Az elmúlt ötven év ötven magyar slágerét gyűjtötte össze és ültette szubjektív popkulturális környezetbe Poós Zoltán, aki Táskarádió című kötetével jelentkezett a 81. Ünnepi Könyvhéten.
A 2003-ban megjelent, és a hetvenes évek tárgykultúráját bemutató Szivárvány Nagyáruház című könyve után nem tervezte, hogy újra populáris témát dolgoz fel, de élvezte az új feladatot.
"1960-tól kezdve minden évből ki kellett választanom egy dalt és írnom róla, ám ezt úgy árnyaltam, hogy privát történeteim járják át a pop nagy meséjét, miközben fontosnak gondoltam azt is, hogy a jelenlétem ne legyen nagyon erőszakos" - fejtette ki a szerző.
Kérdésre válaszolva elismerte, hogy a könyv koncepciója mutat hasonlóságot a korábbi évek népszerű televíziós sorozata, a Dob + Basszus szellemiségével, ráadásul állandó szakértőként ő maga is részt vett a műsorfolyamban. Hozzátette: a Dob + Basszus is az emblematikus dalokat és előadókat állította a középpontba, akárcsak a könyv, ugyanakkor a választás a legtöbb esetben eltérő lett.
A slágerek felidézésének módszerét már külföldön is sikerrel alkalmazták, a népszerű brit szerző, Nick Hornby 31 dal című kötete is hasonló megközelítésű. A magyar pop-rock történetéről az elmúlt években Jávorszky Béla Szilárd és Sebők János két vaskos kötetben is átfogó összeállítást készített.
"Jávorszkyék visszafogottabb nyelven, szakmai szempontok alapján készítették el áttekintésüket. Én a Békés megyei Battonyán nőttem fel, és talán érdekes lehet, hogyan látta a román határ mellett, Budapesttől 240 kilométerre felnövő kisfiú mondjuk az Egymillió fontos hangjegy című műsort. Egyfelől szubjektív dolgokat írtam, másfelől próbáltam olyan összefüggésekre, gondolatokra rávilágítani ebből az ötven évből, amelyeket eddig nem mondtak ki. Például 1985 végét jelöltem meg a magyar rock egy fontos korszaka végének; ekkor szűnt meg a P. Mobil, a P. Box, a Korál és a Karthago, ezt követően évekre a Modern Talking-féle igénytelenség vette át a főszerepet" - jelentette ki Poós Zoltán.
Megjegyezte, hogy Sebők korábbi, Magya-Rock című könyvén nőtt fel, ugyanakkor sok megállapításával nem ért egyet, és most ő is kifejthette a véleményét. Például azt, hogy a méltatlanul elfeledett Rolls Frakció szerinte ugyanolyan fontos szereplője volt a nyolcvanas évek eleje undergroundjának, mint az URH, a Kontroll Csoport vagy az Európa Kiadó.
"A legjobb produkciók közös jellemzője, hogy mindannyian sajátságosan magyarok, még ha valamilyen nemzetközi minta alapján is készültek. A könyvben az 1990-es évnél az Utolsó üvöltés című dallal szereplő F.O. System a megszokottnál kicsit keményebben játszott dark rockot, a Vágtázó Halottkémek (1997, Tündérkert) sámánisztikus etnopunkja teljesen egyedi, de említhetem Yonderboit is (2000, Pabadam), aki kosztolányis vonatkozásokkal játszott downtempós lounge-ot. A kivételt talán az angolul megszólaló zenekarok jelentik a magyar hangzás alól, ilyen például a britpopot képviselő Amber Smith (2005, Hello Sun)" - mondta a szerző.
A kötetet egy kislány (Kovács Eszti, a Pancsoló kislány előadója) és egy "nagylány" (Péterfy Bori, Szeretem azt a nőt) egy-egy slágere helyezi keretbe. Szerepel egy-egy dallal mások mellett a Scampolo, Szécsi Pál, a Taurus, a Beatrice, a KFT, a Sexepil, a Neurotic, a Kimnowak, az Anima Sound System, a Quimby és a Bëlga is.
Természetesen benne van a könyvben a Táskarádió című dal, amelyről megtudhatjuk, hogy az Illés együttes zenei kíséretében Oroszlán Gábor, Szörényi Levente, Payer András és S. Nagy István énekelte fel. Kiderül a könyvből, hogy az Illés Ne gondold című számát talán Vitray Tamásnak címezték, és hogy egy bizonyos Szexapó látta el a trafikokat a hetvenes években nyugati rockzenekarok képeivel.
A szerző egy helyütt tett megfogalmazását - a magyar pop már nem ügy - azzal magyarázta, hogy a rendszerváltás után a popzene a szórakoztatóipar része lett.
Mint Poós Zoltán kifejtette, manapság egy koncertre menni már nem jelent társadalmi kívülállást, ugyanakkor arculati elemeiben a rockzene, különösen a heavy metal máig azt hordozza, mintha egyfajta lázadás része lenne.
