Stockholmban csütörtökön bejelentették, hogy az irodalmi Nobel-díj 2010. évi kitüntetettje Mario Vargas Llosa perui iró.
Az irodalmi Nobel-díjat 1901 óta a mostani díjazottal együtt 107 személy kapta meg, köztük 12 nő. Négy alkalommal egyidejűleg két író munkásságát jutalmazták: 1904-ben Frédéric Mistral provanszál nyelven író francia költő és José Echegaray spanyol drámaíró, 1917-ben Henrik Pontoppidan és Karl Gjellerup dán regényírók 1966-ban Smuél Joszéf Agnon héber nyelven publikáló izraeli prózaíró és Nelly Sachs német költőnő, 1974-ben pedig Harry Martinson svéd költő, regényíró valamint Eyvind Johnson ugyancsak svéd regényíró, elbeszélő osztoztak a kitüntetésen.
Kétszer az is előfordult, hogy a díjazottak visszautasították az elismerést. Borisz Paszternak szovjet-orosz költő 1958-ban politikai okokból volt kénytelen lemondani róla, 1964-ben pedig Jean-Paul Sartre francia filozófus, regény- és drámaíró pacifizmusával nem tartotta összeegyeztethetőnek a díj átvételét.
Első és eddig egyetlen magyar íróként 2002-ben Kertész Imre részesült a kitüntetésben.
Az elmúlt tíz év irodalmi Nobel-díjasai:
2000. - Kao Hszing-csien 1988 óta Párizsban élő, francia állampolgárságú kínai író, aki munkássága "egyetemes érvényének, keserű belátásának és nyelvi leleményességének" köszönhetően új utat nyitott a kínai regény- és drámaírásban".
2001 - Vidiadhar Surajprasad Naipaul trinidadi születésű brit író "a lényeglátó elbeszélésmódot megvesztegethetetlen, tüzetes vizsgálódással egyesítő, utánozhatatlan hangvételű műveiért".
2002 - Kertész Imre "írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben".
2003 - John Maxwell Coetzee dél-afrikai író, akinek regényeit "jól felépített szerkezet, gazdag párbeszédek és briliáns elemzések jellemzik". Az indoklás kiemelte az író "könyörtelen kritikai szellemét" és "kegyetlen racionalizmusát".
2004 - Elfriede Jelinek osztrák írónő, akinek regényei és színdarabjai "különleges nyelvi erővel leplezik le a társadalmi klisék abszurditását és ezek leigázó hatalmát". Az indoklás kiemelte műveinek zenei kontrasztjait.
2005. - Harold Pinter angol drámaíró, aki "színdarabjaiban feltárja a hétköznapok fecsegése alatt tátongó mélységeket, és behatol az elnyomás zárt térségeibe. Pinter visszahelyezte a színházat alapjaira: a körülzárt térre és a kiszámíthatatlan párbeszédre, amelyben az emberek ki vannak szolgáltatva egymásnak, s amelyben a látszat porrá omlik".
2006. - Orhan Pamuk török író, aki "miközben szülővárosának melankóliáját kutatta, új szimbólumokban gondolkodva vizsgálta az egymással folyton ütköző és összefonódó kultúrákat".
2007. - Doris Lessing perzsiai születésű brit írónő, aki olyan "női tapasztalatokkal rendelkező elbeszélő, aki (műveiben) kétkedéssel és látnoki erővel vizsgálja a megosztott civilizációt".
2008. - A francia Jean-Marie Gustave Le Clézio, akit az indoklás az "új kiindulási pontok, költői kalandok, érzéki extázis szerzőjének, az uralkodó civilizáció feletti és alatti emberség kutatójának" nevezett.
2009. - Herta Müller romániai születésű német író, aki "a költészet tömörségével és a próza tárgyilagosságával rajzolta meg az otthontalanság tájképét"- ahogy az akadémia indokolta a kitüntetést.
Vargas Llosa, aki most kapta a díjat, 1936. március 28-án született Arequipában. Szülei válása után anyjával Bolíviába költöztek a nagyszülőkhöz, ahonnan 1945-ben tértek vissza Peruba. Szülei újra összeházasodtak, s apja elhatározta, hogy a nagyszülők által elkényeztetett fiúból férfit farag. Egyházi iskolába járatta, majd beíratta a Leoncio Prado katonai akadémiára.
Nagyon korán, 16 évesen kezdett el írni. Az 1958-ban megjelent Párbaj című novellájával a Revue Francaise pályázatán első díjat, s vele spanyolországi utat, valamint madridi egyetemi ösztöndíjat nyert doktori disszertációjához. Ennek lejártával nem tért vissza Peruba: megkezdte hosszú, önkéntes emigrációját. Párizsban telepedett le, ahol a francia rádió spanyol nyelvű adásának munkatársaként megismerkedett a latin-amerikai irodalom nagyjaival: Miguel Asturiasszal, Julio Cortazárral.
1963-ban Barcelonában megjelent első regénye meghozta számára a világhírnevet: A város és a kutyák című kötetben a Prado akadémián szerzett pokoli élményeit örökítette meg. Ezután sorra jelentek meg nagy sikerű regényei: A zöld palota (1964), Négy óra a Catedralban (1970), valamint első humoros regénye, a Pantaleón és a hölgyvendégek (1973), a Júlia néni és a tollnok (1977), Háború a világ végén (1983) című történelmi regény.
Vargas Llosa minden írása erősen kötődik a valósághoz, a cselekményt részint saját élményei (A város és a kutyák), részint valós történelmi események (Háború a világ végén) adják. Elbeszélései, amelyek több idő- és térbeli síkban játszódnak, magukkal ragadják az olvasót, az intenzív ritmusú történeteket hús-vér figurák népesítik be.
Az író komolyan politizál is. A hatvanas években a szocializmus eszméjéért lelkesedett, mostanra már szelídebb, liberális elveket vall. 1990-ben hazájában, Peruban a Demokrata Front vezetőjeként eséllyel indult az elnökválasztáson, és csak kevéssel maradt le a győztes Alberto Fujimori mögött. Az elnökválasztás időszakát El pez en el agua (Hal a vízben) című regényében örökítette meg. Gyakran szólal fel a demokrácia és az emberi jogok védelmében, bírálja a latin-amerikai baloldali vezetőket.
Vargas Llosa számos irodalmi díj birtokosa: életművéért megkapta a legmagasabb spanyol irodalom kitüntetést, a Cervantes-díjat, elnyerte a német könyvszakma tekintélyes kitüntetését, a Békedíjat, s birtokosa az Asztúria hercege-díjnak. Személyében először kapta nem amerikai állampolgár az Egyesült Államok legfontosabb irodalmi elismerését, a kritikusok díját Hullámverés című esszékötetéért (1998). 1976 és 1979 között ő volt a Nemzetközi PEN Club elnöke. Már korábban is többször jelölték Nobel-díjra, jelölését 1995-ben a perui írószövetség vonta vissza, amiért "Peru-ellenes" magatartást tanúsított (a perui-ecuadori határviszály miatt bírálta Fujimori elnököt).
Az író jelenleg felváltva él Spanyolországban és Angliában. 1994-ben megkapta a spanyol állampolgárságot, Madrid a lépést azzal indokolta, hogy Vargas Llosa teljes egészében azonosult Spanyolország kultúrájával és erkölcsi világával.
Bár történetei elsősorban a perui és latin-amerikai valóságot tükrözik, Mario Vargas Llosa nemcsak szülőhazájában vagy Spanyolországban, hanem az egész világon ismert és kedvelt, nem mellesleg módfelett termékeny író, eddig több mint harminc művet írt. Regényeinek nagy része magyar nyelven is megjelent, a budapesti Vígszínház 1989-ben nagy sikerrel mutatta be a Pantaleón és a hölgyvendégek musical-változatát. Ő maga az Európa Könyvkiadó vendégeként 1998-ban járt Magyarországon, a Don Rigoberto feljegyzései című könyvének megjelenése alkalmából.
2003-ban ő volt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége és átvehette a Budapest Nagydíjat.
A Svéd Akadémia indoklása szerint a 74 éves író a "hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért" kapta az elismerést.
November 3-ára várható Vargas Llosa új regénye, az El sueno del celta (A kelta álma), amely egyelőre csak spanyol nyelvterületen lesz elérhető, és a várakozások szerint az ősz egyik legnagyobb könyvsikere lehet.
Forrás: MTI
