Egy iráni, egy kínai és egy svéd filmet boncolgatunk az idei Titanic Filmfesztivál kínálatából, plusz a hagyományosan erős zenei szekció legegzotikusabb darabját.

Élet és halál városa



Bár egy amerikai akciófilm árának tizedéből készült, a fekete-fehér közelharc majd az azt követő nankingi tömegmészárlás képei profik és még a korabeli felvételek hangulatát is hozzák. Persze diktatúrában bizonyos szempontból könnyebb filmet forgatni, pláne Kínában, ahol egy gát miatt több mint egymillió embert telepítettek ki az otthonából. Így nem lehetett nagy ügy egy élethű hullákkal a látóhatárig megtelt folyóparti látképet összehozni. A film nem is a tömegjelenetek miatt forradalmi, hanem azért, mert a korabeli kínai fővárost lerohanó japán katonák közül egyet szimpatikus figurának állít be. Az őt játszó színész emiatt halálos fenyegetéseket is kapott a premier után. Az 1937-es mészárlás a mai napig állandó konfliktusforrás Kína és Japán között, a 90-es években még egyes japán kormánytagok is tagadták, hogy ez valaha megtörtént volna. A miniszterelnök csak 1995-ben kért érte bocsánatot, de csak szóban, amit így sokan nem tekintenek teljesnek, az áldozatok számáról pedig máig nem tudtak megegyezni. A filmben a korrekt történelmi tabló felvázolása alatt a rendező nem törekedett arra, hogy a főbb szereplőként kiemelt arcokat megszerettesse. A szörnyűségek láttán az embernek mégis inkább attól támad hiányérzete, hogy egyáltalán nem magyarázzák meg, a japánok miért viselkedtek sem embert, sem isten nem ismerő gyilkológépekként. 7/10

Perzsa macskák



Nagy bátorság mostanában nyugati popzenét játszani Iránban, de azért sokkal tökösebb dolog Szaddam Husszein és az iraki háború alatt metálbandát működtetni. Film mindkét esetről készült, és az iráni zenészek féldokumentumfilmbe foglalt története az, ami a Titanic Filmfesztiválon fut. A címszereplő Perzsa Macskák nevű indie-rock együttesről sajnos hamar kiderül, hogy inkább kiscicák. A zenéjük olyan nyálas, hogy azt tényleg büntetni kéne, és valójában még együttes sincsen. Ennek köszönhetően viszont végigjárják a betiltott teheráni csapatokat, akik előadnak egy-egy számot, miközben a városban felvett videoklipes vágóképek pörögnek. Az ottani underground sokban hasonlít a pesti éjszakai életre, csak a város méretéhez kisebb, és jóval több benne a perzsa szőnyeg. A farszi repperek nagyon rendben vannak, és viccesek a heavy metálosok is, akik egy tehénistállóban próbálnak, de a legtöbb zene elsősorban azért izgalmas, mert titokban csinálják. A két vérszegény főszereplő mellé jól jön Nader, aki a megjelenése és a vérmérséklete alapján a jófej Király András iráni féltestvére lehetne. A legutolsó eldugott együttest is ismeri, úgyhogy ő segít a Perzsa Macskáknak tagokat toborozni. Az iráni indie-rock helyett Nadír zenei idegenvezetése az, ami a filmet érdekessé teszi. 6/10

Ésszerű megoldás



Ráncos és csüngő hasú párokkal ritkán készül sikeres szerelmesfilm, ez a svéd vígjáték is inkább a társadalmi visszásságokra megy rá. Erland és a felesége rendszeres házassági tanácsadást tart a kisváros templomában mint mintapár, amíg a férj hirtelen bele nem szeret a legjobb barátja puffadt arcú de nagymellű párjába. Először a szupermarket parkolójában, aztán a templomban, a kereszt alatt bonyolítják a kellemetlen látványt nyújtó titkos meneteket, de Erland jó tanácsadóként négyszemközti megbeszélést kezdeményez. Meg is születik az "ésszerű megoldás": költözzenek össze mind a négyen, amíg ez a múló szeszély ki nem ég. Ebből aztán egy teljesen abszurd szabályrendszer, és képtelen helyzetek sorozata következik. A szenvedő felek közben egyre többet kénytelenek nyelni, és ezen egy idő után képtelenség nevetni. A gyönyörűen fényképezett film végén megoldás sincs, csak az derül ki, amit maguktól is gondolnánk, hogy ez az összeköltözés jó nagy marhaság. Magyar szemmel még szembetűnő az, hogy Svédországban ezek szerint egy papírgyári munkás is megengedhet magának egy elegáns halványkék bőrfotelekkel berendezett csónakházat és egy privát úszószaunát. 6/10

Elly története



Apró megtévesztésekkel kezdődik, majd hatalmas pofáraeséssel végződik az iráni versenyfilm, amiben a kölcsönös udvariaskodásból (iráni szakszóval tarof) adódó füllentések dagadnak elviselhetetlen mértékűvé. Egy családos baráti társaság hétvégére a tengerpartra utazik, és az összeszokott csapatban egy új arc okoz kisebb zavart. Ő Elly, akit a Sepideh nevű családanya azzal a hátsó szándékkal hívott meg, hogy a nemrég elvált barátja számára új feleséget találjanak. A játékidő első felében nagyjából ugyanabban az élményben lehet részünk, mintha egy jó nagy családos pereputtyal töltenénk egy hétvégét a Balatonon, pluszt csak az iráni közeg visz bele. Amikor viszont tragikus fordulatot vesz a történet, a hazugságok hálója visszahullik a szereplőkre, és fokozatosan válik egyre fojtogatóbbá. A kiélezett helyzetek előhoznak néhány érdekességet, ami a nők, férfiak és becsület viszonyát jellemzi a perzsáknál. Közben thrillerként is próbál működni a történet, és ezen a vonalon egy erős közepes szintet üt meg. 7/10