Életének 87. évében pénteken elhunyt Niederhauser Emil Széchenyi-díjas történész, akadémikus, egyetemi tanár, haláláig az MTA Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója, Kelet-Európa története kutatásának világhírű szaktekintélye.
Diplomájának megszerzése után rövid ideig középiskolai tanár, majd 1949-től az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa. Később az intézet helyettes igazgatójává nevezték ki, de vezette a történetírás története és az információs osztályt is. 1951-ben kezdett el tanítani a Kossuth Lajos Tudományegyetem (ma: Debreceni Egyetem) Bölcsészettudományi Karán. 1953-ban docensi, 1973-ban egyetemi tanári kinevezést kapott. 1984-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kelet-Európa Története Tanszékének oktatója is. 1993-ban vonult nyugdíjba, majd 1997-ben emeritálták.
1987-ben választották meg a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1993-ban rendes tagjává. 1990 és 1998 között az Országos, illetve a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöke volt, a Magyar Tudomány (az MTA hivatalos tudományos szakfolyóirata) szerkesztőbizottságába is bekerült. Emellett a Történeti Szemle, a Századok és a Kisebbségkutatás című folyóiratok szerkesztőbizottságában is tevékenykedik.
Kutatási területe Kelet-Európa összehasonlító története a 18–19. században. Nevéhez fűződik a kelet-európai nemzeti megújulási mozgalmak kutatásának jelentősebb vizsgálata. Foglalkozott a kelet-európai modernizálás és a közoktatás kérdéseivel, de kutatásai kiterjedtek az urbanizáció (városiasodás) és a nemzeti megújulás összefüggéseire és a nyelvkérdésre is.
Munkásságát szakmai megalapozottság, nagyfokú anyagismeret és a témában kényes nacionalista felhangoktól mentes és következetes távolságtartása.
Niederhauser Emil a kelet-európai társadalmak szakértőjeként számos területen megelőzte korát: a régió történetírásait elemző munkája úttörő jelentőségű. Az összehasonlító Kelet-Európa-kutatás magyarországi megalapozójaként számos országban publikált, halálával pótolhatatlan űr keletkezett a magyar tudományos életben.
