Nabokov könyveit a markeitingesek szeretik úgymond kontextualizálni leghíresebb regényével, a Lolitával. Nos, A bűvölő című kisregény valóban a Lolita ősforrása, maga a szerző említi előszavában, de ha elolvassuk a szöveget világossá válik, hogy valóban, a Bűvölő afféle skicc volt a XX. század egyik legnagyobb regényéhez.

Nabokov szerencsére szinte minden regényéhez készített sorvezetőt, így megtudhatjuk tőle, hogy 1939-ben írt egy ún. pre-Lolitát, mely szöveg – szintén tőle tudjuk – elveszett, de aztán valahogy véletlenül évek múlva mégis előkerült. A koncentrált poétikai mozgósítás, a feszültséggel telített intimus leírások teszik A bűvölőt Nabokov egyik legjobb írásává, szóval, valóban kár lett volna, ha megsemmisül a kisregény méretű anyag. „Az orosz próza szép darabja" – írja szerényen előszavában. 

Utálni szoktuk az önelégült művészeket, de hát mit csináljunk: igaza van, A Bűvölő kompozíciós kiegyensúlyozottsága, szociolgiailag kódolt, mélylélektanilag hiteles felépítménye annak ellenére fontos szöveg, hogy tényleg csak előtanulmány a nagy műhöz. Tegyük hozzá: Nabokov, aki annyira spekulatív volt, hogy a recepciójának is kijelölte az irányait, illetve adott bizonyos értelmezési lehetőségeket, szóval, elképzelhető, hogy az is a játék része, hogy azt mondta, hogy A bűvölő előtanulmány volt, Nabokovnál nem lehet tudni, lehet, hogy később írta. 

A bűvölő fülledtebb a Lolitánál, több benne az érzéki telítettség, szinte érezzük a nőül vett öregasszony büfögését, és alpári kipárolgását, ahogy az alvó kislány illatát is. Elmaradnak a popartos, amerikai reáliák, nincs benne bűnügyi romantika, csak egy perverz, beteg lélek zárójelentése. 

A kisregény megjelentetése irodalmi szenzáció, magyarul most olvasható először, ahogy szintén most foghatják kézbe először A szem című novellát is, mely szintén afféle előtanulmány az Adához, mely műről szintén mondták már, hogy a Lolita előképe volt. A dolog persze jóval bonyolultabb, mint gondolnánk. A novella elején öngyilkos lesz a történet kvázi-főhőse, majd mintegy különleges optikával jelen marad a világunkban, majd megtudjuk, hogy akit megfigyelt, az valójában ő maga. 

Vagy mégsem. Nabokov írja: "...a hangsúly nem a rejtélyen, hanem a mintázaton van…" Azaz sejteti: nem az a lényeg, hogy megfejtsük a megfejthetetlen A szem történetét, hanem az, hogy ahogy Nabokov írta - egyik nyelvi káprázatból a másikba essünk. A szem annyi mesét sűrít egybe, hogy nem is értjük, miért nem úgymond nagyregényben kísérletezte ki ezt a szokatlan, nyelvkritikai perspektívából is fiygelemre méltó identitás-labirintust. 

Persze, aztán megszülettek a nagyregények is – például az Ada, vagy a kortárs költészet csúcsteljesítményeként is figyelemre méltó, verselemzésnek, verskommentárnak megírt tündérmeséje a Gyér világ is. A szem a szépirodalmi beszédmód színeváltozása, zsúfolt, utalásokkal terhelt, spekulatív konstrukció, mégsem érezzük, a könyvtárszobák dohszagát, sőt, szociológiailag nagyon is körülírt emigráns panoptikum, tele a kommunista rezsim elől menekülő, kóbor lélekkel.