Akár ezer évig sem fakul ki a részecskefizikusok által kikísérletezett festék; ennek alapját a híres "maja kék" receptje alkotja, azé a színezéké, amely sok száz év múltán sem vesztette el ragyogását az ősi templomok falain.
Eric Dooryhee egy csoport francia fizikussal évekig tanulmányozta a különböző régészeti leletekből vett anyagmintákat a részecskegyorsítók egyik fajtájában, a szinkrotronban.
A röntgensugarak szóródását kristályos szerkezetű anyagokban - azaz a röntgendiffrakciót vizsgálva a szinkrotronban - megismerhették a vizsgált minták mikroszerkezetét. E technológia segítségével elemezték például az óegyiptomi kozmetikumok összetételét, "vallatták ki" titkaikról a római kori kerámiatárgyakat vagy a reneszánsz festékeket.
A kutatók, akiknek sikerült újraalkotniuk az egykori anyagok némelyikét, most azzal foglalkoznak, hogy hogyan lehet a modernkori vegyületeket, festékeket épp oly stabillá tenni, mint amilyeneknek antik "elődeik" bizonyultak. A legtöbb organikus festékanyaggal ellentétben, amelyek az idők folyamán kifakulnak, a maja kék hihetetlenül stabilnak bizonyult: nem csupán az időjárás viszontagságainak, a hőnek és a fénynek volt képes ellenállni, de laboratóriumi körülmények között az erős savak és az oldószerek hatásának is.
A festéket, amelyet 1700 évvel ezelőtt fejlesztették ki, a modernkori régészek 1931-ben fedezték fel a maja-tolték romvárosban, Chichén Itzában.
A maják a festéket az edények és szobrok díszítésére, valamint freskók készítésekor alkalmazták. Ezenkívül "esőhozó" rituálék során alkalmazták: a legutóbbi leletek tanúsága szerint befestették Csaknak, az eső és villámlás istenének szánt ajándékokat és az emberáldozatokat, mielőtt letaszították volna őket a szent kútba.
A festéket szerves és szervetlen anyagokból állították elő anilindigó (Indigofera suffruticosa) és fehér agyagásvány, paligorszkit felhasználásával, amelyet elegyítés után lassú tűzön hevítettek. A festék összetevője volt a tömjénként elégetett fagyanta is. A szent kútból kiemelt edényben kimutatták e három komponens maradványait: az összetevők mindegyike a maják hitvilága szerint gyógyító erővel bírt.
"Tömjént égetve Csak tiszteletére a gyógyító komponenseket elegyítették" - magyarázta Dean Arnold, az illinoisi Wheaton College antropológusa, aki az áldozati edényt vizsgálta. Hozzátette: ennek rituális jelentősége volt, hiszen az eső "meggyógyította" földjeiket. A szinkrotron-vizsgálatok és egyéb mérések kiderítették a maja kék tartósságának titkát is. Amikor az elegyet lassan felhevítették, az indigómolekulák betöltötték az agyagban lévő "hajszálcsatornák" hálózatát, betömték a felületén lévő "pórusokat", ezáltal biztosították, hogy az idő múlásával a festék "ne szökhessen el", azaz ne fakuljon ki. Viszonzásul az agyag óvta az indigót a környezeti hatásoktól: az erős kemikáliák megbonthatják ugyanis az indigómolekulák közötti sérülékeny kötődéseket, s ezáltal színe kékről sárgára "vált". Az agyag viszont körbefogja ezeket a kötéseket, s ezáltal blokkolja a vegyszerek hatását.
Eric Dooryhee és kollégái a maják által alkalmazott fehér agyaghoz hasonlatos szerkezetű agyagokat kerestek. Választásuk végül a cement- és mosószeripar által alkalmazott porózus zeolitra esett, ennek felhasználásával állították elő tartósan kék festéküket. A tudósok reményei szerint az új színezéket festmények restaurálására alkalmazzák majd, de találhatnak újfajta felhasználási módokat is, például kék cementet gyárthatnak segítségével.
Forrás: MTI
