A Nanny McPhee-re nem mondhatjuk, hogy „na ez nem dajkamese” – mert hogy az: egy csúf, de annál nagyobb varázserővel bíró vénasszony, egy hadi dajka veszi kezelésbe a rossz gyerekeket.

A Nanny McPhee-féle groteszk, itt-ott morbidnak tűnő szobameséknek a magyar mesekultúrában nincs hagyománya, talán ennek is tudható be, hogy a 2005-ös filmes adaptáció nálunk nem hozott átütő sikert. Világos: nincs különösebb érzelmi azonosulásunk az olyan mesehősökkel, mint Marry Poppins, a Grincs, vagy éppen Pán Péter - nincs beágyazottsága ezeknek a karaktereknek Magyarországon.



Mégis: mindenkinek ajánlani tudjuk a Nanny McPhee és a nagy bumm című családi mesét, azoknak is, akik csalódtak a 2005-ös filmben. Jobbak a kulisszák, bájosabb az „épített környezet”, elevenebbek a karakterek, vicces, groteszk az egész – és megnézhetjük, mennyit fejlődött a Babe óta a malacmozgatós trükkök világa: itt a helyes malacok szinkron úsznak, fára másznak, kacsintanak, szaltóznak, jófejek.

A lakáskultúra magazinok ún. country style világba berendezni egy tanyát – nos, finoman szólva is túlzás, ott, ahol az udvart fél méterre belepi a tehén és disznószar... Olyan a konyha, hogy azonnal mehet az Elle Dekor fotózásra, hazaküldhetjük a stylist-ot. Nem tudom, élvezetes-e az ól kiganézása, de az embernek kedve támad lapátot fogni. Pazar módon dizájnolta meg a díszlettervező az ólat, van itt csuto-mata, azaz malacokat csutakoló automata szerkezet, és olyan készség, melyet ha lábbal meghajtunk, működésbe hoz egy gramofont.



Groteszk figurák népesítik be a tanya melletti kisvárost – ott van például a Szurka és Piszka a rózsaszín cuccokban pompázó két aberrált csajszi, akik a nagybácsi veséjére pályáznak.... De ott van Edelwaiser úr, a fekete madár, Nanny McPhee segítője, aki ablakgittet eszik, ezért nagyokat böfög. A film végén, amikor egy hatalmas bombából eszi ki a gittet (!), akkorát böffent, hogy egyben le is aratja ezzel a búzát.

Szóval, háború van, a férj a fronton, Mrs. Docherty (Maggie Gyllenhaal) nem bír három helyes gyerekével, akik civódnak, veszekednek, egymást szekálják, ráadásul a tanya is veszélyben van, a mami nem bírja a kölcsönt fizetni. És ilyenkor hangzik el az emblematikus mondat: aki itt segít, az Nanny McPhee.



És az idilli, lemezjátékok, country style bútortextíliák és rézből készült csaptelepek világába megérkezik Nanny McPhee (Emma Thomson), aki "olyan ronda, hogy háborút lehet vele nyerni". A filmnek kiváló a humora, ahhoz képest, hogy családi vígjátékról van szó. A bibírcsókos vénasszony öt küldetést hajt végre a gyerekkekkel, köztük a bátorság próbát – szóval, afféle cserkészvezető ő, aki varázsbotjával jóra neveli a gyerekeket, akik kipróbálhatják milyen elefánttal vagy éppen kecskével egy ágyban aludni, de egy kis varázslatnak köszönhetően a gyerekek a vízibalettozó malacokban is gyönyörködhetnek, akik  tavirózsát táncolnak körül a tóban.

A tanyasi skanzenben a csóró család egy-egy jelenete inkább tűnik egy Jackpot-Kids reklámspotnak, mintsem a vidéki élet nehéz, de annál idillibb lefestésének. A film intelligens mozi, például utal a Pink Floyd Animals borítójára, legalább is erre utal, hogy a gyerekek útja többek között a London külvárosában található Battersea Power Station előtt vezet el – e gyár kémányei láthatóak az Animals coverjén.