Joseph W. Sarnot a “Sin in the Suburbs,” és a “Moonlighting Wives” rendezőjét 89 éves korában érte a halál.
Sarno filmjei hozzájárultak az amerikai filmben megjelenő szexuális tabuk ledöntéséhez, neki köszönhetjük A Mély torok című filmet is, mely a 70-es évek elején mutattak be.Korai filmjei erotikusak voltak, bár a meztelenség csak időnként villant fel, és a szexuális aktus csak rejtve jelent meg. Öntudatos művészi stílusával, például a „Red roses of passion”-ban kísérletetet tett a külvárosi középosztály szexuális felszabadítására.
„Sarno az egyik úttörője és hajtóereje volt a 61-as évek szexuális forradalmának. Filmjei nagyon jellegzetes stílusban mutatták be szexet, nagyon szexisták voltak, annak ellenére, hogy nem mutattak a kamera elött szexet."
Joseph William Sarno 1921 március 15.-én született a Carroll Gardensben, és Long Islanden nőtt fel. Apja alkoholcsempész volt. Felvették a New York-i egyetemre, de Pearl Harbor miatt kimaradt, mert bevonult a hadseregbe. Pilótaként vett részt a háborúban.
Mielőtt a tengerentúlra utazott, megházasodott. Első és a második házassága is válással végződött. Három lánya és két fia van.
A háború után Sarno reklámszövegíróként helyezkedett el, és életmódmagazinoknak irt cikkeket. Filmes karrierje a háborúban kezdődött, amikor a haditengerészet felkérte, hogy forgasson számukra filmet. Az ajánlatot elfogadta, és utána elment, hogy vegyen egy könyvet a filmkészítésről.
Utána évekig a haditengerészetnek forgatott oktatófilmeket. A nagy lehetőség akkor jött, amikor egy függetlenfilmes megkereste, hogy egy erotikus film számára írjon forgatókönyvet. A filmet 1961-ben mutatták be a grindhouse mozikban. 75 filmet forgatott, köztük számos hardcore pornót is.
2006-ban a Torinoi Filmfesztiválon nyilatkozta: A realisztikus ábrázolást kerestem, jobban mint bármit. Sokkal jobban érdekelt a pszichológia és a karakterek megformálása, mint bárki mást ebben az időben. 1974-ben leforgatták a Mély torok második részét, majd a szexipar egyik híres filmjét a Mindent Gloria Leonardrólt.
1990-ben befejezte a munkát, de filmjeit újra felfedezték és bemutatták az Államokban és Európában egyaránt.