Csingacsguk egykori megformálója egy ideje már nem húz magára rézbőrt.
Mindenki hallott már Karl Friedrich Mayről, vagy ha róla nem is, akkor hőséről, Winnetouról. A német író önjelölt szakértője volt az amerikai vadnyugatnak úgy, hogy Buffalonál nyugatabbra sohasem utazott. Ám határtalan fantáziájának köszönhetően sikerült olyan regényeket írnia, amelyek meghatározták több generáció viszonyát az indiánokhoz, és amely történetek filmfeldolgozása olyan sztárokat termelt ki, mint az idén hetven éves Gojko Mitict.Az író könyvei hatalmas sikert arattak Európában, több mint 30 nyelvre fordították le őket, és kétszázmillió példányt értékesítettek belőlük. Angolszász területen viszont sosem lett annyira ismert, mint nálunk. Így nem véletlen, hogy a műveiből készült népszerű indiános filmek közül egyet sem az Egyesült Államokban forgattak.
Az öreg kontinens viszont évekig indián lázban tobzódott, sorra mutatták be a May Károly regényekből készült filmeket, mindegyiket hatalmas sikerrel. Senkit sem zavart, hogy sem a táj, sem a színészek nem autentikusak: tíz filmben például a francia Pierre Brice alakította Winnetout, az apacsok törzsfőnökét, forgatási helyszínnek pedig Jugoszláviát és Brandenburgot választották.
A filmek sikerein felbuzdulva az olaszok is ki akarták venni a részüket a cowboykultuszból: megteremtették a spaghettiwesternt, és megtalálták a műfaj leendő sztárjait: Mario Girottit és Carlo Pedersolit, akik az "Isten megbocsájt, én nem" című filmben játszottak először együtt. A Terence Hill és Bud Spencer néven híressé vált párosnak aztán sikerült túllépnie a westernfilmeken, a bunyózáson viszont nem.
Gojko Mitic, viszont soha nem próbálkozott mással: indián volt, és maradt is a mai napig. A közönség is csak így emlékszik rá, hiába játszotta el Zorbát a színpadon. A szerb származású színész ugyanis tökéletes rézbőrű volt, magas, izmos és szénfekete hajú, bár a békepipát nem igen bírta, mert sosem dohányzott.
Apja partizánként harcolt, ő pedig egy Morava nevű faluban nőtt fel. Testnevelő tanár szeretett volna lett, de mást szánt neki a sors – több tucat statisztaszerep után ráköszöntött a szerencse, amikor a kelet-német DEFA filmgyár 1965-ben kiválasztotta a "Nagymedve Fiai" című film főszerepére.
Mitic Berlinbe költözött, megtanult rendesen németül, és 1983-ig rendíthetetlenül alakította Csingacsgukot, Ulzenát és Tecumseht. Mokaszinja, bőrnadrágja és hosszú haja védjegyévé vált, akárcsak az akcentusa, ami miatt az összes filmjét szinkronizálni kellett. A 18 hosszú év alatt több, mint egy tucat filmben játszott indiánt, úgy, hogy ez idő alatt eggyel sem találkozott. Azóta viszont Seattle-ben is járt, is itt végre megismerkedhetett az indiánokkal, akik hamar befogadták.
A német filmekben, akárcsak May regényeiben, az indiánok a jók. A rézbőrűek nemes vademberek, akik áldozatai a romlott fehér embernek. Mitic hősöket játszott világéletében, ami, valljuk be, kellemes szerepkör. Nem véletlenül bomlottak utána a nők, és lett akkora keleti sztár, amekkora.
Nem mellesleg a politikának is fontosak voltak ezek a filmek. Bár May indiános regényei mindig is nagy sikernek örvendtek Németországban, és a második világháború utáni szétszakított tartományokban is, de az NDK szeretett volna magának saját, keleti indiánt, ha már a nyugatiaknak ott volt Pierre Brice- és erre tökéletesen megfelelt Mitic.
Az NDK-nak tehát sikerült megteremtenie az igazi vadnyugatot Keleten, saját alapanyagokból, és ezek az alkotások az egész szocialista blokk öntudatát voltak hivatva növelni. A filmbéli rézbőrűek az elnyomó fehérek ellen harcoltak úgy, mint a szocialisták az gonosz kapitalistákkal- ezzel meg is volt a párhuzam, ami miatt a politika nem csak hogy engedte, hanem kifejezetten támogatta a hasonló alkotások létrejöttét. A hatás nem maradt el. Itthon például sokkal ismertebbek voltak Mitic filmjei, mint Sergio Leone neve, vagy a nyugat-német alkotások.
A rendszerváltással az egész hőskornak vége szakadt, már nem kellettek a nép egyszerű gyermekei, akik a saját igazukért harcolnak. Az egész műfaj úgy, ahogy volt kifulladt, főleg, hogy a németek nem akartak engedni a filmek komoly hangvételéből. Ma már inkább divat ezeket a filmeket lehúzni, vagy a szigorú népnevelési céljaikat kifigurázni, holott valójában korlenyomatok, bőrnadrágban és tomahawkkal.
Mitic egyébként sosem vállalt politikai szerepet, állami kitüntetést sem kapott, és sosem találkozott az állami vezetőkkel, hiába pletykáltak róla a lapok. Megmaradt független indiánnak. Kora ellenére (június 13-án töltötte be a hetvenet) még mindig jól tartja magát, nem iszik, nem dohányzik, kevés zsíros ételt fogyaszt és sokat mozog. Igaz, az őszülés őt sem kerülhette el.
A színész még aktív, sorozatokban és színdarabokban is játszik, de az indiánoktól végleg visszavonult. Tavaly még ő játszotta a Bad Segeberg-i Karl May fesztiváljátékok Winnetouját de a legutolsó előadáson Winnetou meghalt, így nincs esély arra, hogy a színész visszatér. A dolog érdekessége, hogy Mitic azelőtt sosem bújt nyugati vetélytársa, Pierre Birce leghíresebb szerepébe, még filmvásznon sem, és úgy tűnik, már nem is fog.
"Magas szintet elért dilettánsnak tartom magam. Nyolcvan év alatt dolgoztam kocsikereskedőként, útépítőként, úszóként. Voltam színész, énekes és repülőgép-pilóta is. Nem bántam meg semmit, és mindent még egyszer ugyanígy csinálnék. Nem vágytam arra, hogy kamera elé álljak, de egyszer lovagolni tudó, angolul beszélő, szakállas színészt kerestek egy millió lírás fizetéssel"
Pedersoli több mint száz filmet forgatott, ezek majdnem egy ötödét Terence Hillel (Mario Girottival) egy párban. Művésznevét 1967-ben vette föl, a két kedvenc, a Budweiser sör és Spencer Tracy után.
Terence Hillel ma is barátok és népszerűek: a nyári holtszezonban az olasz televízió-csatornákon századszor ismételt filmjeinek nézettsége még mindig 10 százalék feletti.
„Marióval feltaláltuk a humoros western filmet anélkül, hogy tudtuk volna" - jegyezte meg.