Sokféle március tizenöt létezik, van egy pupu van két pupu, van Lánchidas-kardlapozós, van rákosista kisajátítós, van mesterlövészes-timpanonos, és van úgynevezett gyerekkori március tizenöt, melyből a kisiskolás egészen pontosan nyolcat látott-hallott, mégis, valahogy egy nagy március 15-e lett az egészből, a gyerekkori…
Persze, írunk majd arról is: Demszky Gábor idén egy nokiás doboz tetejéről szavalta el a Nemzeti dalt. Most viszont adomázgassunk kicsit március idusáról, ahogy a régi partizán bácsik az őrsvezetőképző táborban tulipános ládán üldögélve elmesélték, hogyan is történt a felszabadítás.Nos, a március 15-ét vidéken szabadabban ünnepelték, de mondjuk a Pol-Pot városokban, ahol a szülők egy másik megyébe vitték megkeresztelni a gyereküket, nehogy aztán a jegyző elgáncsolja apu OTP-s hitelkérelmét, nos, azokon a helyeken persze nem...
Vidéken még az ötvenes évek elején is, március 14-én lampionos felvonulások voltak, csak később, miután már a tízezres kisvárosokban néhány év alatt felére csökkent a bérmálkozók száma, miután a horthista néptanítókat sikerült lecserélniük rendszerhű, fiatal tanító nénikre, akkor mondtak le március 15-ről, és a lampionos felvonulást áttették akkora, amikor már jobb volt az idő.... Május 1-re.
A helyes tanár nénik pedig vándortáborozni vitték a pajtásokat, és ez jó alkalom volt arra, hogy a tábortűz parazsa mellett, mikor a pajtások már rég makaóztak a sátorban a zseblámpa és szentjános bogarak fényénél, őt heavy pettingben részesítse a pol-beat énekes. A gyerekek fülükben a tombol a terror vérzik a nép Allende – dallamával jó ritmusban kilesték őket, hogy aztán kialakuljon bennük az az érzetet, hogy a szocializmus és a szex valójában egy tőről fakad – lásd az ifjú gárdisták beszámolóját: aki a gárda táborban nem kefél, az a Tisza gátjain sem tudná megakadályozni a buzgárok kialakulását.
Március 15-én, vidéken még az óvodások is kokárdában pompáztak... Emlékszem, Klári óvó néni mindenki kabátkájára felvarrt egy kb. három centis kis kokárda-csíkot, ami nekünk tetszett, olyan volt, mint egy kitűntetés. És valójában az is: egy népet tűntettek ki azok, akik életüket vesztették mondjuk a segesvári csatában. Miért ne legyünk patetikusak, kiterítenek úgyis.
A helyi moziban a mi osztályunk szolgáltatta a műsort… „Landerer nyomdája volt a legközelebb, oda mentünk”… Ennyire emlékszem, és arra, hogy utána filmet is vetítettek - A kétéltű ember szovjet alkotás. Utólag milyen könnyű lenne szimbolikusan értelmezni: mindenki kétéltű volt, aki túl akarta élni ezt az egészet, hiszen olyan folyóban éltünk, melynek megfordították az irányát…
Mindenkinek más jut eszébe március 15-ről, és ez jó. Mert persze, kórusban üvöltött „Esküszünk, Esküszünk!” kollektív élmény, ahogy az is, hogy a közszolgálati tévék leadták a Keleti Márton-filmeket, de mi jut eszünkbe például a 2010-es március 15-ről?
Kezdjük a Fidesszel! Bármilyen furcsa is, a Fidesz nem ért a tömegrendezvényekhez. Vannak százezres tömeg előtt nagyon is működő népdalaink, popslágereink, verseink, és ehhez képest hétfőn előállt néhány dobozt ütögető fiú, ami nyilván oldalági rokonságban van a Michael Flatley-féle látványpékséggel, de vajon mit érezhetett az a mami, aki kokárdával feldíszített narancsfát hozott ki - vö: Bálint Ágnes történetével, melyben megsétáltatták a filodendront.)
Palcsó Tamás sem néptribun alkat, innen már csak egy lépés lett volna, hogy VV Leó és Ágica valami frankó teleshop-blokban hozta volna, hogy fizessen elő a Magyar Nemzetre. Korábban volt Black To Black és Edda, az apródnak öltözött Pataki Atesszal, szóval, értem én, hogy a Fidesz tömegpárt, de akkor sem kéne egy Sláger Rádió Party a Városligetben karakterű showt csinálni.
Sokan alig várják az augusztus 20-i körmenetek alkalmával, hogy elénekeljék a Boldog Asszony Anyánk című ősi himnuszt, melyben olyan erő van, hogy Gothár Péter sem tudott a dalnak ellenállni: a Megáll az idő egyik legerősebb jelenete pont e dalhoz kötődik.
Az MDF a Jókai téren… Nos, ez kb. olyan felkavaró volt, mint amikor egy emléktáblát avatnak egy 1947-es kisgazda politikus emlékére, valahol Kispesten. Bokros nem alkalmas arra, hogy tömegek előtt beszéljen, neki az áll jól, ha Kovács Zoltán felületet biztosít számára az Élet és Irodalom soron következő mellékletében.
Az MSZP rendezvényére csak a gyurcsányista hardcore baloldal volt aktivizálható, Mesterházy kampányszövege jórészt Gyurcsány szokásos Orbán-fóbiáról szólt, nem is igazán tudjuk, hogy kivel azonosítsuk a pártot. A háttérből szervezkedő Ferenccel? Ildikóval, aki az elmúlt negyven évet el tudja mesélni Micimackóval, Kangával és Zsebibabával? Vagy Gordonnal, akinek annyira nem volt jelenléte, hogy még megutálni sem sikerült? Vagy Mesterházyval, akinek egyszerűen nincs személyisége. Akár hogy is, de nem látható. Másképpen nincs ott, mint Bajnai. Nem egy pártideológus, és nem is elég okos fiú a szerepéhez. Dörzsölt, ez igaz, és most úgy látszik, az MSZP-nek ez is elég.
Az LPM fát ültet, oké, apám pedig rotálta a kertet szombaton, szóval, az LMP-től valami dögös flash-mobot vártunk volna, valamit, ami 1990-ben a rendszerváltó házibuli volt, és frissnek, fiatalosnak hatott.
Az SZDSZ pedig már nincs, elvitte őket a cica, a gőg, és a korrupció. Demszky azt hitte: ha kiáll a nokiás dobozokkal hadonászók elé, akkor megmutatja, hogy milyen az 1982-es ellenálló 2010-ben. Csak hogy - Pajor Tamás szavaival élve - ő már régen nem az, akit be lehetett zárni egy Trabantba.
És végül a Jobbikról: róluk azt érdemes lenne megemlíteni, hogy lófarkas, copfos gárdista, mint olyan, valahogy képzavar. Más képzavarokról pedig ne essék most szó.