Régóta dohogok magamban azon, hogy miért nincsen tömegközlekedés a Dunán. Sokat könnyíthetne ez Budapesten, ahol elég egy rossz manőver, és kitör az autós-bringás világháború a nyomorúságos viszonyok miatt. A BKV hajójárata ugyan idén májusban is elindult, de ez rendszeres munkába járásra csak extrém esetekben alkalmas.
Kattintson a képre, galéria nyílik!
Ennél cikibb, hogy a Petőfi hídtól a Margit híd budai hídfőjéig bő háromnegyed óra alatt pöfögött el az 1966-ban gyártott Lágymányos vízibusz még úgy is, hogy a legtöbb megállót csak épp megközelítettük, mivel egy darab felszálló utas sem várakozott. Mindemellett nemcsak a két rakparton araszoló autók, de a parton haladó villamosok és bringások is lehagytak minket. Ugyanez a táv 2-es villamossal mindössze 16 perc. Először jóindulatúan azt feltételeztem, hogy ez csak azért van, mert folyásiránnyal szemben haladunk, de a menetidő többnyire visszafele is csak öt perccel rövidebb. Kivéve az első járatot, az varázslatos módon 8:35-re leér a Borárosra a Jászairól, ahonnan 8-kor indul.
Mivel ráértem, útközben kimatekoztam, hogy ha kerek öt kilométeres távval számolok, akkor kemény 6,6666666 kilométer per órás sebességgel törtük a hullámokat. Ez pont az a sebesség, ami alatt a Kékes Csúcsfutásból is kizárnak, mert utolér a záróbusz. A rajtszámod áthúzzák, a célterületre nem léphetsz be. Pedig ez nem olimpia, hanem tömegsportrendezvény. Egy tyúk futósebessége is magasabb ennél.
A fedett fedélzeten a linópadló, az egyenkék abroszok és függönyök a 60-as évekbe visznek, a kapitány zokniban és sötétkék műanyagpapucsban ül a kormány mögött, mellette bögre, kisrádió. De a berendezés mindegy is, helyette úgyis a mesés kilátásra tapad minden szem: a Petőfi hídtól felfele haladva elsőként az épülő ferencvárosi bálna látható új perspektívából, majd a Szabadság hídnál a 4-es metró hatalmas munkagépei. Ezután érünk a klasszikus szakaszhoz a Várral, a Lánchíddal és a Parlamenttel, majd zárásként újra a fejlődés int felénk az alulról teledeszkázott Margit híddal.
A hajóztatást még tőlünk keletebbre is jóval profibban csinálják, legutóbb véletlenül Isztambulban jártam, ahol a szintén nem mai gyártmányú kompjárat nagyjából tíz perc alatt visz át kétszáz forintért a Boszporusz egyik oldaláról a másikra ott, ahol ez a táv 3,5 kilométer körüli (Karaköy és Kadiköy között).
A vízibuszok, amiknek a belseje a repülőgépekére emlékeztet, ennél jóval gyorsabbak, hosszabb távokat tesznek meg, és drágábbak is, úgyhogy azt csóró magyarként nem próbáltuk. De sírhatunk azon is, hogy a világ legjobb tömegközlekedési hálózatával ellátott Zürichben a hajók is úgy járnak, mint a villamosok.
Az itteni hajójáratok bekapcsolása a normál tömegközlekedésbe a BKV távlati céljai között azért szerepel. Amíg erre összejön a pénz és az egységes akarat, hétvégénként járhatunk hajóval hekkezni a Római partra.
