Alicia Keys csukva tartja a szemét új lemezének, a The Element Of Freedom borítóján, míg Natalia Imbruglia, a Come To Life coverjén olyan tágra nyitja a pupilláját, hogy kijelenthetjük: művészi szintre fejlesztette a csodálkozást. Mi viszont nem csodálkozunk semmin.

Natalie Imbruglia valószerűtlenül nagy, rajzfilmszerűen kikerekedett szemekkel és vastag ajkakkal olyan, mintha az Isten is popsztárnak teremtette volna, de aztán a teremtő elfeledkezett róla, fontosabb dolgai miatt. Az ausztrál hölgy 13 éves zenei karrierje során csak most érkezett el a Come To Life című negyedik sorlemezéig – ez a szerény alkotói jelenlét nyilván bölcs belátások sorozata.

A 2009 év végén rögzített album egyáltalán nem kellemetlen, az úgynevezett rádióbarát pop vállalható produkciója. Hogy ment-e előre a világ általa? Nos, nem, az album készülhetett volna tíz évvel ezelőtt is. Úgynevezett nagybetűs POP, se ilyen, se olyan, a maximum, amit elmondhatunk róla, hogy érezhető a Coldplay hatása, ami azért sem csoda, mert Chris Martin három dalban (Want, Lukas, Fun) társszerzőként is közreműködött. Sőt: Brian Eno is társproducere a tízszámos albumnak.

Ami a szokásos, telegitározott hangzáshoz képest meglepő, az a dinamikus, sőt pörgős dalok jelenléte. A Wantban, a My Godban, a WYUT-ban, a Cameoban komolyabb elektronikus színezőanyagot is találhatunk, akár partyzni is lehet rájuk, számos dalnak van afféle power-popos húzása, szóval, a kisasszony az Ace Of Base-től az Oasison át a Coldplayig terjedő mezőn csatangol, és csodálkozik rá nagy boci szemeivel a világra.

Alicia Keys már sokkal nyugodtabb, hát persze, a 12-szeres Grammy-díjas énekesnő mögött álló kreatív csapat a The Element Of Freedommal sem hibázott, tovább tágították a minőségi R&B határait, a lemez olyan munka melyet a műfajra kevésbé fogékony európai hallgató is örömmel fogadhat.

Talán ezzel magyarázható, hogy az albumról kimásolt első kislemez, a Doesn’t Mean Anything az Egyesült Államokban gyakorlatilag megbukott, illetve nem muzsikált olyan jól a kislemezlistán. A tracklistán ezután következő Try Sleeping With A Broken Heart lett a második kislemez – ez sem tradicionális R&B, szintetikusabb, kreatívabb hangszerelésű a megszokott műfaji sztenderdeknél.

Viszont biztonsági játékként fogható fel a napokban nagy médiavisszhanggal beharangozott Put It In A Love Song, amelyet Keys együtt énekel a még nála is sikeresebb Beyonce-val. A dal jobban áll a Beyoncé-nak, nincs meg benne a Keys-re jellemző rétegezett, árnyalt tónus. Az album egyébként nem lett olyan sikeres az Egyesült Államokban, mint amennyire megkajálták Európában, naná, egy-egy dal hangszereléséről még a U2 szentimentálisabb felvételei is eszünkbe juthatnak.