Vannak énekesnők, akiket leginkább százéves tölgyekre eszkábált lányszobákban tudunk elképzelni, ahogy gitárral kézben ülnek egy emlékkönyv előtt, apu kinyúlt pulcsijában.

De vannak olyan jó kislányok is, akiknek nemcsak a matrózblúz áll jól, hanem a rockszínpadok is. Amy MacDonald – aki a nyári fesztiválok egyik legkedveltebb matiné előadója – tízezrek előtt árulja country-popos, feszes rádióbarát slágerzenéjét.

Mindenki ismeri a This Is The Life című slágerét, az is, aki nem tudja, hogy éppen az 1987-es születésű, skót Amy MacDonald énekli, hiszen a kellemes, kulturált kis popdalt nemcsak a Petőfi játssza rendületlenül, hanem számos magyar kereskedelmi rádió is. 

Amikor kézbe vettük az A Curious Thing című albumot, az volt a nagy kérdés, hogy van-e rajta olyan mindent vivő sláger, mint amilyen a This Is The Life volt. Nos, gyorsan meg is válaszoljuk a kérdést: nincs. Az első kimásolt kislemez, az új album nyitó dala, a Don’t Tell Me That It’s Over is legfeljebb az árnyéka a korábbi sikerdalnak. 

Már pedig ezeknél a nőcis, kedves poplemezeknél minden azon áll, vagy bukik, hogy sikerül-e néhány rádióbarát slágerrel bebiztosítaniuk az előadóknak magukat. Mert ugyebár e folkos, lendületes, telegitározott popalbumok nem a kreativitásról, a radikális hangszerelésbeli bravúrokról szólnak, hanem arról, hogy kellemesen teljen az a néhány perc, míg kocsiban ülve cirkulálni kezd a légkondicionálás. 

Amy MacDonald a Travis hatására kezdett zenélni – ez a mai napig érződik a dalain, a feszesebb számai pedig a The Cranberriest idézik, ráadásul a kisasszony hangja emlékeztet Dolores O’Riordan orgánumára, igaz, hogy Amy MacDonald nem frazírozik annyit. 

A lemez kellemes mutatvány, ugyanakkor a Don’t Tell Me That It’s Overen kívül nincs rajta úgymond igazi No1 dal, viszont a többi szám is afféle majdnem-sláger, így aztán a lemez végig fenntartja a hallgató érdeklődését. Az ember tudomásul veszi, hogy nincs tétje az albumnak, így már csak arra összpontosít, hogy megtalálja azokat pillanatokat, amiért mégis szerethető lesz az A Curious Thing. 

A produkciót nem uralja le a csajlemezekre jellemző folkos melankólia, alapvetően dinamikus, derűs anyagról van szó. Amy MacDonald nem egy magamutogató lány, aki hangi adottságaiban le akarná győzni mondjuk Christina Aguilerát, ő csak írt néhány szerethető popdalt, elénekli azokat, meghajol, majd lemegy a színpadról. Aki kedveli KT Tunstallt, az bizonyára szereti Amy MacDonaldot is. Ezek a zongorára és akusztikus gitárra hangszerelt dalok nem váltják meg a világot, de azok, akik elfáradtak a világmegváltásban, remekül el tudnak lazulni az A Curious Thing számaira.