Egy videoklip tanulsága szerint Szili Katalin 2009-ben hazatért, minden ház, minden udvar, a park, a tér mind ráköszöntek – a Pécsi Egyetemi Napok második napján már így éreztük mi is. Tipikus fesztiválbetegség: bárkivel találkoztunk „odakinn”, elsőként a karját lestük, van-e rajta fekete karszalag, és ha igen, engedtünk egy cinkos mosolyt felé.
Valaki azt mondta, a The Kolin koncert kihagyhatatlan, érjünk oda kezdésre. Nulla háttérinfóval felvértezve álltam a húsz fős közönség élére, kinyitottam a szemem és a szám, ami aztán úgyis maradt.Atyaég! Ez mi ez? Mi ez a fejpántos tűzforró fos? A frontember zoknival kitömött babakék cicanaciban állt színpadra, kúszott-mászott, vonaglott, nyivákolt, a nyolcvanas évek zenei stílusában tolta a popot, de egy percig se véve komolyan magát, komolyan mondom, meghökkentő volt.
Egy alkalommal a show részeként arcon köpte a gitárost, majd kivillantotta pedánsan borotvált pucér seggét - kitűnő attrakció lett volna bármelyik jobb buzibárban. Intellektuális humor? Semmi esetre. De egész koncerten át lekötött, szórakoztatott, a következő fesztiválokon már keresni fogom nevüket a programfüzetben!
Pár méterrel odébb az egyik civil sátorban a ReArt kulturális labor műhelyének néhány lelkes aktivistája sörös- és műanyag kupakokból, szivacsokból, kábelekből, pillepalackokból használati tárgyakat készített. Közösen alkotnak a közönséggel, a Föld Napja alkalmából csütörtökön egy óriási földgolyót gyúrtak, dacolva szeméttel és hideggel.
Az Óriás, Isten Háta Mögött és Subscribe koncertek metálérzéséhez jutott a hangerőből bőven. A limiter gyakran váltott zöldről pirosra, utat törtek az agresszívabb zenék, belülről rezgették a testet, miközben a Belga új lemezeiről való politikusos és oktatási segédanyagos dalok a „három hülye” előadásában nagycsoportosan nevettettek.
A fesztivál egyik húzóneve a brit Client, a légtérben uralkodó vulkáni hamu miatt le kellett mondja koncertjét, így Zagarék ugrottak be helyette. Ennek ellenére több mint háromezren voltak kíváncsiak a Pécsi Egyetemi Napok második napján a fellépőkre, amelyen a ska legenda The Toasters fúvósaival olyan záróakkordokat kanyarintott, hogy senki nem akart hazamenni, ki-ki habitusához mérten átvonult a nyomelemeiben még bőrszagot eresztő gyárparti sarokba, vagy a fülesek nélkül határozottan vicces silent disco-ba szeletelni.
Hajnali négy előtt néhány perccel kollektív megvilágosodtunk. Mindenütt felkapcsolták a villanyt, le a zenét, és elkezdték kifelé terelni a népet, bár több fronton csalódott moraj hallatszott, vigasztalt a tudat, hogy csak félidőnél járunk, és este kezdődik elölről újra minden, és a hétvége tartogat még emlékezetes pillanatokat – remélhetőleg, nem keveset.
Érdekel hogy csábította el riporterünk az énekesnőt? Katt!