A kapolcsi kastély első emeleti galériájában látható a Helyre tett tárgyak kiállítás, a Néprajzi Múzeum szervezésében. A kiállítás Nyugat-Magyarország céhes műtárgyait mutatja be. Ezeken a szimbolikus tárgyakon keresztül nyerhetünk bepillantást az egykori céhek világába.
A kiállításon családias a hangulat, Csupor István muzeológus, a tárlat egyik házigazdája bárki betérőnek nagy beleéléssel mesél a céhek történetéről és igazi céhes műhelytitkokat is megtudhatunk tőle.Az egyik legérdekesebb tárgy a bemutatón a céhlevél, az egyes céhek alapító okirataként funkcionált. Az írást a céhláda rejtette, amely a céh behívótábláját is tartalmazta. A behívótáblát a céhes mester segédje hordozta körbe a céhtagok között, mikor a mester összehívta a tagokat. Ez volt az élő bizonyíték arra, hogy az összehívást ténylegesen a céh vezetője rendelte el. Találni igen trükkös megoldású táblákat is: egyik egy órát ábrázolt, amin be lehetett állítani a gyűlés időpontját, így mindenki tudta, hányra kell érkeznie. Egy másikból kis fiókot lehetett kihúzni, abba rejtették a levelet, amin a gyűlés időpontja állt – derült ki a tárlaton.
Több cégér is lóg a falakon, amely egy-egy szimbolikus tárgyat ábrázol, amivel a céhmester dolgozott, vagy magát az elkészült portékát, például kesztyűt, mézesbábot, ollót, kereket. Fontos volt, hogy jól kivehető legyen cégérről a mesterség, amit az adott céh űzött. Így mindenki tudta, kihez kell betérni, ha eltörött a szekér kereke, vagy új csizmára volt szükség - magyarázta a múzeológus.
Az egyik legkülönlegesebb tárgy egy faragott faoszlop, amely egykor egy kerékgyártó céh előtt állhatott. A faragások mellett három különböző méretű lyuk is volt rajta, ami megkönnyítette a kerék megjavítását: csupán a tengelyt kellett magával vinnie a szekér tulajdonosának, attól függően, hogy melyik lukba fért bele, a bognár tudta, hogy mekkora kereket kell csinálnia.
A céh közösségi életét meghatározta a céhkorsó. Ez egy 35-45 cm magasságú, tekintélyes méretű, domborműves korsó, ezzel küldték el valamelyik céhlegényt a közeli kocsmába borért, amit azután együtt ittak meg a céh ünnepségein, mesteravatásokon. A méreten nincs mit csodálkozni, akkoriban az emberek két és fél litert bort is megittak átlagosan egy nap, tudjuk meg Csupor Istvántól, igaz, nem is voltak olyan erősek, mint a maiak.
A céhek egyéb italozáshoz köthető kultikus tárgyat is tartottak, például a céhkelyhet. Ebből kellett a mesterré avatandó legénynek három pohárral innia egymás után, úgy, hogy egy másik társa itatta, és közben egy csöppnek sem szabadott lecsöppennie az asztalra. Ez nem volt olyan egyszerű dolog, így a legény gyakran kilenc pohárral is megivott, mire a rituálén átesett. Ezalatt pedig ő fizette a céhtársak italát is, így akár rendesen le is gatyásodhatott saját mesterré avatásán.