Ha egy film Ramones-szel kezdődik, az már rossz nem lehet. Vagy mégis? A Párterápia című vígjáték viszont kizárólag a műfaj sztenderdjeit követi, így az egy-két durvábbnak gondolt poén sem mutat túl egy zabpehelyreklám idilljén.

Önálló vígjátéki kategória: a megfáradt házastársak azzal hozzák helyre a kissé uncsi házasságukat, hogy a bűn nyomába indulnak, és egyszerre lesznek üldözők, üldözöttek, és a hajsza afféle párterápiaként működik, a férj lesz James Bond, a szexi milf anyu pedig Bond girl. 



Phil (Steve Carell) Clara (Tina Fey) boldog házasságban él, csak éppen heti egyszer szexelnek, illetve még ritkábban, vagyis mégsem olyan boldog minden közöttük. Megfáradtak egy kissé, és ahogy lenni szokott az ilyen vígjátékokban, jön egy félreértés és máris egy üldözős politikai krimi főszereplőivé válnak.

Ugyanis elmennek a Rák nevű menő étterembe, és azt hiszik, hogy milyen fiatalosak és vagányak, amikor más foglalására jelentkeznek be. A dolog tényleg nem volt annyira rock and roll, mert a klasszikus szerepcsere-sztenderd után máris pokollá változik az életük. Ugyanis akik asztalát elfoglalták, azok a kormányzót zsarolják néhány kompromittáló fotóval. 



A filmmel számos problémánk van. Először is, hogy nem olyan vicces, mint amilyennek el lett gondolva, másodszor pedig az, hogy Steve Carell nem elég meggyőző vígjátéki karakter. Nyilván nem lehet hatszázszor eljátszatni Steve Martinnal ezt a „mentsük meg a házasságunkat”- típusú vígjátékot, de Carell egyszerűen nem az a szerethető lúzer fazon.

Ahogy ilyenkor lenni szokott, kiderül, hogy a derék negyvenesek is voltak fiatalok, és vagy benyomnak egy LSD-bélyeget, vagy véletlenül kikötnek egy swinger klubban, és ott csetlenek-botlanak. Nos,a Párterápia című vígjáték főleg az érzéki tartományban próbálja a vagánykodó poénokat tartani, de a forgatókönyvírók valójában kb. annyi vicces helyzetet hoztak össze, amennyit egy Rém rendes család epizódban összeírtak. 



Mivel vígjátékról van szó, világos, hogy nem kell életszerű jeleneteket elvárnunk, túl hülyék a bűnözők, túl naivak a rendőrök, néha nagyon is talpraesettek a főszereplők, már-már egy Bond-epizódot látunk, aztán olyan szerencsétlenek hőseink, hogy a Játékszínben is megtapsolná őket a terézvárosi nyugdíjas klub. Érthetetlen, hogy Holbrooke (Mark Wahlberg) ki sem akad, amikor megtudja, hogy összetörték a luxuskocsiját és tönkretették a muzeális pisztolyát. Sőt, azt mondja a Philnek és Clarának, hogy gyertek be a lakásomba, persze, hogy segítek ezek után is.

Mégis: nézhető film a Párterápia. Ha kivágnák a néhány néhány szopásra utaló közepes poént, afféle családi vígjáték is lehetne belőle, közvetlenül egy Goldie Hawn főszereplésével készült bohózat után.

Shawn Levy rendező, aki olyan filmekkel szerzett elévülhetetlen érdemeket, mint az Éjszaka a múzeumban, felmondta a kötelezőt, ahogy a Josh Klausner író is mindent aszerint rakott össze, ahogy az UCLA forgatókönyvíró szakán tanulta. Tanulság: bármilyen házasságot megment a robotszex és egy jó kis autós üldözés.