Az idei Múzeumok Éjszakáján változatos programokkal elégíthették ki ilyen jellegű szükségleteiket a látogatók. Országszerte 275 intézmény várta a kultúrára éhes vándorokat.
Pillanatkép szombatról
Párosunk sorrendben nyolcadik alkalommal éjszakázott a múzeumokban de most először feladtunk minden tervszerűséget, mondván ez az éjszaka sem hosszabb, mint a többi, úgysem tudunk egyszerre több helyen lenni.
A fotóművészet iránt táplált gyengéd érzelmeim okán kiindulópontnak a Mai Manó Házat választottuk melynek programja valamilyen véletlen folytán nem került be az idei Múzeumok Éjszakája külön kiadványába. A Ház Mai Manó-túrával, Burger Barna Előtte-utána a zárójelbe tett idő című kiállításával és Kortárs fotóművészeti slideshow-válogatással várta a látogatókat. Kifelé menet a Mai Manó Kávézóban egy egészen másféle művészeten, a Kamerun-Dánia meccsen is elmerengtünk egy pár percet (1:0), hogy a labdarúgás megszállottja is elégedetten távozhasson.
Idén is tettünk egy kísérletet, hogy ha csak elméletben is, de beleférjen az éjszakába legalább hat múzeum. Ezekből négy a pesti, kettő pedig a budai oldalra esett volna. Már az első állomás után borult minden terv, inkább gyalog indultunk el az Andrássy úton.
Szembejött velünk a Postamúzeum, melynek bejáratánál kedvesen invitálták befelé az arra tévedt kalandorokat. A posta, a távközlés és a műsorszórás történetének múzeuma egy állandó és egy időszakos kiállítással, valamint Puskás Tivadar életéről szóló 1 órás játékfilmmel várt. Nincs is annál kedvesebb pillanat, mint mikor a XXI. századi Homo Mobilikus (a mobiltelefonos ember) elmereng a zongora nagyságú távírók, a telefonközpontok vagy éppen a pénztárgép nagyságú automata telefonok történetén és használati utasításán. Egy percre leküzdöttük a „mobiltelefon nélkül elveszett emberek vagyokunk” érzést és azt is elképzeltük milyen jól mutatnának a hatalmas piros postaládák Budapest-szerte. Pont mint Londonban a telefonfülkék. Persze, csak amíg itthon össze nem firkálják őket egy egészen más jellegű művészet nevében.
Visszacsöppenve a jelenbe, tettünk egy kis kitérőt a Zsinagóga felé de a bejutás esélytelennek tűnt, így hamar feladtuk. Kamerun-Dánia 1:1.
Sétánk az Astoria felé folytatódott és végül a Nemzeti Múzeum kürtöskalács illata bizonyult ellenállhatatlannak. A patinás épület számos programmal készült az éjszakára. Különböző tárlatvezetések, zenés-, táncos- és gyerekprogramok, valamint múzeumkerti séta várta a látogatókat.
A Rotundában a Fricsay Fúvószenekar promenád koncertje fogadott, majd perceken belül a „Magyarország története az államalapítástól 1990-ig” című kiállításon találtuk magunkat. A kiállítás első és második szakasza között érdekes „zajok” csaptak fel az egyik teremben, a The Trousers koncertezett a Díszteremben. Rajtunk kívül talán csak a teremőr várta jobban a koncert végét. A kiállítás egy távolabbi termében egy külföldiekből álló csoport beszélgetésébe hallgattunk bele, épp akkor, mikor egy érdekes „szabásvonalú”, egyrészes páncélruha és a Teletubbies figuráinak rugdalózói közti hasonlóságot elemezték. Különös párhuzam, az biztos.
A The Trousers lelkesedése töretlen volt, mi pedig fáradtunk. A múzeum előtt felállított sütödéknél engedtünk a fahéjas kürtöskalács csábításának és egy zacskó krumplicukrot is vettünk az otthon maradottaknak.
A Ludwig Múzeum, a Vasarely Múzeum és az óbudai TV túra marad a hétköznapokra.
Az idei mérleg: 2 belépő, 3 múzeum, 4 km séta, 1 kürtöskalács, 10 dkg krumplicukor, sok élmény, kellemes idő és jó hangulat. Kamerun-Dánia 1:2.
