Seamus Heaney eddigi legteljesebb versválogatása, a Hűlt hely megjelenése az idei Költészet Napjának talán a legfontosabb líraeseménye lesz. A Nobel-díjas Heaney a kortárs világirodalom talán legfontosabb élő költője.

Nem véletlen, hogy immáron a harmadik versválogatása látott Magyarországon napvilágot, az első még 1980-ban, cím nélkül, Tandori Dezső bámulatosan szép fordításában, a második 1996-ban, egy évvel a Nobel-díj átadása után, Különös gyümölcs címmel jelent meg, míg a harmadik, közel négyszáz oldalas kollekció a napokban került a magyar olvasók elé. 

Miért is ajánljuk Heaney átpolitizált lápvilági líráját a magyar olvasóknak? Nos, a líra szövegöreme mellett többek között azért is, mert az észak-ír katolikus lírikusunk egyként fogja a tradícióknak és a természettudományoknak, miközben  költészete a legmesszebbmenőkig modern. Heaney verseiben végre megtaláltuk a hazaszeretet korszerű szólamait, az elnyomás elleni tiltakozás modern, szalonképes, komoly erkölcsi erőtérben fogant líráját. 

A szabadság melletti lírai voks olyan poétikai törekvése Heaneynek, mellyel fel tudta mutatni, hogy nem áll kívül a közélet mocsárszagú világán, ugyanakkor nem is ragadt rá a politikai iszapbirkózás sara sem. Nem nehéz a politikai konnotációkat kihallani a versekből, de ezek az árokpartok talajvizében megúsztatott szövegdarabok sosem direktek: az északi mitológia és a gyerekkori privát mítoszok sajátos ökoszisztémát alkotnak. 

„Mint akit kátrányba / fürdettek, hever / a tőzegpárnán, / s mintha magából sírná / a fekete folyót. Csuklórostjai:/ mocsári tölgy-erezet, sarka gömbje / bazalttojás.
Lábfeje hideggé / zsugorodott hattyúláb, / vagy lápgyökérnyúlvány.” 

(A Grauballe-i férfi) 

A természettel meghitt érzelmi közösségben élő Heaney mitológiai feltárásai világossá teszik: az ősi pengéken valójában a szabadságáért küzdő ír nép XX. századi hőseit látja tükröződni. Néha nekimegy a protestánsoknak, de nehéz is másképp demonstrálni hovatartozását. 

Például öntelteknek nevezi őket, de nyilván csak valaminek az ellenében tudja meghatározni magát, és ne feledjük: a hetvenes években a megszállt Észak-Írországban a szabadságukért nagy árat fizető katolikusok és a protestánsok között izzó a gyűlölet, a pusztulás, a szegénység vízióit azonban Heaney úgy képes politikává transzcendálni, hogy e drámai boltozat mégsem a pőre valóságában rajzolódik ki, hiszen Heaney versei sűrűek, mint a mocsár felett álló lompha, évszázados vizek. 

Visszatértem: hosszú part,/ ívelt vert-vas-öböl, / s csak az atlanti víz dörgő világi erői.” 

(Észak) 

Talán az életmű korai és középső szakasza izgalmasabb, mint a kései versek, tehát több költeményt lehetett volna a korai időkből válogatni, de egy szavunk sem lehet. Mert végre itt terül el előttünk a megkövült mítoszokkal teli lápi világ, ahol a tényleges feltárás öröme az olvasóra vár.