Robert Rodriguez új filmje eleve arra a célra készült, hogy igaz trash filmként borítsa vérbe a közönséget. Ám a projekt épp ezen csúszott el, és valóban rossz film készült. Vicc nélkül.
Machete, a volt mexikói katona a jó ügy érdekében nem riad vissza semmitől és senkitől, még az elképesztő méretekre hízott Steven Segaltól sem. Ez lesz a veszte, hiszen a jó cél követése gyakran a család lemészárlásával és az elkerülhetetlen, egész életen át tartó meneküléssel párosul. Machete Amerikáig szalad, ahol a gonosz kapitalista politika felfedezi a benne rejlő gyilkos ösztönt, és saját hasznára akarja fordítani. Innentől annyi szálon fut a történet, amennyin egy ilyen filmnek nem illene. Van gonosz politikus (Robert de Niro), mexikói ellenállást irányító bombanő (Michelle Rodriguez), Goeth ezredesre hajazó határőr (Don Johnson), mexicói drogbáró (Steven Segal), és latin-amerikai származásában meghasonlott texasi rendőrnő (Jessica Alba). Ők mind a „óriás pengéjű késre” vadásznak, aki pedig nem megölni akarja, az lefekszik a megállíthatatlan monstrummal.
Rodriguez mindent felhasznál, ami a nagy trash klasszikusokban elengedhetetlen. Eltúlzott színészi játék, kellemetlen képsorok, elfelejtett country zene. A filmet nem lehet nem összehasonlítani a fent említett 3 évvel ezelőtti alkotással. A Terror bolygó egy igazi, humoros tisztelgés volt Hollywood sötét fénykora előtt, a Machete viszont nem az. A Grindhouse projekt után Rodriguez a trash királyává avanzsált, és ez vette el a direktor „mojoját”. Soha ezelőtt nem vette ennyire komolyan a filmjeit, és ebből fakadt a zseniális trash-humora. A Terror bolygón és az Alkonyattól pirkadatigon a székünk alá fordultunk a röhögéstől, mert olyan szintre emelte a vicces vérengzést és brutalitást, hogy az lenyűgöző elmebetegségnek hatott, és tette ezt a legnagyobb könnyedséggel. Ezzel szemben a Machete rendkívül erőltetett jelenetei csak egy kínos mosolyt csalnak a Rodriguez rajongók arcára. Akik pedig nincsenek eléggé tisztában a rendező életművével, teljes joggal takarják el a szemüket a film első negyed órája után.
Azt is be kell látni, hogy Danny Trejo-ra nem lehet egy egész, 105(!) perces filmet alapozni. A színész sármja abból származott, hogy néha egy-egy kultikus jelentben megjelent Rodriguez és Tarantino filmjeiben, és rezzenéstelen arccal lemészárol mindenkit. Trejo egy filmet nem tud elvinni a hátán, pont az érzelemmentessége miatt. Hiányzik belőle az az egészséges önirónia, ami az eddigi Rodriguez filmek főhőseit jellemezte. Nagy baki az is, hogy túl nagy sztárok kapták a főbb szerepeket. Robert de Niro teljesen elvesztettnek hat a főgonosz szerepében, hiszen ennél ő nagyobb színész, és lehetetlenség elvárni tőle, hogy rosszul játsszon ennyire hosszú ideig. A korábban említett Steven Segal ellenben a legüdítőbb karaktere a mozinak. Rodriguez korai humorára utal, hogy Segal választott fegyvere a klasszikus hegylakó kard, amellyel remekül kaszabolja a fejeket.
A magyar közönséget az Antal Nimród által játszott biztonsági őr magyarul elhangzó poénja örvendeztetheti meg, de ez édes kevés az üdvösséghez.
A Machete annyira aprólékosan kidolgozottan rossz, hogy még ős-trash rajongóknak sem okoz kielégülést.
