Igazoltatás, rendőrök munkában, a gépkocsinyomok rögzítése kommunista csúcstechnológiával, zakós nyomozótisztek göngyölítik fel a tájkép mögé rejtett pénzes kazetta esetét, szigorú tekintetű női rendőrök felügyelnek gyerekeket a Zalka Máté Ifjúmunkás Otthon előtt.
Ez néhány találomra kiválasztott kép a rendőrségi fotók különleges, eddig még sosem publikált gyűjteményéből, amely egy hónapja mindenki számára online is elérhető itt. Anno, még a hírneves Zsaru magazin piaci megjelenése előtt létezett ennek az újságnak egy elődje, a csak a Belügyminisztérium egységei számára terjesztett és készített Magyar Rendőr. A példátlan hosszú folyamatos megjelenéssel rendelkező lap 1947-től 1989-ig állt a belügyes olvasók rendelkezésére, cikkekel, szakinformációkkal és „kis színesekkel” a rendőrség életéről.
Igaz, az újság életében kezdetben akadtak apró zökkenők, mint például az első főszerkesztő, Marschall László koholt vádak alapján történt felakasztása, aki a Rajk per egyik mellékvádlottja volt. A lap ennek ellenére zavartalanul működött, és a kezdetben pusztán szikár információkból álló számokat egyre több fotó és riport színesítette, majd az újság hetilappá változott, és harmincezres példányszámban jelent meg.
A most elérhetővé tett fotókat a Magyar Rendőr munkatársai, egyben hivatásos, állományban levő rendőrök készítették: Az ötvenes évektől hárman-négyen dolgoztak folyamatosan a lapnak, a dolgozó rendőrtiszteket elkísérték a helyszínre, és ott dokumentálták az eseményeket, így aztán számos képriport szól egy-egy konkrét bűnügyi eset helyszíneléséről. A mostanáig publikált képek közül hét sorozat foglalkozik egy-egy konkrét bűnüggyel, mint például ez, ahol hét képben rögzítették egy brutális gyilkosság helyszínét.
Egy másik, szintén 1951-es sorozaton komor tekintetű kalapos csoport helyszínel egy közlekedési balesetnél, mérőszalagot húznak, tanakodnak, majd utcai fülkéből értesítik a kollegákat a tapasztalatokról.
A mai, Helyszínelőkön felnőtt, és a sorozat kapcsán esetlegesen még a new-yorki rendőrség legmodernebb ujjlenyomatelemzési technikáiban is teljesen járatos néző számára furcsa élvezetet jelenthet a több évtizeddel ezelőtti bűnügyek rekonstruálása, ahol ódivatú eszközökkel, ódivatú öltözékben frissen borotválkozott, szigorú tekintetű „rendőrelvtárs” jegyzetel, vagy hajol a gépkocsinyom fölé.
A képek jelentősége azonban túlmutat ezen, hiszen a fotósok mindenhol ott voltak, ahol a rendőrség jelen volt. Ez pedig a korszakban tényleg mindenholt jelentett: az iskolai évzáró ünnepségen, a fodrászatban, aratásnál vagy vetésnél is. A rendőrségi retróérzés mellett ezért a legszorosabb értelemben vett kordokumentumokat, ha úgy tetszik , hiteles „életképeket” találunk itt - csak néha lóg ki a lóláb és tűnik fel egy-egy kép beállított, megrendezett jellege.
Márpedig az efféle relikviáknak manapság nagy divatja van, akár fotókról, akár mozgóképekről van szó (gondoljunk csak Papp Gábor Zsigmond nagy sikerű, talált felvételeken alapuló Budapest Retró-sorozatára). Így aztán nemcsak a belügyminisztérium iránt érdeklődő szakmai szem talál érdekességeket, hanem a kíváncsiságból szörfölgető is, aki a kor frizuradivatját, vagy Budapest tömegközlekedését, illetve a klasszikusan szigorú „hatósági közeges” arckifejezést is részletesen tanulmányozhatja.
A gyűjtemény kurátora Urbán Tamás fotós, aki a hatalmas mennyiségű képanyag feldolgozását, és egyben a fotók digitalizálását is végzi. Ő az archívum jelentőségét abban látja, hogy az exponált anyag több mint kétharmada soha, sehol nem jelent meg, a legtöbb kép csak negatívként maradt fenn - ami nem is csoda, tekintve, hogy több mint félmillió kockáról van szó.
Egyébként még így sem teljes a gyűjtemény: az évtizedek során a filmtekercsek negyede elveszett (nem került az archív anyagok közé, esetleg a fotós hazavitte, vagy időközben megsemmisítették). A kordokumentum jelleget erősíti, hogy a fotók zöméről fennmaradtak az alapinformációk, így tudjuk a sorozat címét, a szerző nevét, a kép készítésének időpontját és helyszínét.
A honlapon folyamatosan publikálják a digitalizált negatívokat. Egyelőre a félmillióból 14 748 fotó látható, 1948-tól 1957-ig bezárólag, amelyekre tematikusan és évszám szerint is rá lehet keresni.
Egyébként a negatívok – amelyek között egészen exkluzív képek is vannak, például a pócspetri koncepciós perről, vagy a rendőrök képzéséről, kis híján szemétként elenyészve végezték. Hogy mégsem így lett, az szintén Urbán Tamásnak, és egy nagyon szerencsés véletlennek, valamint egy engedékeny portásnak köszönhető: a kurátor még a Rendőrségtörténeti Múzeum munkatársaként járt a helyszínen, és a kidobásra váró, dobozokban álló gyűjteményt éppen a szeméttelepre való indulás előtti pillanatokban a portán fedezte fel és irányította át a kecskeméti fotómúzeumba.
