Ritkán történik olyan, mint ami nemrég Olaszországban. Azt hinné az ember, hogy ma már nincsenek titkok, és rejtett műkincsek - pedig dehogynem.
Mert vannak, akik igen jól tudnak titkot tartani, mint például a 73 éves Pordenone Montanari, akiben az egyik legújabb olasz festőzsenit tisztelhetjük. Igen sokat kellett várni arra, hogy felfedezzék, amit ő talán nem is akart, de egy váratlan esemény következtében Montanari hirtelen sztár lett.
Talán ki sem derül, hogy mivel foglalatoskodik, ha felesége el nem kezdi árulni a négy emeletes házukat, amelyet túl nagynak tartott. A kapura kiakasztott „Eladó” felirat csak véletlenül keltette föl egy helyi, indiai száramázú üzletember, Raja Khara érdeklődését, aki épp arra jár olasz üzlettársával.
Khara az ingatlanra volt kíváncsi, és nem is sejtette, milyen műkincseket rejt a 19. században épült ház. A szorgalmas Montanari ugyanis a ház miden egyes lapos felületét telefestette, és nem aprózta el, néhány alkotása több méter magas. Szobrait kőből és fából készítette, a kertben pedig több, sehova sem vezető sövénykaput és labirintust alakított ki.
Az üzletember órákkal később már meg is vásárolta a házat és az alkotások jogait is, egy szép, magas összegért, és azon melegében megmutatta szerzeményét a vezető angol művészettörténésznek, Edward Lucie-Smith-nek, aki teljesen elhűlt az alkotásoktól.
Montanarinak jövő hónapban nyílik a kiállítása az Olasz Kulturális Intézetben, amit több olasz és orosz kiállítás követ majd. „Ez egy teljesen új hang” - mondta Lucie-Smith az Observernek. „Montanari egyedülálló, és teljesen összezavarja az eddigi, világháború utáni olasz művészet fejlődéséről alkotott elméleteket.”
Montanari stílusát erőteljesnek, egyedinek írják le a szakértők, és Picassohoz, Baconhoz meg Chagallhoz hasonlítják - és ezt senki nem tartja túlzásnak.
A rejtőzködő művész egyébként filozófiát hallgatott a milánói egyetemen, és szobrászatot is tanult a brerai Művészeti Akadémián a hatvanas években, mielőtt a családja pénzéből beutazta Európát. Remetesége előtt ugyan eladott pár képet néhány banknak, de azóta semmit sem értékesített.
Khara nagyon elégedett azzal, amit talált, és befektetőtársával szeretne létrehozni egy Montanari alapítványt, valamint régi otthonától nem messze építenének egy műhelyt a művésznek. A festőt nem rázta meg, hogy meg kellett válnia alkotásaitól. Szerinte nem a képeknek kell dominálnia a művész életében, hanem éppen fordítva.
Úgy tűnik, a körülötte támadt felhajtás is teljesen hidegen hagyja a zárkózott öregembert. Azt sem tartja fontosnak, hogy ott legyen élete első kiállításának megnyitóján.
