Az olvasottság nem publikus.

Kultúrpart

  •         
  • Film
  • Színház
  • Irodalom
  • Zene
  • Tánc
  • Folk
  • Képző
  • Podcast
  • Videó
  • Gyermek
  • Produkció

Kultúrpart

  • Film
  • Színház
  • Irodalom
  • Zene
  • Tánc
  • Folk
  • Képző
  • Podcast
  • Videó
  • Gyermek
  • Produkció
Kovács Dániel: főleg most, főleg a Kamrában...

Kovács Dániel: főleg most, főleg a Kamrában...

Kultúrpart a szerző friss bejegyzései 2010. 02. 11.
A nyár ritmusai a BJC-ben
2025-07-02 08:17:33

A Budapest Jazz Club nyáron is gondoskodik arról, hogy a jazzrajongók ne maradjanak élmények nélkül.

Családi titkok, közéleti drámák – A Pulszky-levelezés feltárja a múltat
2025-07-01 11:56:45

A Pulszky család 1867 és 1911 között íródott 331 levele nem csupán személyes vallomásokat és meghitt

Macifröccs-himnusz született: BÖBE és NEON LEON közös dala hódítja meg a nyarat
2025-06-30 11:54:28

A málnás fröccs frissítő élményét idézi meg a „Buborékok” című dal, amely az Artisjus Songbook Camp

A Nagyvárosi bujdosó emléke – 71 éve született Kissferi
2025-06-29 16:21:51

Kiss Ferenc zeneszerzőként, énekmondóként és népzenegyűjtőként egész életében a hagyományt szolgálta

további bejegyzések a szerzőtől »

Kovács Dániellel, a Színművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatójával beszélgettem néhány nappal az után, hogy a Kamrában bemutatták Calderón Az élet álom című darabját.

A negyedéves rendezőhallgatók még nem szoktak nagyszínházi bemutatókat tartani, még ha „csak” a Katona stúdiószínházáról van is szó. Te hogyan kaptad ezt a felkérést?


Zsámbéki Gábor korábban már látta néhány vizsgarendezésemet. Tavaly a most végzős osztály Erasmus Montanus vizsgaelőadását rendezte, ebben én voltam az asszisztense. A próbafolyamat végén megkérdezte, hogy lenne-e kedvem jövőre a Kamrában rendezni valamit.

A fiatal rendezők általában szívesen dolgoznak kortárs darabokkal…

A kortárs daraboknál annak ellenére, hogy ugyanabban a korban íródtak, amelyikben én is élek, nem éreztem azt, hogy több közük lenne hozzám, vagy ahhoz, amivel én akarok foglalkozni. Az élet álmot többször is olvastam, és régóta foglalkoztatott, ezúttal Róbert Juli juttatta az eszembe. A darab nagyszerű, szövevényes anyag, mind a szöveg, mind pedig a helyzetek gazdagsága miatt. Egy olyan hegy, amit ha meglátsz, muszáj megmásznod. Azt is tudtam, hogy szinte lehetetlen megcsinálni. Főleg nekem. Főleg most. Főleg a Kamrában.

Neked miről szól Az élet álom?

A darabban elhangzik a Clotaldót játszó Elek Ferenctől a következő kétségbeesett mondat: „Micsoda kusza labirintus ez, ahol reményt vesztve keresgélem az értelem fonalát, hogy kivezessen a fényre…” Mégsincs egy olyan szereplő, aki el tudná kerülni azokat a csapdákat, kelepcéket, amiket Calderón maga állít fel számukra. Mindegyikük szembekerül azzal, hogy a legbiztosabbnak hitt dolgok, életük alapvetései egy pillanat alatt eltűnhetnek, viszonylagossá válhatnak, vagy épp virtuálissá: látszólag létezővé. Ez a barokkban jellemző „közérzet”, a talaj, a stabilitás elvesztése, vagyis az a bizonytalanság, hogy eldönthetetlen, mi az élet (az igazi, a valós), és mi az álom (a képzelt, csinált, virtuális, művi). A minket körülvevő világ működését illetően én ezt az élet/álom dilemmát nagyon aktuálisnak érzem. Talán a barokk óta nem volt olyan korszak, amiben ennyire relativizálódott volna minden érték, legyen az morális, vagy hitbeli. De az is elég, ha egyszerűen csak a pénz értékére gondolunk. Vagy arra, hogy mi a szép. Egy szép ruha. Egy szép zene. Vagy akár egy szép tett. Mintha eltűnt volna az a bizonyos „miheztartás”.

Ez a darab külső köre a te megfogalmazásodban; mit nevezel a darab belső körének?

Az emberi döntéseket ebben a szorongató bizonytalanságban. Hogy ki milyen stratégiát követ. A darabban a többség, elsősorban az apák óvatosak, ami szörnyű következményekkel jár a többiekre nézve. Spontán reakcióik helyett gyáva kísérletezésekbe kezdenek más embereken, hogy kifürkésszék a „sors akaratát”, anélkül, hogy ők maguk belekeverednének. Végül ők is éppen úgy belebuknak a biztos dolgokba való kapaszkodásukba, mint Segismundo és Rosaura, akik, fontolgatás nélkül, szabadon, de alkalmazkodásra, mérlegelésre képtelenül vetik bele magukat az életbe. „Nincs biztos terv.” - mondja egyszer Rosaura.

Ennek az előadásnak nemcsak a rendezője, hanem a látványtervezője is te voltál, márpedig a látvány itt egészen speciális. Hátul időnként tolóajtóval zárod le a teret, oldalt viszont csapóajtókon távoznak a szereplők. Ehhez jön még a nők barokk ruhája, vagy a Segismundo világát díszítő minimalista díszlet és a palota tere közti aránybeli különbség...

Jó játéknak tűnt a barokk szélsőséges léptékeit valahogy a díszletben is megmutatni. Mikor táj, és mikor terepasztal? Mikor óriások, kolosszusok a szereplők, és mikor terráriumba zárt apró állatok? Mikor vagyunk kint, és mikor bent? Össze akartam kapcsolni a lengyel hegyvidéket egy szűk cellával. A térkezelés ötletét igazság szerint egy külföldi állatkertet ábrázoló fotóról „loptam”, ezért aztán az itthoniba is elmentem párszor. Segismundo első monológja is pont arról szól, amit ott tapasztaltam: eredendő módon élőlények fogva tartásáról és teátrális helyzetbe hozásáról. Vagyis arról, ahogyan egy erősen szcenírozott térben kiteszik őket a nézők vizsgálódó, kutató, ítélkező pillantásainak. És persze innen jön a bután kékre festett háttér is.

És a Darth Vader maszk, a fejre húzott nejlonharisnya, a többi meghökkentő részlet?

A maszkokkal és hasonlókkal az volt az egyik célom, hogy játékosabbá tegyem az előadást. Nem azért, hogy bármit is elkönnyítsek, éppen ellenkezőleg. Úgy gondolom, hogy a létrejövő kontraszt révén lehetőséget van megmutatni a szörnyűséget és pátoszt egyaránt. Valószínűleg ez egy olyan előadás lesz, ami megosztja majd a közönséget. Van, aki éppen ezek miatt a játékok miatt szeretni fogja. Más meg éppen ezek miatt nem.

Említetted, hogy van valami más is a maszkokkal kapcsolatban…

Csak annyi, hogy a legtöbb „vicc”, vagy vizuális játékosság; dupla fenekű. Lehet, hogy sokszor nem derül ki, de ezek nem csupán „poénok”. Például az én generációmnak Darth Vader alakja a sötét múltú, idegen, hirtelen előkerülő, uralkodói hatalmát fiával megosztani akaró apa szimbóluma. Öt centis, fröccsöntött kiskatonákkal lövöldözni baromkodásnak tűnhet, de ha csak egy pillanatra is komolyan vesszük a csatajelenetet, akkor látni fogjuk, hogy emberek százai pusztulnak el a Kamra kis színpadán, minden előadásban.

A korábbi rendezéseidhez képest hogyan érzed, az új helyszín, a megváltozott körülmények a munkádon is nyomot hagytak?

Persze. Van olyasmi, ami az embert nem hagyja nyugodni, mert része a személyiségének, vagy az ízlésvilágának, és ezt viszi magával. De a többi produkciófüggő. Például a két szint, a nevetséges, groteszk elemek, és a komoly dráma egymásba, vagy egymás mellett játszásával már a korábbi rendezéseimben is kísérleteztem. De persze egészen más egy „hivatalos” kőszínházban rendezni, mint a Színművészetin.

Mert az egyik helyen még védve vagytok, ez meg már mélyvíz?


Volt még az ELTE-n egy színjátszó csoportunk, azt hívtuk Mélyvíz Színháznak. Mert mindig bele kell ugrani, és aztán felmutatni valamit. A tétek változnak. A Színművészetis vizsgákra mindenki szívességből jön el, a szabad idejéről mond le, hogy szerepeljen benne, és sokszor éjszakánként is dolgozunk. Ezek az áldozatok valamiféle szabadságot, intenzitást és frissességet adnak az ottani munkának.

Viszont pénz nélkül korlátozottabbak a lehetőségek is.


Igen, és mindent maguknak kell csinálnunk. A Kamrában az a fantasztikus, hogy mindent alád tolnak. Óriási könnyebbség, hogy sok dologgal egyáltalán nem kell foglakoznod. A hely és a stáb azért van ott ebben a nyolc hétben, hogy megszülethessen a produkció. Szokatlan, egyszerre nagyszerű, és nyomasztó érzés, hogy egy csomó ember azért dolgozik, hogy teljesüljön, amit kérsz. A díszletezőkkel például sokat próbálgattuk a teret, mert a Kamrában még a színpad elhelyezését is lehet variálni. Külön jó érzés volt, hogy mindenki drukkolt, hajtott, hogy jól sikerüljön.

Calderón de la Barca: Az élet álom
R: Kovács Dániel
SZ: Elek Ferenc, Jordán Adél, Keresztes Tamás, Lengyel Ferenc, Mészáros Béla,
Pelsőczy Réka, Takátsy Péter

Bemutató: Katona Kamra
2010. január 30., 19.00

További előadások: 2010. február 11. (CS), 21.(V), 25.(CS)
és
március 7. (V), 9. (K), 19. (P), 27. (SZO), 31. (SZE), 19.00

tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Színház Premier Katona József Színház Rendezők

Ajánlott bejegyzések:

  • Átadták a Színikritikusok díját Átadták a Színikritikusok díját
  • Új videósorozat Tillával és a Katona fiatal művészeivel Új videósorozat Tillával és a Katona fiatal művészeivel
  • Premier a Pesti Magyar Színházban - bemutatták az Ezeregy éjszakát Premier a Pesti Magyar Színházban - bemutatták az Ezeregy éjszakát
  • Színház, zene, természet: összművészeti ünnep a Dunakanyar szívében Színház, zene, természet: összművészeti ünnep a Dunakanyar szívében
  • Jókai Mór és a múzeumok varázslatos éjszakája Jókai Mór és a múzeumok varázslatos éjszakája

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpart.hu/api/trackback/id/tr887869416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tovább a Facebook-ra

A Kultúrpartot 2024-ben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

mmalogoc_1_ketsoros.jpg

Legolvasottabb

  1. Megdöbbentő fotók a néptelen fővárosról
  2. Top 10: ezek a legjobb szerelmes filmek
  3. A 10 legütősebb drogos film
  4. Megjöttek a meztelen hősnők
  5. Meztelenség és anatómia
  6. A forradalom egy holland fotós szemével
  7. A legizgalmasabb fotók 2015-ből
  8. Meztelen fővárosiak
  9. Készülőben a nagy meztelen album
  10. Nézd meg a 48-as szabadságharc hőseiről készült fotókat!

Hírlevél feliratkozás

Kultúrpart Csoport

  • Kultúrpart Produkció
  • Kultúrpart Kommunikáció
  • Rólunk

Kapcsolat

  • Impresszum
  • Partnereink
RSS Facebook Twitter
süti beállítások módosítása
Dashboard