Tizenkét évig készült az az Erdélyben játszódó bosszúfilm, ami a hányattatott sorsa ellenére végül tavaly Ezüstmedvét nyert Berlinben. A magyar mozikba 2010 elejére ért el a Varga Katalin balladája, amiben egy hirtelen száműzötté vált székely nő oldalán a tizenegy éves fiával indul bosszúhadjáratra egy szál bőrönddel.
A női bosszúfilm fogalmát Tarantino verte bele szamurájkarddal a mai nagyközönség fejébe, de a műfaj korábbi gyöngyszemei többnyire pornófilmesen egyszerű darabok. Miután kéjesen-brutálisan bemutatják, hogyan aláznak porba egy védtelen nőt, a törékeny szépség a női vonzerejét is kihasználva vadássza le a mocskos disznókat. Ez alól az egyik kivétel A menyasszony feketében volt című Truffaut-film, amiben Jeanne Moreau játssza a halál angyalát. Erre hasonlít leginkább az az Erdélyben játszódó bosszúdráma, amit egy fiatal angol filmes rendezett.
Annak ellenére, hogy a Varga Katalin balladájában egy külföldi csodálkozik rá Erdélyre, nem megy rá kusturicásan a vicces balkánias jellegzetességekre. Egyedül az egyik erőszaktevő kivágott orrú makkoscipőjére közelít rá szemérmetlenül a kamera, de az szépen belesimul a film amúgy letisztult világába. Az viszont gyönyörűen látszik, ahogy Erdélyben együtt élnek az elmúlt száz év idősíkjai, Varga Katalin például mobilon telefonál haza a lovasszekér bakjáról. A nagyvárosi angol nézők nem is értették, hogy ez a kettő hogyan jöhet össze. (A briteknél már tavaly októberben bemutatták a filmet, és 15-20 ezren meg is nézték.)
Kill Bill-es Puncimerci helyett ugyanis szekéren indul megrontói után a bosszúvágyó asszony, miután a kis székely faluban híre megy, hogy a fia nem a férjétől született. Az asszonyt két részeg férfi erőszakolta meg tizenegy éve, és emiatt nemcsak a falu, de a férje is kitaszítja, miután legurít egy pálinkát. Bár a jelenet erős, a mai Erdélyben túlzás volna, hiába őrzi az ottani vidéki szóhasználat ma is a nemek egyenlőtlenségét. Az ember alatt ott férfit, a gyermek alatt fiúgyereket értenek, a nő az csak fehérnép, asszony vagy leánygyermek lehet. Az sem stimmel, hogy hiába ejtik a szavakat nagyon szépen, vidéken ennél jóval ízesebben és gazdagabb szókinccsel beszélnek.
Az interjúkból viszont kiderül, hogy a rendező szándékosan keni el kicsit a teret és az időt, hogy időtlenné tegye a balladát. A természeti adottságokat azért ahol teheti, kihasználja: a völgyekben csordogáló birkacsordákat és a vadvirágos mezőket párolgó, sötét hegyek váltják fel, ahogy Katalin közeledik a bosszúja helyszínéhez. Hangban a nyáj kolompolása és a szél zúgása kíséri a természetfilmbe ágyazott szűkszavű és balladai sűrűségű tragédiát. Innen nézve a Hukkle-re emékeztet a film, ahol amíg pergett a méz, nőtt a hóvirág és zúgott a harang, az asszonyok tömegesen mérgezték halálra a férjeiket.
Az utazás alatt nemcsak a táj, Katalin is átalakul. A csontos, sovány, kendős asszonyből festett, borzas hajú szajha lesz, mikor az áldozatát csábítja, majd a végső tragédia előtti napokban szabad nő repkedő hajfürtökkel, miután elért utazása céljához, és tizenegy év után részletesen elmondhatja a megrontójának, hogyan élte meg, amikor megerőszakolták. A férfinek pedig nincs más választása, mint hogy részvéttel végighallgassa, különben elárulja magát a mit sem sejtő felesége előtt.
Ez a zárt, a maga törvényei szerint működő világ azért is tökéletes választás a történethez, mert így a végkimenetele szinte Katalin megerőszakolásától kezdve bele van kódolva. Még akkor is, ha a néző előre nem láthatja, kinek az életét hogy rontja meg a múlt bűne.
A Varga Katalin balladája már a sorsa miatt is szimpatikus, mert az legalább olyan hányattatott, mint a főszereplőnő élete. Az angol amatőrfilmes rendező, Peter Strickland 1992 óta próbálja összehozni ezt a filmet, de kívülállóként anyagi támogatást sem a hazájában, sem Magyarországon nem kapott hozzá. Végül az örökségéből forgatta le a történetet magyar stábbal, erdélyi magyar és román színészekkel. Aztán az utómunka előtt minden pénze elfogyott, dobozban maradt a film két és fél évig, mire egy román producer előteremtette a pénzt a vágásra és a hangra.
Végül bekerült a Berlini Filmfesztivál versenyprogramjába, a hangért Ezüstmedvét kapott, az Európai Filmakadémia pedig az év felfedezettjének választotta. Emiatt ha vannak is hibái a filmnek, az ember úgy néz rájuk, mint a jólelkű anya a gyerek ellenőrzőjére: ott az a matek hármas a különben kitűnő bizonyítványban, de biztos a tanárnő a hibás.
