Dali Sándor 1930. június 29-én született Szovátán. Iskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban, majd a nagybányai Állami Gimnáziumban végezte. 1951-ben érettségizett a marosvásárhelyi Egészségügyi Líceumban. 1955-ben szerzett pedagógia-pszichológia diplomát a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen.
1961-1968 között az Ifjúmunkás főszerkesztője, majd a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör alapító főszerkesztője. 1974-től A hét kulturális hetilap főmunkatársa, 1984-től nyugdíjazásáig, 1992-ig, a sepsiszentgyörgyi színház igazgatója. Két könyve jelent meg: "Le a kalappal" és "Mindenki viselkedik".Dali Sándor a sepsiszentgyörgyi színházat történetének egyik legnehezebb korszakában vezette. Míg a társulat az 1960-as és 1970-es években a fellendülés, a művészi emancipáció útját járta, az 1980-as évtizedben erőfeszítéseit egyre inkább arra kellett fordítania, hogy a kulturális politika, a cenzúra szorításában valahogyan túléljen. Túléljen, azaz megmaradjon a magyar beszéd egyetlen hajlékaként Sepsiszentgyörgyön, megtartó erejeként annak a közösségnek, mely otthont nyújt neki.
Igazgatása ideje alatt Dali Sándor a kötelezően előírt szerzők művei mellett elsősorban magyar szerzők darabjaira építette színháza repertoárját. Igazgatása alatt az intézmény két névváltoztatáson is átesett: 1987 és 1990 közt (a román társulat alapításától) a Sepsiszentgyörgyi Színház Magyar Tagozataként működik, 1990-től pedig a két társulat szétválasztásáig a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház Tamási Áron Tagozataként.
„A hetvenes évek elejéhez képest egy nagyon megfogyatkozott társulatot örököltem. Amilyen erősen vonzotta Sepsiszentgyörgy a hetvenes évek elején Erdély legjobb színészeit, éppen olyan nagyméretű volt az elvándorlás a hetvenes évek végétől a nagyobb városok színházaihoz és Magyarországra. Ilyen körülmények között a legfontosabbnak tartottam megőrizni azt a jót, amiért ez a színház fennállása óta keményen megküzdött: a közönséggel való szoros kapcsolatot, a gyakori tájolást, a bérletrendszer kiszélesítését, az elindított Tamási- és Shakespeare-művek sorozatban való bemutatásának folytatását.” - írta a színház alapításának 50. évfordulóján Dali Sándor.
Forrás: sziget.hu