Lázár Bence András költői pályája több szempontból is eltér a mainstream, Pesten élő alkotókétól. A jelenleg is Szegeden tanuló költő nem bölcsésznek, hanem orvosnak készül, közben második kötetén dolgozik. Ehhez az összeférhetetlenség miatt k. kabai lóránttól visszavont és a második körben neki ítélt Móricz Zsigmond ösztöndíj nyújt majd némi támogatást, amennyiben valóban hozzájutnak a fiatal szerzők, hiszen az interjú elkészültekor még nem folyósítottak az ösztöndíjból. Ennek kapcsán arról is kérdeztük a 21 éves szerzőt, hogy miért és hogyan lesz valaki költő ma Magyarországon, illetve, hogy hogyan működik az irodalom ma.
A Móricz-ösztöndíj felülvizsgálása után neked ítélték oda a díjat k. kabai lóránt helyett. Személy szerint hogyan értesültél a hírről, mint „vétlen érintett”?
Az internetes közleményből értesültem róla, természetesen rögtön ez után az illetékesektől is kértem egy megerősítést.
Mit lehet reagálni a történtekre, illetve kell-e egyáltalán?
Nem vagyok biztos abban, hogy itt az ösztöndíjasoknak kellene véleményt, vagy akármi mást mondani a történtekről. Személy szerint én nem érzem, hogy lenne erre kompetenciám, de sajnos most már kezd az ösztöndíjasok ügye lenni ez a cirkusz, mert a pénzt nem kapják(juk).
Te milyen munkával pályáztál?
Verseskötet megírására pályáztam, a munkacíme: Rendszeres bonctan.
Szerintem ezzel az egész botránnyal az a legnagyobb probléma, hogy sajnos olyan dolgok buktak a felszínre, amelyeknek nem kellett volna, amelyek nem léteznek ebben a szakmában. Gondolok a korrupcióra, a protekcióra. Sajnos ez nem csak az ez évi ösztöndíjasokra, hanem a jövőbeni, a múltbeli és más kuratoriális rendszerrel működő irodalmi díjak nyerteseire is rossz fényt vet. Azok az emberek, akik megkapták ebben az évben, igen is megérdemelték, utána lehet nézni munkáiknak. Olyan fiatalokról van szó, akik már bizonyítottak, könyvekkel, egyéb díjakkal.
Megfordult a fejedben, hogy véleményt nyilváníts Jászberényi Sándor kifogási kapcsán?
Nyilvánvalóan megfordult, de mint fentebb említettem, a bírálat, ítélet nem az én hatásköröm.
A teraszról nézni végig
„Előbb csak a kertbe szöktem meg, várakozni,
de ott is csak úgy, sehogy,…”
/Szijj Ferenc/
1.
A kertet mindig apámmal tettük rendbe.
Emlékszem, levágtuk a túlnőtt hajtásokat.
Elegánsan kell várni a telet, magyarázta.
Te a rózsabokrot kedvelted a legjobban,
még a tüskék sem zavartak.
Én általában az ásóval babráltam,
nincs semmi közöm a növényekhez,
a földet sem kedvelem.
Tettünk ki enni a varjaknak,
az ebéd maradványait:
nyers marha, csirke húst.
Szerettem őket.
Közel vannak az éghez,
és sosem hazudoznak.
A fehér délutánokat
a teraszról néztem végig.
A szomszéd gyertyát
gyújtott, imádkozott.
2.
Fel kellett nőnöm a fákhoz,
leszedni ősszel a diót,
figyelni a vadgesztenye ágakat.
Gyakran elfelejtem,
milyen lehet várni,
egy pince ablaka alatt,
ásók, gereblyék,
kempingszékek között.
Nagyapám jut eszembe,
ahogy elsétál a kamráig,
sapkát húz.
Most anyámra gondolok,
ahogy végig simítja tenyerét
a felkaromon, teát főz nekem.
Ő volt az első, aki felébredt minden reggel,
felhúzta a redőnyt. Elköszönt tőlem,
figyelmeztetett, nincs senki a kertben.
Sokszor visszanéztem,
ahogy öntözi a muskátlit, integettem is.
Aztán rád, a párnáidra,
hogy a paplan alá kéne bújni.
Próbáltam kidobni a gyertyákat,
és nem beszélni senkivel.
3.
Visszajárok még a kertbe,
elegánsan várni a telet.
Bemutatkozni apámnak,
köszönni neked.
Nagyapám sapkáját
a kamra ajtó kilincsére
akasztani.
Teát főzni,
anyámról készült képeket
a falra ragasztani.
Az ásót, a gereblyét,
a kempingszékeket,
meg elvinni eladni.
A rózsabokrot a teraszról
nézni végig, akár egy fénykép
negatívjait, ahogy valaki felgyújtja.
Emlékszem, háromszor,
még integettem is,
ahogy öntözi a muskátlit,
végig simítja tenyerét.
Most semmi sincsen,
a varjak nem jöttek haza,
a túlnőtt hajtásokat
meg nem sikerült levágni,
mindenki hazudott nekem.
Miből élsz, milyen lehetőségeid vannak költőként megvetni a lábad?
Egyetemista vagyok. Költőként sajnos mindenkinek kevés lehetősége van, az irodalom nem egy túlfinanszírozott szakma. Remélem ez a jövőben változni fog.
Érzékelsz valamit Budapest vízfejűségéből, akár az ösztöndíjakkal, a támogatási rendszerrel kapcsolatban?
Nyílván érzékelhető, hogy Budapest a központ, szegediként a személyes kapcsolatok fenntartása is problémás. Sokszor az irodalmi programok miatt fáj a fogam, hiszen Budapesten majdhogynem mindennapra jut egy, vidéken meg örül az ember, ha háromhavonta talál egy érdekeset. De ez nem a főváros hibája, és szerintem alapvetően nincs is ezzel probléma.
Balogh Endre, a Prae, a JAK kétségtelenül sok fiatalt gyűjt maga köré, ami jelen esetben az ösztöndíj körüli újrabírálás egyik eleme volt. Ki, mi segít ma egy költőt – akár szakmabeli kérdésekben, kapcsolati tőkével, mecenatúrával? Ki tekinthető egyáltalán költőnek?
Balogh Endre a József Attila Kör elnöke. Ez a szervezet hasonlóan a Fiatal Írók Szövetségéhez, negyven év alatti szerzők egyesülete. Az irodalom nem maffia, ugyanis nincs benne pénz. Az irodalom nem csapatjáték. Egy szerzőnek maga kell, és saját maga is tud érvényesülni. Persze a bizonyos szervezetek, mint a JAK, a FISZ, a Szépírók Társasága, illetve az Írószövetség megpróbálja összefogni és segíteni munkájukban az írókat, költőket, műfordítókat, ahogy a különböző csoportosulások is ezt teszik (Telep, Előszezon, Körhinta kör). De aki ezt protekciónak, korrupciónak vagy egyéb más ördögtől való dolognak látja, az tegyen fel szemüveget és gondolkozzék el.
S hogy ki a költő? Jó kérdés, ezt majd eldöntik azok, aki értenek az irodalomelmélethez, de talán az, akinek könyve jelent meg. Én 2007 óta publikálok rendszeresen, apublikáláshoz pedig egy dolog kell: minőségi szövegek.
Miért vállalja ma valaki azt, hogy írással, különösen, hogy versek írásával foglalkozzék?
Őszintén? Nem tudom.
Mennyire kell az olvasó, mennyire kell a szakma visszajelzése, véleménye ahhoz, hogy ezzel foglalkozz?
Számomra fontos. Nyilván, ha az ember egy olyan szakmával foglalkozik, amelyben egy szellemi termék a munka eredménye, vagy az alkotás maga a munka, ott a szakma véleménye igen erősen dominál.
Mi szeretsz benne? Van olyan szegmens, amit nem?
Az alkotás folyamatát, viszont a mostani Móricz-botrányhoz hasonló dolgokat például nem.
Van példaképed? Nemcsak irodalmi szempontból, hanem életvitel szempontjából is érdekel...
Talán Kosztolányi, mint szerző, de ez nem azt jelenti, hogy ő lenne a kedvenc; abból sok van, pontosabban inkább sok a kedvenc vers.
Hogyan képzelje a földi halandó az irodalom „működését” – mi kell pl. ahhoz, hogy megjelenjen egy verseskötet?
Munka. Meg kell írni, aztán meg el kell küldeni. Utána meg várni kell, hogy milyen döntést hoznak. Ilyen egyszerűen működnek a dolgok.
Volt valamilyen reakció a közvetlen környezetedben a történtek után?
Az embernek kicsit rossz szájíze lett egy időre a botrány miatt, de a legfontosabb mindig maga az alkotás marad, és azt, amit akkor érez az ember, nem lehet tönkretenni.
