtöbbet szerepelt a „minden idők legjobb lemezei” típusú magazin-összeállításokban. Az USÁ-ban ez a Beatles-lemez fogyott a legjobban, mely azért is meglepő, mert a zenekar egyik legprogresszívebb, leginkább kísérletező munkája. 

Itt már annyira sokszínű a zenekar hangképe, hogy a fiúk nem találtak olyan koncepciót, ami egybetartotta volna ezt az enciklopédikus igényű popművet. Ezen a lemezen már mind a négy zenész megmutatta magát, itt található Ringo első saját dala, a Don’t Pass Me By is. Ezen a lemezen található a a While My Guitar Gently Weeps című Harrison-szerzemény, melyet egyesek a Beatles  legjobb felvételének tartanak, valószínűleg csak azért, hogy meghökkentsék a „szakértőket”, akik egy hang alapján megállapítják, hogy melyik számot szerezte Lennon és melyiket McCartney. A dal külön érdekessége, hogy a gitárszólót Eric Clapton játszotta fel. 

A lemez tele van emblematikus számokkal (melyik Beatles album ne lenne tele emlékezetes számokkal?), ott van a Back in the USSR, mely egy Beach Boys-paródia, az Ob-La-Di, Ob-La-Da című kis tingli-tangli, mely megihlette Frenreisz Károlyt is, e dal fő motívumai visszaköszönnek a Tölcsért csinálok a kezemből című Zalatnay-számban, melyet Karesz akkor írt Cininek, amikor hajtott rá.  Talán a lemez legemlékezetesebb száma a metálos ízű Helter Skelter, mely a vidámparkok spirális hintájáról szól, a Beatles-rajongó Charles Manson viszont titkos üzenetnek vélte, mellyel zenekar meghirdette a faji háborút. 

A Dear Prudence –amit a Siouxsie and The Banshees is feldolgozott - Mia Farrow húgáról szól, akit ugyanúgy elkapott az indiai őrület, ahogy a fiúkat is. A lemez egyik legviccesebb és legkarcosabb Lennon-dala a Glass Onion, melyet Lennon azoknak a rajongóknak címzett, akik mindenféle összesküvés-elméletet és titkos üzeneteket kerestek a borítókon, a sorok között. 

Az első album dalai talán erősebbek, mint a kettes album felvételei, George Martin is azt javallotta a most már önállóvá váló fiúknak (ez volt az Apple első Beatles-munkája), hogy egyetlen lemezt rakjanak össze a jobban sikerült dalokból, de a fiúk hajthatatlanok voltak. Már azzal is bentebb lettünk volna, ha két kevésbé sikerült szám helyett felkerül a Hey Jude/Revolution-kislemez. A híres fehér borítót Richard Hamilton pop art művész tervezte, aki úgy érezte, hogy meg kell alkotni a finoman szólva is tarka Sergent Peppers ellenpontját. Nos, sikerült.

A Yellow Submarine 1969. január 17-én jelent meg, az azonos című rajzfilm „mellékterméke” volt, ugyanis azt kell mondjuk, hogy önálló lemeznek nehezen állná meg a helyét. Afféle soundtrack, kizárólag gyűjtők élvezik, végtére is a lemez fő témája, a címadó dal már 1966-ban megjelent a Revolveren, az All You Need Is Love is megjelent már 1967-ben, a legtöbb dal már évekkel korábban megvolt. A dalok többsége a korábbi albumok alkotói kvalitásához képest szerényebb teljesítmény. 

A Hey Buldog fő témája egy jó kis James Bond-motívum is lehetne, de maga a szám nem különösebben emlékezetes. A lemez másik felén ráadásul George Martin szimfonikus felvételei találhatóak, klasszak, de hát mégsem valók poplemezre, az ember csak akkor tudja élvezni őket, ha kb. úgy be van tépve, hogy még egy tengeralattjárót is sárgának lát. 

Az 1969-es év becsületét az Abbey Road című album mentette meg, mely sok rajongó szerint a Beatles fő műve. Előbb vették fel, mint a Let It Be dalait, ezért a monográfusok ezt tartják a zenekar tényleges utolsó albumának. Ez a lemez leginkább a szakítás előtti utolsó nagy dugáshoz hasonlítható, mindenki tudja, hogy vége, ezért belad apait és anyait, hogy szépen búcsúzzanak egymástól. A Come Togethert Lennon Timothy Leary kampánydalának írta, aki indult az 1969-es kormányzóválasztáson Kaliforniában, míg McCartney vidám kis száma, a Maxwell's Silver Hammer arról a gyilkosról szól, aki a kalapáccsal trancsírozta szét áldozatát. 

Ringo jegyzi az Octopus's Gardent, mely egy Görögországban látott polip ihletett. A dalban vízbugyborékolás is hallható, ami igazán csak ezen a remaszterizált verzióban jön ki igazán. Az albumon található a Someting is, mely Harrison egyik legjobb dala a White Albumon található While My Guitar Gently Weeps és a szintén az Abbey Roadon szereplő Here Comes the Sun mellett. 

Utóbbi „tavaszköszöntő” dalt hallottam már esküvőn is – ilyen eseményeken is „nagyon működik”. Az I Wan’t You (She’s So Heavy) című Lennon dalban Moog-szintit is használnak a fiúk. A lemez második része egy afféle szvit, mely végül is önálló részekre bomlik, nem is jelölik a szvít karaktert. E dalcsokor legerősebb dala a nyitó, You Never Give Me Your Money és a Carry That Weight, a többi szerényebb szerzemény. Szót kell ejtenünk a borítóról, mely a poptörténet talán legtalányosabb fotója található. Egyesek szerint gyászmenetet látunk, mely menetet a fehér pap, John vezeti, ott a mezítlábas „halott” Paul. És ott az LMW 28IF rendszámú fehér színű Volkswagen… If 28… Ha 28 lenne, az akkor még egyébként csak 27 éves Paul, aki az összesküvés-gyártók szerint akkor már nem is élt.

A 35 perces Let It Be 1970. május 8-án jelent meg. A dalok nagy része még az Abbey Road felvételei előtt készültek. A zenekar nem volt maradéktalanul elégedett a számokkal, így félre tették, hogy dolgozzanak még rajtuk. Az eredeti elgondolás szerint Get Back lett volna a címe, jelezve, hogy vissza akarnak térni a gyökerekhez, hogy újra élőben vegyék fel a számokat, rájátszások nélkül, a maguk nyers valójában. 

A lemez borítóját egy önreflexív poénnal akarták megemelni, a Please Please Me legendás EMI székházas coverjét akarták volna felülírni, amely fotó végül is a The Beatles 1967-1970 válogatásalbum címlapja lett. A lemezhez egy koncert is dukált, melyet 1969. január 30-án volt az Apple székház tetején, barátok és kollégák közreműködésével. 

A környék bankjai kihívták a rendőröket, akik leállították a showt, ennek a dramaturgiáját számos zenekar nyúlta le különböző videóklipekben. A tetőkoncert néhány számát felrakták az albumra, a többi dal kalózlemezeken jelent meg. 

A próbákat kamera is rögzítette, mindenki számára világossá vált, hogy a Beatles olyan kiváló zenészekből áll, akik nem tudnak lassan egy légtérben tartózkodni. Aztán többször is megkeverték, de igazán senki nem volt elégedett a felvételekkel, csak a közönség. 

A Past Masters a gyűjtők csemegéje, ismert dalok verziói, német nyelvű számok, és olyan kóbor slágerek, mint a From Me To You, a Hey Jude, de aki arra kíváncsi, milyen a Get Back Billy Prestonnal, nos, ne hagyja ki ezt az 1988-ban megjelent, dupla anyagot sem, mert csak ezzel a szelekcióval lesz teljes a Beatles törzsanyag.