Megjelent az R-Go első két lemeze az Alexandra Records kiadásában, ami örvendetes tény, és annak ellenére mondjuk ezt, hogy a suliban, 1985-ben az összes R-Go-feliratot átírtuk RÁGo-ra.

Nem a Délkertől importálta, ahogy abban az időben a narancsot és a grapefruitot az elvtársak, hanem egyszerűen lenyúlta a Pulzus című műsorban látott Kid Creole And The Coconuts hangképét. Aztán pár hónap múlva épp a Pulzusban magyarázta el Módos Péternek és Vágó Istvánnak: a „csiki-dam” saját fejlesztés.
Nem vethetjük ezt a Robi szemére, a magyar pop 50 éves története folyamatos másodközlés, kicsi, savanyú, de a miénk. Az R-Go, ahogy a Hungária is egy sosemvolt idillt varázsolt a panelházak közé ékelt szürke művházakba, filodendronok helyettesítették a pálmafákat, az első generációs, még barna színű úttörő ingek a szafaris szerelést, és máris egy Rejtő Jenő-féle légiós történetben találhattuk magunkat.
Fenyő Miki pálmafás Angyalföldje mellé felépült egy másik díszletváros, Szikora Robi pálmafás oázisa, háremnőkkel, szerájokkal, a csikidám ritmusát doboló tevékkel. Az R-Go alapvetően Szikora személyiségére épült, aki érzelgősben majdnem hozta a Söth Sándor által pazarul megformált Pierre alakját a Megáll az időből, de míg Pierre kiugrott a csukott emeleti ablakon, Szikora csak annyit tudott mondani, hogy aranyosak a gidácskák, és minden mondatot így fejezett be: tudod?!
Sokan tudták. Mármint hogy mi az az R-Go-érzés, mely a nyolcvanas évek közepén az Első Emelet legfőbb konkurense volt. Míg az Emelet egy afféle tinédzser csapat volt, addig a pályáját már a hetvenes évek közepén elindító Szikorának nemcsak az egzotikus, sivatagi kaland illúzióját kellett fenntartania, hanem azt is, hogy ő valójában egy későn érő, harmincas tini.
Az 1983 elején megjelent első R-Go lemez azonnal betöltötte a rock and rollos Hungária megszűnése utáni űrt, Szikora egy minden szempontból kész produkcióval rukkolt elő, mellyel meghökkentette a szakmát, Fenyőt, a lassan formálódó Dolly Rollt, és persze a tiniket is, akik még nem voltak fogadókészek az 1983-ban még csak formálódó Első Emeletre.
Nem kell szeretni a zenekar első lemezét ahhoz, hogy elismerjük a produkció kvalitásait. Egyfelől a zenés kozmosza teljességgel újszerű volt a magyar popban, másfelől hibátlanul hozta a tropical érzést. Igaz, nem volt olyan kiforrott, mint az 1984-es Amulett album, viszont sokkal több slágert sikerült rögzíteniük, mint a szintén űbersikeres kettes albumra. Az Ergo: létezem, az Eszkimó, szambázz!, a Kriszti, a Bombázó, a Szeráj, Mert ő…, Egy alacsony férfi dilemmái a szerelem körül… Csupa-csupa sláger, nem volt mese, nem lehetett elmenni a lemez mellett…
Az apák így reagáltak rá: ugyan fiam, az Ergo egy tetűírtó szer…, és: szemtanúja voltam annak, hogy az 1984-es Szegedi Ifjúsági Napokon egy nőt egy csöves fiatalember csak azért akart megverni, mert egy nagyméretű R-Go Turné feliratú pólót viselt…. Hogy mi volt az R-Go titka? Többek között kisfiúsan vagány Szikora, a jó felépített pálmafás ellenvilág, a szexi gidák, a csajozós vaker, és nem utolsó sorban a professzionálisan hangszerelt dalok.
Olyan muzsikusok hozták össze a repertoárt, mint a Chick Coreát populárisan felülfogalmazó Holló József billentyűs, a kiváló basszusgitáros Környei Attila, vagy éppen Barille Pascuale, aki mindent nem tud lekísérni (lásd: a Beatrice első lemezét) , de a „csiki-damhoz” ösztönös érzéke volt. A lemez kétharmada pazar slágergyűjtemény, törvényszerű volt, hogy az R-Go és Szikora Robi, az „apagyilkos” megszerzi Fenyő Miklóstól a magyar popkirály címet.

A lemez legizgalmasabb dala azonban A kígyóbűvölő nő, aki egy kobrát (!) delejez meg - nem nehéz kihallani a fellációra (magyarul: szopásra) utaló szimbolikát. Robi tudott ilyet is. A lemez legjobb száma azonban az M.M. (Memento Mori) című dal, melynek dallamvilága eltért a „csiki-damos” világtól – ha 1984-ben megjelenhetett volna angol nyelven valamelyik müncheni kiadónál talán kisebb karriert is befuthatott volna a kelet-európai videódiszkós világban. És szinte biztos, hogy Robi az India csodaszeme című dal megírása előtt Madnesst hallgatott.
1984 az Első Emelet és a Dolly Rolli éve volt, az R-Gónak nagyon össze kellett kapnia magát, ami utoljára még sikerült is nekik az évtized közepén megjelent Szeretlek is + nem is című albummal, mellyel Robi csúcsra jutott. Aztán homokviharba került az R-Go karavánja, és azóta is bolyonganak a magyar pop valóban sivataghoz hasonlatos világában.
R-Go
Alexandra Records / Eredeti kiadás: 1983
12 szám 40 perc
R-Go
Amulett
Alexandra Records / Eredeti kiadás: 1984
12 szám 42 perc