Dennis Hopper élete orvosi csoda, az, hogy megéri a harmincat, kizártnak tűnt. Napi adagja 30 doboz sörből, három üveg rumból és három gramm kokainból állt, ez utóbbiból fél kiló volt a tiszteletdíja az Apokalipszis most-ban.

Dennis Hooper nélkül más lett volna – nemcsak a filmművészet, de talán a világ is. Az utolsó előtti volt abból a generációból, akit beat nemzedéknek neveztek valaha. Az utolsó Rolling Stones.

James Deanként kellett volna meghalnia. Jó barátok voltak, a Haragban a világgal forgatásán James avatta be a peyote, a legendás hallucinogén kaktusz titkaiba.



De nem a drogok voltak a legfontosabbak a számára: minden csaj megvolt neki, gyakran anyaszült meztelenül rohangált az utcán, „Dennis Hopper vagyok, akarsz b.szni?” kiáltással ugorva gyanútlan nők elé. Egyszer állítólag egy csapat apácánál is bepróbálkozott.

Ez az életvitel természetesen nem zárta ki, hogy csodálatos művész legyen: első filmje, a Szelíd motorosok, amelyben az addig teljesen ismeretlen Jack Nicholsont agyonverik, mindent elmond a 70-es évek Amerikájáról, és általában a világról. Legnagyobb színészi alakítása, az Apokalipszis most mellett talán David Lynch a Kék bársonyában volt.



’82-ben meztelenül, betépve bolyongott egy mexikói erdőben. Amikor megtalálták és hazaszállították, ki akart ugrani a gépből. Ezután egy időre elmegyógyintézetbe került.

Élete utolsó harminc évében viszont színjózan volt, az Atkins diéta és a golf töltötte ki mindennapjait.

Nagyapám mesélte, hogy amikor Ady meghalt, a magyar tanáruk azt mondta: - Rongy ember volt, de nagyon nagy költő. Jó, ha a kettőt külön tudjuk választani.