A kiszáradás fenyegeti a Jordánt, az egykor hatalmas és gyümölcsöző folyót és vidékét. Az aktivisták még küzdenek Jézus keresztvizéért.

A 19. században a folyó még 65 m széles volt, ma az emberi beavatkozásoknak köszönhetően néhány helyen már csak bokáig ér, mondta az ammani konferencia 180 résztvevőjének Gidon Bromberg a FOEME (Közép-Kelet Barátai) elnöke.
A tanulmány szerint közel 340.000 háztartás szennyvizét vezetik a folyó vizébe, ehhez jönnek még a környék tavaiból lecsapolt sót és hormonokat tartalmazó szennyeződések; ennek ellensúlyozásaképp új tisztítóüzemek létesítését tervezik, amihez mindenképp szükséges további friss vízkészletek, (mennyiségben közel 400 millió köbméter), becsatornázása a folyóba. Ezen kívül számos vízvezetéket kellene megjavítani, vízgyűjtőket lefedni a vízpárolgás megszűntetése és a tartósan jó eredmények elérése érdekében.
Bromberg szerint anyagi forrást a folyómenti turizmusból származó bevételek is biztosíthatnának, hiszen a bibliai források szerint ebben a folyóban, Kasr Al Jahud településnél keresztelték meg Jézust. Amíg a Jordán vize ennyire szennyezett, a turisták sem fognak ide látogatni, még a vallásosak sem kockáztatják meg az esetleges fertőzést. - mondta a Jordán megmentését szorgalmazó Bromberg.