Dr. Simon Péter állítja ezt, aki két évtizeden keresztül tanulmányozta az észak-amerikai indiánok kultúráját.
Dr. Simon Péter
A tolnai KÉSZ meghívására tartott előadást a városi galéria nagytermében, Magyar nyomok az észak-amerikai indiánoknál címmel. És a szkeptikusokat is igencsak elgondolkoztatta amit mondott, illetve amit magnófelvételekről lejátszott.
Gépészmérnökként került ki Kanadába, 1965-ben. Később Londonban tanított fizikát. Összesen húsz évet élt külföldön a feleségével, s ez idő alatt minden szabadságot, nyári szüntet a dakoták vagy más néven sziúk kultúrájának tanulmányozására szentelt. A magyarsággal közös ázsiai gyökereket, párhuzamosságokat keresett, s végül azonosságokat talált.
– Ez nem olyan, mintha, hanem ugyanaz! – szakadt fel benne a felismerés, amikor magnóra vette például a Megrakják a tüzet kezdetű dalt az indiánok előadásában.
Nem minden előzmény nélkül kezdte dr. Simon Péter – alias Fürge Szarvas – a magyar-dakota rokonság kutatását. Nagy hatással volt rá fiatal korában dr. Borvendég Deszkáss Sándor – alias Fehér Szarvas –, aki a múlt század harmincas éveiben sok időt töltött az észak-amerikai indiánok között. A kultúra számos területén találtak meglepő egybecsengéseket.
A Tolnára meghívott mohácsi vendég sorra vette a nyelvi, a zenei, a hitéleti hasonlóságokat, a szimbólumok, a díszítő motívumok és a szakrális számok egyezését. Hihetetlen, de még az egyszeregyet is ugyanúgy magolják az indián gyerekek, mint a magyarok. Onpár, az egypár, vagyis kettő. Onpár onpár lecsen topa. Ez annyit tesz: kétszer kettő legyen négy.
A magyarság, a Kárpát-medencei magyar nyelv ezer éves, a kanadai indiánok pedig 1200 éves magyar nyelven beszélnek dr. Simon Péter szerint. A kutató meg van győződve arról, hogy a népvándorlás korában, Közép-Ázsiából nemcsak nyugatra, hanem keletre is indultak népcsoportok. Letelepedtek Kazahsztánban, Kínában, Indiában, Japánban, de voltak, akik nekivágtak a végeláthatatlan víznek, és az úgynevezett cserépúton Észak-Amerikáig jutottak. Az óceán fenekén elsüllyedt hajóroncsok és cserépedény-maradványok jelzik a néhai hajósok útvonalát.
Kultúrájukat magukkal hozták Európába és magukkal vitték Amerikába a szétrajzó honkeresők. Ami a magyaroknál a turulmadár, az a dakotáknál a kerecsensólyom. A rozetta a totemoszlopon és a székely kapun is feltűnik. Rovásírásos leletek ugyanúgy találhatók a Kárpát-medencében, mint az indiánok földjén.
S ami dr. Simon Péter szerint a legérdekesebb: az egyistenhit és a boldogasszony-hit egybeesése. Szent István népe és Ülő Bika népe is ápolja az istenanya-kultuszt. Az indiánokhoz kutyaszánon érkezik a Happy Lady, egy négyezer esztendős, fából faragott szobor, melyet minden évben körbevisznek a kontinensen. A kinyilatkoztatást Krisztus előtt kétezer évvel kapták meg, öt platánlevélre írva, amit ma a British Múzeumban őriznek.
A fogantatás szent ünnep a dakotáknál. A szeplőtelen fogantatás napja – az előadó ismeretei szerint – valaha nálunk is rangban megelőzte a karácsonyt. Mert az ember a fogantatástól kezdve létezik. Az indiánoknál ebből adódóan az abortusz szóba sem jöhet. Sőt, születésnapjukat a tényleges megszületés előtt kilenc hónappal tartják.
Kitért még dr. Simon Péter a táltosok ténykedésére is. Az ősi magyar és az észak-amerikai indián kultúrában is megtalálhatók a gyógyítók, az orvosságos emberek, akik nem azonosak a sámánokkal. Nem kell rögtön megriadni és sátánt kiáltani, ha valaki érdeklődik a régi korok hitvilága iránt! Ne féljünk Szent István mögé nézni – kérte az előadó –, mert a kereszténység gyökerei is ott találhatók!
Az egyistenhit nem volt újdonság az indiánoknál. A nagy Manitu ugyanolyan ura a világnak, mint a keresztények Istene. Dr. Simon Péter szerint épp ezért könnyű dolguk volt a hittérítőknek; nem ütköztek ellenállásba. Ismeretei szerint Kolumbuszt magyar pálos szerzetesek kísérték az újvilágba. Amikor hirdetni kezdték Jézus evangéliumát, az egyikük így kiáltott fel: – Ezek nem is indusok, hanem keresztények!
Forrás: teol.hu
