A német festő, Uwe Lausen élete nem kevéssé volt megdöbbentő, mint a képein ábrázolt kor sötét oldala. Még saját öngyilkosságát is közönség előtt akarta végrehajtani: 1970-ben LSD-mámorban halt meg.
40 év telt el ahhoz, hogy a 26 évesen is már saját haláláról vízionáló alkotót újra felfedezzék. „Frissen megvetett ágy, 18 fok, Rolling Stones, rossz bor, vajbab és krumpli-menü. Mint utolsó vacsora.” – polgári öngyilkosság á la Lausen.
A rövid, de annál mozgalmasabb életet élő festő nemcsak alkotásaival, cinizmusával, és kábítószeres botrányokkal fűszerezett életével is tiltakozott a háború után polgári jólétre berendezkedő német társadalom ellen.
Festészete néhány év alatt magába szívta a nem hivatalos irányzatokat, így a szürrealimust, a pop-art, agitprop és a psychedelikus esztétika hatásait. Sikerei ellenére az első retrospektív kiállításra csak halála után 14 évvel került sor Münchenben, 2006-ban a felkapott festő,
Daniel Richter műveivel együtt állították ki munkáit Berlinben; a most nyíló frankfurti kiállítás így még mindig exkluzívnak számít.
Első pillantásra mintha
Hundertwasser, Francis Bacon és Allen Jones szerencsés találkozását látnánk a tárlaton: Ringo Starr egy heverőn élvez el épp, egy fotelben Kékszakáll látható félreérthetetlen helyzetben, miközben mindenhol egyenruhát viselő fiatalok tűnnek fel.
A stuttgarti születésű festő rövid filozófia és jogi tanulmányai után a müncheni művészközösségben kezdte pályáját 21 évesen; pár év kellett csak ahhoz, hogy a legfelkapottabb berlini galériákban nyíljon kiállítása. Élete tele volt ellentmondásokkal: lázadása ellenére korán megházasodott, és egy parasztházban élt együtt anyósával és apósával, miközben üldözési mániában és szuicid hajlamú paranoiával küzdött.
A frankfurti kilállítás június 13-áig látható a Kunsthalle Schirr termeiben
Ende schön alles schön (Minden szép, ha a vége szép) címmel.