A világ Harry Potter lázban ég, a rajongók már remegve várják, hogy láthassák az ifjú varázslótanonc és barátai legújabb kalandjait a filmvásznon, és újra megcsodálhassák az őket körülvevő fantasztikus lényeket. Azonban kevesen tudják, hogy ezek az alakok nem J.K. Rowling fantáziájának szülöttei.

A kritikusok sokszor rótták fel az írónőnek, hogy semmi újat nem alkotott a varázslós-csodalényes témakörben, de arról hajlamosak elfelejtkezni, hogy Harry Potter történetében van valami teljesen újszerű: Rowling ahelyett, hogy a Roxfort világát egy másik dimenzióba helyezte volna, összefonta a miénkkel, szinte már borzongató közelségbe hozva a varázslók világát. A hitelesebb hatás érdekében a világ minden részéről gyűjtött legendákat építette bele a történtbe, így könnyebb elhinni, hogy a muglik régen, évszázadokkal ezelőtt még láthattak unikornisokat és sárkányokat, ám a varázslók úgy döntöttek, hogy elrejtik őket az emberek elől. Így ezek a lények mára már csak mint mítoszok maradtak fenn a ma élő varázstalanok között.

Rowling egyszer így nyilatkozott: „ a gyerekek tisztában vannak vele, hogy az unikornisokat nem én találtam ki, azt viszont sokszor el kell magyaráznom, hogy a hippogriffeket sem”.

De akkor vajon honnan származnak ezek a fantasztikus lények?

Hippogriffek


Fotó: Ben Dodson (Flickr)

A rajongók között nagyon népszerű Csikócsőr, Hagrid hippogriffje, akit Harry és Hermione mentett meg a kivégzéstől. Sokan nem tudják, hogy a hippogriffek legendája már sokkal a könyv előtt létezett. Legelőször a középkori mitológiában jelentek meg, Ariosto olasz költő egyik versében tűntek fel először ezek a ló testű, sas fejű, szárnyas lények. Úgy vélték, hogy sokkal erősebbek, gyorsabbak és intelligensebbek, mint bármely más mitikus faj. És sokkal sértődékenyebbek is, köszönhetően griffmadár génjeiknek!
Ezeket a lényeket nagyon ritka fajnak tartották. A régi, „ha majd mikor a ló griffel hál” kifejezés a mai „ majd ha piros hó esik” mondás megfelelője.
Az ősi időkben a hippogriff nem csak a lehetetlen helyzetek, hanem a lángoló szerelem szimbóluma is volt.

Kákalagok

A kákalagok is azon gonosz lények közé tartoznak, akikkel Harrynek a Trimágus Tusán meg kellett küzdenie. Ezek a csúf arcú, szarvas lények a roxforti tó mélyén élnek, és csápjaikkal a mélybe rántják azokat, akik belépnek a területükre.
A kákalagok alakja először az angol legendákban fordult elő, de találni az ír mítoszokban is feljegyzéseket róluk. A vízi szörnyek meséjét a gyermekek ijesztgetésére használták, hogy távol tartsák őket a medencéktől, tavaktól és pocsolyáktól, megelőzve ezzel a fulladást.
A mondák szerint, ha egy gyermek túl közel merészkedik a tó partjához, egy kákalag kinyúl a vízből és lerántja őt a tó sötét fenekére.

Baziliszkusz


Fotó: Giovanni Dall'Orto (Wikipédia)

A baziliszkusz, akit Tudod Ki uszított Harryre a Titkok Kamrájában, óriási, 15 méteres szörnyeteg, lehelete mérgező, pillantása kővé dermeszt, és száz-évekig is elélhet. A szörny egyedüli ellensége a kakas kukorékolása. Úgy tartják, hogy egy varangyos béka által kiköltött, öreg kakas tojásából születik.
A régi legendáriumok baziliszkusza sokban különbözött a Rowling által leírt bestiától. Mindét esetben egy, akár már a pillantásával is ölő, mérgező leheletű gyíkról van szó, ám az eredeti történtben ez nem volt hosszabb, mint 1,5 méter. Úgy látszik, az évek múlása a méretre is hatással van...

Mumusok

A regényben szereplő mumusok nagyban eltérnek a mítoszokban leírtaktól. Rowling mumusai ijesztő lények, akik a legnagyobb félelmek alakjában kísértenek, míg a népmesékben leírtak szerint ezek inkább bajkeverő, mint ijesztő alakok: megsavanyítják a tejet, elcsennek tárgyakat a házból és lehúzzák a takarót az alvókról.
A könyvben a mumusok a Comikulissimus varázsige ráolvasásával egy kevésbé ijesztő formát öltenek.

Dementorok


Fotó: San Diego Shooter [Flickr]

Habár Potter szülőanyja mindig is tagadta, hogy Tolkien Gyűrűk Ura trilógiájából merítette volna néhány ötletét, de nem lehet nem észre venni a hasonlóságokat. A Tiltott Erdő óriási pókja, Aragog, mintha a testvére lenne az Ephel Dúath hegyei között rejtőző Shelobnak. Szauronban és Voldemortban is sok a közös vonás, például az, hogy mindét karakterre esetenként úgy utalnak, mint „ A Sötét Úr”.
Ám a legnagyobb hasonlóság a dementorok és a Nazgúl között van. Mindkét teremtmény magas, csuklyát viselő, félelmetes megjelenéssel bíró alak, akikről azt tartják, hogy a közelükbe kerülőt fagyos érzéssel és rettegéssel árasztják el. Ha valaki huzamosabb ideig tartózkodik a körükben, az eszméletét is elveszítheti, és előbb-utóbb kitöri a frász...

Horcrux

Voldemort a halhatatlansága érdekében a lelke darabjait horcruxokba rejtette. Minden lélekdarabot külön horcruxba helyezett, amiket még Tudod Ki halála előtt el kell pusztítani. A „lélektárolás” gondolata sem Rowling-szabadalom, az eredeti legenda a szláv mondakörből, Koscei a Halhatalan meséjéből ered.

Koscei egy varázstűre tűzte fel a lelkének darabjait, amit egy nyúlba rejtett kacsában lévő tojásba helyezett és, elásta a Buyan varázslatos szigetén lévő öreg tölgyfa alá, egy vasládikába.
Ha valaki rátalál a ládára és kinyitja, a nyúl elszalad. Ha a nyulat lelövik, a kacsa elröpül. Ha pedig valaki megszerezné a tojást, az irányíthatná Kosceit. Viszont ha a tojás vagy a tű eltörik, Koscei meghal.

Infernusok


Kép: Wikipádia

Az infernusok gondolkodni képtelen, élettelen lények. A kellő tudással rendelkező mágusok uralhatják őket, rájuk bízhatnak különböző egyszerű feladatokat, például tárgyak őrzését. Hasonlóak a zombikhoz, és mivel halottak, elpusztítani nem lehet őket, csak fény vagy tűz segítségével távol tartani.
Általában a sötét oldalt szolgálják, Voldemort horcruxait is infernusok őrzik.

A bölcsek köve

A Potter-sztori első kötete Harry Potter és a bölcsek köve címen került kiadásra. Viszont amikor Amerikában is meg akarták jelentetni a könyvet, a kiadó arra kérte Rowlingot, hogy változtasson a címen, ugyanis attól tartottak, hogy az amerikai gyerekek nem akarnak majd egy olyan könyvet elolvasni, aminek a borítóján szerepel a „bölcs” szó. Így a tengeren túl a széria első része Harry Potter és a varázslók köve néven jelent meg. Sajnos ez a változtatás nemcsak a címet érintette, hanem elvágott minden szálat a legendás alkimisták és a varázslótanonc kalandjait elmesélő regény között.

Sok olvasó nem is tudja, hogy a bölcsek köve, és annak alkotója, a kötetben is szereplő Nicolas Flamel nem csak az írónő képzeletének szüleménye. A régi hiedelmek szerint a kő képes volta arannyá változtatni a közönséges fémet, és segítségével elkészíthető volt a halhatatlanság elixírje. A mítosz erejét jelzi, hogy még Sir Isaac Newton is hitt benne, s élete végéig próbálta megfejteni a titok nyitját, és megalkotni a követ.

Nicolas Flamel életét még mindig kérdések övezik. 1400 körül halt meg, sikeres könyvkereskedő és írnok volt. A neve csak az 1600-as években fonódott össze az alkímiával, mikor Párizsban kiadták az Alkímia nagykönyvét, amit feltételezések szerint Flamel írt. Az aranycsinálás alapjait állítólag Ábrahám mágus könyvéből tanulta meg, amit feleségével együtt fordítottak le, és amiben a mágus leírja a bölcsek kövének receptjét. Sokan kétségbe vonják a történetet, ezzel együtt Flamel kötődést az alkímiához ám a kételyek ellen szól, hogy a könyvkereskedő saját maga tervezte meg az alkimista jelekkel díszített sírboltját.

Az eddig feltárt adatok szerint a házaspár a 80-as éveiben hunyt el, viszont néhányan úgy vélik, hogy még mindig életben vannak a kőnek köszönhetően. A Potter-könyvben Flamelék 1990 derekáig, több mint 600 évig éltek.

Forrás: www.neatorama.com