86 évet élt Irina Arhipova, aki a Carmen címszerepével és a Hovanscsina Marfájával járta be a világ legjelentősebb operaszínpadait. Ő volt az első szovjet énekesnő, aki egy külföldi operaház tagja lett és attól kezdve járt rendszeresen külföldre is.

Elhunyt Irina Arhipova, a moszkvai Nagyszínház egykori nemzetközi hírű mezzoszopránja, jelentette be csütörtökön reggel Nagyezsda Hacsaturova, az Arhipova Alapítvány igazgatója Moszkvában.


A művésznő életének 86. évében, kórházban halt meg. Két parádés szerepe, amelyekkel bejárta a világ legjelentősebb operaszínpadait, a Carmen címszerepe és a Hovanscsina Marfája volt.

Irina Arhipova 1925-ben született. A moszkvai konzervatóriumba már kilencéves korában felvették, de nem tudta megkezdeni tanulmányait, mert megbetegedett. Apja azonban nem adta fel álmát, és zongorázni taníttatta lányát, majd elvitte a Gnyeszin zeneiskolába, ahol fel is vették zongora szakra, és hamar felfigyeltek hangjára. Közbejött azonban a háború, a családot Taskentbe evakuálták, ahol Arhipova ott egyszerű iskolába járt, majd a moszkvai építészeti főiskola akkor megnyílt taskenti részlegében folytatta tanulmányait.

Már egy tervezőirodában dolgozott, amikor rábeszélték, hogy felvételizzen a moszkvai konzervatóriumba, ahol 1953-ban diplomázott. Felvételizett a Bolsojba, de sikertelenül, és elment a szverdlovszki operaházba. Alig egy év alatt több nemzetközi versenyt nyert, és első ízben elénekelte a Carmen címszerepét.

Híre bejárta az országot, meghívták Leningrádba, de nem jutott el oda, mert felső utasítással a moszkvai Bolsojba, a Nagyszínházba helyezték, ahol 1956 áprilisában debütált a Carmennel. Ettől kezdve 40 éven át a Bolsoj szólistája volt, elénekelte szinte az összes lehetséges mezzoszoprán szerepet. 1959-ben Mario Del Monacóval lépett fel a Bolsojban a Carmenben és az énekes azonnal meghívta Rómába: így Arhipova volt az első szovjet énekesnő, aki egy külföldi operaház tagja lett és attól kezdve járta a világ operaszínpadait.



Emellett akkoriban még szokatlan módon koncertfellépéseket is lelkesen vállalt, s repertoárjába bekerültek a világ dalirodalmának gyöngyszemei, valamint számos nyugati egyházzenei alkotás, orosz egyházi zenével azonban a nyolcvanas évek végéig nem léphetett fel. A háborúban aratott győzelem 30. évfordulója előtt váratlanul még szovjet dalok kiváló előadójaként is bemutatkozott. Fantasztikusan gazdag repertoárt alakított ki.

A Nagyszínházból 1988-ban vonult vissza, azóta a színház főtanácsadójaként támogatta a következő korosztályokat. Fellépései mellett számtalan lemezfelvételt készített, tanított, mesterkurzusokat tartott, közéleti feladatokat vállalt, sok éven át ő vezette az új tehetségek generációit útjukra bocsátó Glinka nemzetközi énekversenyt és 1996-ban megírta önéletrajzát.

Egész életében nagy figyelmet szentelt a fiatal tehetségeknek, alapítványa élén zenei rendezvények, fesztiválok, versenyek, kiállítások, mesterkurzusok, operaelőadások és koncertek szervezésével, kutatói és kiadói tevékenységgel foglalkozott.

Nagyon sokszor hasonlították a kritikák Montserrat Caballéhoz, de többnyire arra jutottak, hogy a mindkét csodálatos mezzoszoprán egyedülálló, senki máshoz, egymáshoz sem mérhető, csodálatos tehetséggel és hanggal bír, és mindkettő etalon a maga nemében.