Százhárom éves korában meghalt Ono Kazuó, a butoh kortárs japán táncstílus egyik megalapítója és legendás képviselője, aki világszerte titokzatos és költői előadásaival hódította meg a közönséget.

Hidzsikata Tacumival együtt teremtették meg a II. világháború után a butoh stílust, amelynek jellemzője a sokszor mélyen összekuporodott testhelyzetben végrehajtott, nagyon lassú mozgás és a fehérre festett arc. Onónak magyar tanítványa is volt: Frenák Pál Japánban ismerkedett meg a butoh-tánccal, amelyben az akkor 94 éves japán mester volt a segítségére - nyilatkozta a táncos-koreográfus egy interjúban.

A butoh műfaját az ellenállás művészeteként, teljesen új, eredeti irányzatként szokták értelmezni. Az előadások performansz jellegűek, témájuk valamilyen tabu. Az első jegyzett bemutató Hidzsikata koreográfiája volt 1959-ben.

Ono Kazuó névjegyét 1977-ben tette le Admiring La Argentina című szólójával, amelyet eredetileg Hidzsikata rendezett. A darabban Antonia Mercé y Luque argentin flamenco-táncosnőt személyesítette meg, akit Ono diákként látott és mélységesen csodált, és ezzel az előadással tisztelgett előtte.

Ono az évek során az összes butoh-táncosra hatással volt. "Varázslatosan kivételes művész volt, aki arra tanított meg bennünket, hogy a lét a nemlét törékeny állapota" - mondta róla Maro Akadzsi, a tokiói Dairakudakan tánccsoport vezetője. Szemben Hidzsikata előadásaival, amelyeket az erőszak és a kihívás témái uralnak, Ono táncának üzenetei egyszerre voltak finoman bizarrak és provokatívak, rá mertek kérdezni a szépség és a halál fogalmára.


A legendás művész Japán legészakibb szigetén, Hokkaidón született egy halász fiaként. Az 1930-as években kezdett táncot tanulni, többek között Isii Bakutól, a kortárs japán táncstílus egyik úttörőjétől. A II. világháború rövid időre megszakította pályafutását, első fellépése 1949-ben volt Tokióban. Még hetvenes és nyolcvanas éveiben sem hagyott fel a tánccal, fellépett az Egyesült Államokban és Európában. Kilencvenedik születésnapja után is folytatta előadásait, mások segítségével vagy székben ülve "táncolt".

Hosszú ruhákban és hóbortos kalapokban, időnként cafatokban lógó kimonókban jelent meg a színpadon, testét összehúzva, arcát eltorzítva, karjait kitekerve, mégis kecses, örökösen szép nővé és túlvilági jelenséggé tudott átalakulni. "Előadásmódja egyszerre fejezett ki erőt és kedvességet, reményt adott a táncon keresztül. Egy óriási ékkövet vesztettünk el" - emlékezett rá az Ono életét fél évszázadon át dokumentáló fotográfus, Hoszoe Eiko a The Nikkei című újság hasábjain.

Ono Kazuó június elsején hunyt el Jokohamában, halálát légzési elégtelenség okozta - jelentette a japán média.