Mit lehet tenni a még szűz nemzedékkel, hogy megértse a kortárs mozgásszínházat? Először is: ne akarják megértetni velük.

Hogy mit is jelent pontosan a beavató színház, most ne menjünk bele. Summázzuk annyival: első találkozás és valami plusz, ha minden jól működik. Hogy mi ez a plusz – erre van válasza a Trafónak.

A Kortárs Művészetek Házában több éve működik a Beavató program (mára szakmailag szépen kicsiszolódott), amely nem kisebb célt tűz maga elé, minthogy megbarátkoztassa a tizenéves korosztályt a kortárs mozgásszínházzal (ez a meghatározás kissé elnagyolt, de műfaji vitákba most ne bonyolódjunk). A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy művészek, színházi szakemberek és tanárok (többen mindhármak egyszerre) elő és utófoglalkozásokat tartanak egy előadás körül, elviszik a diákokat próbára és előadásra. De mit lehet tenni a még szűz nemzedékkel, hogy megértse a színháznak ezt az egyébként sem könnyen dekódolható világát?

Először is: nem akarják megértetni. Vagyis: nem akarják a fiatalokra rányomni saját értelmezésüket. Játszanak velük, mozognak velük és figyelnek rájuk. Fókuszba kerül az ember, a saját élmény, a saját értelmezés. Felnőttek hallgatják meg tizenévesek véleményét és komolyan veszik azt.



És el is érkeztünk annak a bizonyos plusznak a lényegéhez: a művészet és a vele való találkozás mindig az ember legszubjektívebb élménye (ahogy az alkotás is). Ez az élmény az iskolában viszont lényegtelenné válik legtöbbször – gondoljunk csak az irodalom oktatásra: „Hol van idő olvasmányélménnyel foglalkozni, mikor a tankönyvet be kell fejezni?!” De attól még az élmény ott él a fiatalokban, csak hozzászoknak, hogy nem fontos.

Pedig de, fontos. Erre éreztek rá a Trafóban: meg kell adni a fiataloknak a művészet megélésének és a szubjektív élmény kifejezésének lehetőségét. Esélyt kell teremteni, hogy megkedvelhessék a művészetet, hogy megtalálhassák benne magukat.

Persze, ez nem egy egyszerű lehetőség. Egy-egy előadás nem érint meg mindenkit, az adott egyén sem biztos, hogy megfelelő lelki állapotban van a befogadáshoz – de a trafósok jó pedagógiai érzékkel számoltak ezzel: egy évadban több beavatáson is részt vésznek a diákok (ebben az évadban Forte Társulat: Godot-ra várva, Maladype: Leonce és Léna és Tünet Együttes: Nincs ott semmi című előadási szerepelnek a beavató repertoáron), így a bevonódás ha nem a művészeten, akkor a feldolgozáson és közösségi élményen keresztül teremtődik meg.

Ez a plusz. A beavatás, a színház és az élménypedagógia lényege. A bevonódás.

További részletek: itt