Mi is történik egy űrutazás során? Hogyan bírják a legalapvetőbb higiéniás feltételek nélkül az összezártságot az asztronauták? Mary Roach új könyve beavat minket a legintimebb részletekbe is.

Sokan hiszik, hogy az űrutazás csupa heroikus dologból áll. Hisz csak szuperhősők és multimilliárdosok engedhetik meg maguknak, az átlagember pedig nem sokat tud erről a „szakmáról”. Ismeretinket általában nagyszabású hollywoodi filmekből merítjük, amelyeknek nyilvánvalóan nem célja, hogy az űrhajózás alantas és emberi oldalát is bemutassák.
Hisz asztronautának lenni csodálatos, vicces a súlytalanságban lebegni, szépek a csillagok, és a Föld is oly gyönyörű odafentről.

Mary Roach ezzel szemben gyomorforgató tárgyilagossággal számol be azokról a tényekről, amelyeket eddig nem nagyon hangoztattak. Új könyve, a „Packing for Mars”, vagyis a „Készülünk a Marsra” amely az új amerikai űrprogram apropóján íródott, azt mutatja be, hogyan lehet túlélni azt a környezetet, amit nem az emberi testre szabott a természet, és azt, hogy mennyi munka és pénz is van emögött.

Könyvét az űrkutatásban élenjáró országok közötti kulturális különbségek bemutatásával kezdi. Japánban például a pszichológusok az űrhajós-jelölteknél azt is figyelembe veszik, milyen gyorsan tudnak origami darut hajtogatni stresszhelyzetben.

Roach, akinek neve angolul csótányt jelent, hamar bevezeti az olvasót az űrhajósok életének gusztustalan részleteibe, és az űrutazás legnagyobb mérnöki kihívásába is, azaz hogyan tárolják az emberi ürüléket, hogyan szüntetik meg a kellemetlen szagokat mosakodás nélkül, és mit kell csinálni a hányással – vagy éppenséggel hogy lehet kibírni egy űrsétát telehányt sisakkal.

Az Amerikában ismert és elismert tudományos író-újságíró nem elégedett meg azzal, hogy messziről szemlélje az eseményeket, a könyv kedvéért még a rosszullétet is felvállalta. A hölgy kipróbálta a NASA „Vomit Comet”-ét, vagyis a „Róka Rakétát” ami egy hullámvonalban repülő teherszállító gép, ahol az űrhajósok gyakorolják a súlytalanságot. A bélelt falu repülő olyan gyorsan emelkedik, hogy az utasokat a testsúlyuk kétszeresének megfelelő erő préseli a padlóhoz, aztán amikor a gép „zuhanni” kezd, úgy lebegnek, mint „a sírból felszálló lelkek”. Az írónő nagyon lelkes volt a kísérlettel kapcsolatban, miután kapott a NASA Scop-Dex nevű gyógyszeréből, amely megszünteti a mozgás által kiváltott rosszullétet.
„Olyan volt, mint a heroin, vagyis ahogy én elképzelem a heroint.”

Svábbogár kisasszonyt kifejezetten érdeklik a NASA higiéniai megoldásai, úgy tűnik, az Amerikai Űrkutatási Hivatal összes beszámolóját átfésülte minden egyes gusztustalan részletért. Idézi például Jim Lovell űrhajóst, aki szerint a Gemini 7 misszió olyan volt, mint „2 hetet tölteni egy latrinában”. Roach űrhajósai nem a megszokott közhelyeket hozzák, hogy „Houston, baj van” hanem részletesen beszámolnak emésztésük minden egyes mozzanatáról. A szerző külön figyelmet szentelt az Apollo mellékhelységeinek, és használatuk bonyolultságának. A „fekália zsákba” például kézzel kellett belemasszírozni a fertőtlenítő szert, szemben a briliáns technikai megoldásnak titulált, szivattyús vécével, amit viszont apró nyílása miatt igen nehéz volt használni.

Persze nem csak a világűrben történnek gyomorforgató dolgok. A Mars programra készülő Orion űrhajó mérnöki csapata, mivel nem talált alkalmas bábukat az ütközések tesztelésére, hullákkal volt kénytelen kísérletezni, hogy modellezzék egy esetleges katasztrófa hatásait. Hogy milyen begyömöszölni egy frissen kiolvasztott hullát egy űrkabinba? „Mint egy öntudatlan részeget betenni egy taxiba”, mesélte egy mérnök.
A szerző kitér még a szex és a súlytalanság kapcsolatára, a NASA pelenkáira, a hidegháború alatti űrkutatásra, és az űrhajósok egyik legnagyobb ellenségére, a sugárzásra.
És arra is, hogy milyen íze van az újrahasznosított vizeletnek. Állítólag jó.

Miután 300 oldalon keresztül rombolja szét az űrutazás romantikáját, Roach megpróbál elgondolkodtatni azon, hogy megéri-e embert küldeni a Marsra. Amikor robotokkal egyszerűbb, olcsóbb és ésszerűbb is lenne. 

Az emberiség még nem áll készen rá, az biztos.