Az 1946-os születésű Jelinek neve itthon inkább Nobel-díjas regényíróként, ebben a minőségében is A zongoratanárnő honfitársa, Michael Haneke által megfilmesített változatával vált ismertté. Azt, hogy drámaíróként hihetetlenül sikeres – színpadi szövegei a német nyelvterületen szinte minden évben a legjobb nyolc között vannak és számos felkérést kap, - már kevesebben tudják.

A Lengyel Anna (kreatív producer) által kezdeményezett és kivitelezett, három részből álló programsorozat nemcsak azt a Jelineket hozza el hozzánk, akinek tavalyi, magyar vonatkozású Rechnitz (Der Würgeengel) című darabjának müncheni változatát már láthatta az érdeklődő közönség: év elején workshop és szimpózium, most pedig egy romák ellen elkövetett merénylet kapcsán írt darabjának bemutatója egy egészen más színházi felfogást, módszert is megismertet a hazai közönséggel.

Ez a fajta analitikus színház az "osztrákos", bernhardi illetve másfelől a schwabi hagyományba illeszkedő “nemzetgyalázás”, monomániás rendszerkritika a kisember groteszk megszólaltatásával, stilizált és következetes módszerességre épülő állapotfelmérés. Jelinek azonban mindennek sajátos dokumentarista jelleget kölcsönöz. Szövegfolyamait nemcsak hogy aktuális események, legutóbb például a legnagyobb osztrák bankbotrány és annak politikai-gazdasági háttere, ihletik, de a közbeszéden kívül a különféle mediális forrásokból is rendszeresen merít.

Az így górcső alá vett társadalmi jelenségek és a megteremtett atmoszféra azonban rekonstrukció helyett ezek konstruált voltára hívja fel a figyelmet. A nyelv anyagát magabiztosan használó szerzőnő munkái, aki magabiztosságát épp abból a nyugat-alkonyi alaptételből meríti, hogy a nyelviség, a verbalitás a maga megkonstruáltságában egy igen bizonytalan valami, melynek az individuumhoz és a cselekvésekhez való viszonya a végtelenségig forgatható, semmi esetre sem vihető színre egy az egyben realista-naturalista eszközökkel.
Darabjainak nincsenek körülhatárolható szereplői, karakterei, s nem hagyományos a dramaturgiája: a figurák csak a szövegek megszólaltatásakor léteznek, így a színészektől egy olyan virtuóz felület biztosítását kívánja meg, amelyre az egyes szólamokkal valamiféle tudat, tudati atmoszféra, állapot vetíthető. A hosszú, olykor fárasztónak tetsző eljárást azonban sajátos módon töri meg a jelineki sokféleség; a megszólalások a hideg, gyilkos iróniától kezdve egészen az abszurd, már-már a nyelvi játékot önnön-magáért űző villanásokig. Mindeközben pedig bármely alapanyagot átszövik azon ontológiai alapkérdések, amelyek végső soron akár az egzisztencializmus árnyékában vetik fel a kérdést, hogy mi az ember általában, és hogy hogyan ragadható meg az individuum létezése.

Ilyen a Stecken, Stab und Stangl is, Jelinek első konkrét társadalmi eseményre reagáló drámája, amit Kézimunka címen mutatott be a PanoDráma csoport. Bár az eredeti bernhardos áthallását (a figurák neve a cím, de valóban hagyományos kézimunka-eszközökre is utal), nem tükrözi a magyar változat, de utal az egyik fő képi és cselekvési megoldásra, történetesen arra, hogy a szereplők szinte az egész előadás alatt kötögetnek. Bár ennek a szimbolikus cselekvésnek kihasználására, a tevékenység nyárspolgári üzenetére és az ok-okozati összefüggések szóbeli szövögetésére való utalás mellett nem sok akcióbéli ötletet láttunk, kivéve a tapsot a kötötűkkel, a gombolyag füstölőként való használatát, vagy a kötött textilhez hasonlító padlóborítást.

A rendezés egészére is ez a visszafogott tanácstalanság, kidolgozatlanság volt jellemző. Az bizonyos, hogy nem könnyű itthon a saját személyiségük megcsillantásához szokott színszektől megkövetelni a hideg, analitikus hozzáállást, legyenek azok olyan, sokféle munkamódszerhez szokott művészek is, mint Csákányi Eszter vagy Scherer Péter. A játék esetenként egyenlővé vált egyfajta kifelé megszólaltatott érdektelenséggel. Hiába szól Szalay Marianna mondatonként más-más intonációval, székről-székre más képet merevítve ki a merénylethez való viszonyokról, hiába a beiktatott, V-dalbetétek, ha az előadásban csak kevés helyen történik kísérlet a gyorsan váltakozó, kaleidoszkópikus megszólalásokra. Kaszás Ágnes általában a hálás, buta, korlátolt nőt, Quitt László és Stubnya Béla pedig a csendes, szürke (kardigános) átlagembert/osztrákot hozza.

Mégha a Dallas Pasamende stílusa is az alap szervező-elv, a színpad egyidejűségében a németül olvasható, magyarul hallható szövegelemek nem provokálhatnak hosszú távon éles vágások nélkül a színpad "itt és most"-terében: a közönség térfeléről való játék sem elég következetes, illetve nem elég gyakori ahhoz, hogy jelentést rendeljen hozzá a nézőtéren ülő.


Igaz, az eredeti szöveg is talán túl "sok"; sok az ismétlés és a rájátszás például a zsidó-roma kirekesztéssel, holokauszttal kapcsolatos párhuzamra, a visszatérő elmélkedés a halál individuális vagy társadalmi jelentőségének kérdéséről, de a darab ezen tulajdonságaihoz a produkció szereplőinek valahogyan viszonyulni kéne: megmutatni, kiemelni ezeket az építkezési ismérveket, vagy visszavenni belőlük, esetleg a linearitás-történetmesélés vagy a helyszínek szerint tagolni a tartalmakat.

Halasi Zoltán nagyszerű alapanyagot adott a közös munkához; fordítása Jelinek játékkészségére, nyelvi magabiztosságára, figyelmességére ráérezve ott is megragadja az alkalmat a torzításokra, burjánzásokra, ahol úgy érzi, a szerző magyarul élne a lehetőséggel.

Mindent összevetve a színpadi gyásznép valóban nem násznép, a hétköznapok valósága nem show-műsor, és a közönség minden tagja valószínűleg "másról hallgat" a tapsnál, a folytatásra várva, hátha ráérzünk Jelinekre...

Elfriede Jelinek: Kézimunka (Stecken, Stab, Stangl) Fordította: HALASI Zoltán
Szereplők: CSÁKÁNYI Eszter, KASZÁS Ágnes, QUITT László, SCHERER Péter, STUBNYA Béla, SZALAY Marianna
Rendező: PEJÓ Róbert

Magyarországi bemutató: 2010. április 21. 20h, Trafó

Az előadás a Rowohlt Verlag engedélyével, a Creativ Media közvetítésével jött létre. Támogatók: Kulturforum Österreich, Goethe Intézet Budapest, Oktatási és Kulturális Minisztérium, Open Society Institute, Budapest Főváros Önkormányzata

A fiatal színházi szervezet korábbi produkciói közül Martin Crimp a.N.N.a című darabja 2008-ban elnyerte az Alternatív Színházi Szemle legjobb rendezői díját (Göttinger Pál), a New York-i PS122-ban bemutatott Mars Untitled pedig a Nemzeti Színház új vezetésének első külföldi vendégjátéka volt 2008 novemberében. De a PanoDráma produkciója volt a Goethe Intézet magyarországi After the Fall projektjének három hónapos drámaíróműhelye és a harmadik éve jelentkező kortárs külföldi felolvasószínházi sorozat a POSzTon.

A PanoDráma harmadik tematikus produkciója a hazai romagyilkosságok dokumentumszínházi bemutatója lesz Szóról szóra címen 2011 februárjában, szintén a Trafóban.